Az ügyfélélmény áll a második okosforradalom középpontjában
Új üzleti modellhez ügyvezetőt igazol és jövőképző üzletággal bővül a szoftverfejlesztő Attrecto.
Új üzleti modellhez ügyvezetőt igazol és jövőképző üzletággal bővül a szoftverfejlesztő Attrecto.
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A cél az, hogy az eszközök segítségével online tartalmakhoz, okostankönyvekhez, mintegy 200 ezer digitális tartalomhoz hozzájuthassanak a tanulók.
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Jó lenne, ha a nők tisztában lennének képességeikkel, bíznának magukban, és ha érdekli őket az informatika, nem hagynák magukat eltéríteni a szakmától. A vegyes, női-férfi csapatok bizonyítottan kreatívabbak, mint a csak férfiakból álló csoportok.
Mi az a Dunning-Kruger-hatás? Egy kognitív torzítás, amely embereknél a saját képességeik túlértékelését okozza.
Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós 'Év Embere' díjat a Dubajban megrendezett International Loyalty Awards-on.
Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozói színtérről. Az idősebb cégek igazi túlélők, de ki veszi át a stafétabotot?
Az érzelmek a legnagyobb gát a generációváltás során.
A magas cégalapítási számoknak és a túlélési arányoknak köszönhetően a hazai vállalkozások körében kialakult egy igen jellegzetes koreloszlás: jelenleg a hazai vállalkozások mindössze 40%-a fiatalabb 10 évnél, 17%-uk pedig már idősebb 25 évnél, és ezen körbe tartozó cégek száma jelentős mértékben nő.
Az Arizonai egyetemmel kötött partnerségi megállapodást a Budapesti Metropolitan Egyetem.
A képzést a Geomatikai és Kultúrmérnöki Intézet, illetve a Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézet együtt működteti.
A jogász végzettségű szakember mandátuma szombattól érvényes és kilenc évre szól.
Az ügyfelek szilárdak maradnak a Server termékek támogatásának megszűnése után is.
A folyamatosan emelkedő munkanélküliségi ráta kezd visszatükröződni a munkavállalók bizalmi attitűdjében is.
A rekordot az MMI Tutorial mentoring programmal állította be a Mind Mate Inspiráció Egyesület az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán.
2024. április 22-én halt meg az egykori IDG Hungary oszlopos tagja.
Sokan dolgoztunk már együtt olyannal, aki negatív hatással volt az érzelmi jólétünkre. De vajon kivel van dolgunk és mit tehetünk ellenük?
A Google ex-toborzója továbbra is kiáll azon véleménye mellett, hogy a LinkedIn "munkára nyitott" jelvénye egy hatalmas "vörös zászló" - néhány karrierszakértő azonban nem ért egyet ezzel.
A Harvard pszichológusa 9 olyan mérgező kifejezést talált, amelyeket a gázlángozók folyamatosan felhasználnak ellenünk. A jó hír, hogy van megoldás!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.