Nem félnek a robotoktól az informatikusok
Az automatizációban és a robotikában inkább a rutinfeladatoktól való szabadulás lehetőségét látják, semmint a kenyerüket elvevő technológiát, derült ki egy felmérésből.
Az automatizációban és a robotikában inkább a rutinfeladatoktól való szabadulás lehetőségét látják, semmint a kenyerüket elvevő technológiát, derült ki egy felmérésből.
Jövőre elérhetővé válnak az otthoni robotok, komolyra fordul az 5G-verseny, integrálódnak a platformok, korszerűsödik az IT-biztonsági modell és közösségi finanszírozás segíti majd a technológiai startupokat.
Az OpenAI nonprofit kutató cég biztosítani akarja, hogy a mesterséges intelligencia az érdekünkben tevékenykedik, nem pedig ellenünk.
Új látványossággal bővül az autóversenyek világa. A Formula E-ben robotautók mérik össze tudásukat.
Egyes tudósok katasztrófától tartanak, mások a fejlesztések lelassításától félnek, de abban egyetértenek, hogy a mesterséges intelligencia számára korlátokat kell felállítani.
Megnő a problémamegoldó algoritmusok szerepe a Gartner szakértői szerint.
Immár olyasmit tudnak, amire az igazi méhek nem képesek.
Egyes tudósok katasztrófától tartanak, mások a fejlesztések lelassításától félnek, de abban egyetértenek, hogy a mesterséges intelligencia számára korlátokat kell felállítani.
Szemtanúk szerint a megdöbbent Pepper robot a támadás hatására szinte teljesen lebénult.
Egyértelműen kiderül a repülő robotok által készült fotókból, hogy hol van elmaradás az építkezésben.
A Telenor Hipersuli programja is bemutatkozott a PC World által szervezett HelloWorld informatikai táborban, ahol a 10-14 éves korosztály ismerkedhetett meg a modern technológiákkal, programozási, 3D modellezési alapokkal, mindezt játékosan, a gyerekek nyelvén.
Komoly biztonsági problémákat okozhatnak a legalapvetőbb védelmi funkciók híján lévő repülő robotok.
A következő generációs mobilhálózatok alkotják majd a dolgok internetének gerincét, miközben más fontos feladatokat is el kell látniuk.
Egy perc alatt elkelt a SoftBank Robotics Corp. 1000 darab robotja.
Van egy jó programunk a nyárra! Robotok, 3D nyomtatók és IT-hősök várják a tinédzsereket a PC World új informatikai táborában.
A Szilícium-völgy kutatói olyan rovarméretű robotokat készítettek, melyek képesek az emberi kéznek, vagy a mai gépeknek túl komplex és apró mikrostruktúrákat létrehozni.
Minden korábbinál fejlettebb intelligenciával ruházza fel az okos eszközöket, járműveket, háztartási gépeket és robotokat a felhőhöz való csatlakozás.
Egyetemi hallgatók és tapasztalt programozók vegyesen, összesen 300-nál is többen jelentkeztek az ország minden tájáról az NNG által rendezett C++ Grand Prix versenyre. A fődíj a pénteken a cég székházában megrendezett döntőn talált gazdára: a nyertes csapat elutazhat a világ legnagyobb videojáték konferenciájára Los Angelesbe.
Miért nincsenek saját szerverei egy robottechnológiával foglalkozó világcégnek?x
Bemutatták a Murata Cheerleadereket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.