A biztonság művészet: figyelemfelhívó kollaboráció az Adatvédelmi Nap alkalmából
A műalkotás készítését bemutató négy perces dokumentumfilm most kizárólag a divattal és stílussal foglalkozó globális platformon, az i-D-n tekinthető meg.
A műalkotás készítését bemutató négy perces dokumentumfilm most kizárólag a divattal és stílussal foglalkozó globális platformon, az i-D-n tekinthető meg.
A világjárvány okozta változások sok vállalatnak lehetőséget biztosítanak arra, hogy felmérje, mi különbözteti meg a többiektől - vagy akár saját jövőbeni létjogosultságát is megkérdőjelezze.
A Belügyminisztérium Sajtófogadó Termének előterében zártkörű, interaktív kiállításon mutatták be a minisztérium mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseit, köztük az élesben működő hangalapú leiratozó, vagy a közhiteles nyilvántartáson alapuló arcképazonosító szolgáltatást. A Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatásokhoz illeszkedő, nagy kiberbiztonságot, magas rendelkezésre állást nyújtó mesterségesintelligencia-modulok beépítése jelenleg is folyamatban van.
A mérnök belépése után néhány nappal fontos anyagokat töltött fel személyes fiókjába. Állítólag több ezer fájlt próbált kicsempészni a égtől.
Miközben gyerekeink és unokáink már öt-hat éves korukban önállóan interneteznek - a járvány miatt egyre többet és többet, ráadásul felügyelet nélkül -, a profi informatikusok hiánya lassanként bénítólag hat a gazdaságra. Állami beavatkozást sürgetnek, komplex stratégia kidolgozását javasolják a szakmai szervezetek.
A Microsoft vezető biztonsági szakembere a SolarWinds adatlopási ügyet elemezve sokkal szigorúbb ellenőrzésre buzdítja a cégeket, és ismét felhívja a figyelmet a többfaktoros azonosítás használatának fontosságára.
Az újdonság 24 milliárd tranzisztort tartalmaz, teljesítménye pedig állítólag duplája az asztali gépekben használt megoldásoknak. Még idén megkezdik a forgalmazását.
Immunizációs tanúsítványok titkosított digitális másolatát biztosító megoldás fejlesztésébe kezdtek egészségügyi és techvállalatok.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezi a versenyt, amelynek nem csak első díja vonzó.
A világ harmadik legnagyobb mobilgyártóját állítólagos katonai kapcsolatai miatt tette feketelistára az amerikai hadügy. A befektetők nem vásárolhatnak a részvényeiből, és a meglévő papírjaikat záros határidőn belől el kell adniuk.
Közel egymilliárd forintnak megfelelő összeggel támogatja a keresőóriás a koronavírus-oltóanyagokkal kapcsolatban megjelelő álhírek és félretájékoztatások elleni harcot.
A Microsoft Surface Hub 2S interaktív tábla több mint 80 kilót nyom, képernyője pedig 85 hüvelykes. Az óriási eszköz szállításához és kicsomagolásához külön videót készített a Microsoft.
2020. december 13-án a FireEye, a Microsoft és a SolarWinds egy ellátási lánc ellen irányuló nagyszabású, kifinomult támadás felfedezéséről számolt be, amelyben egy korábban ismeretlen malware-t - a Sunburstöt - vetették be a SolarWinds Orion platformja informatikai ügyfeleinek támadásához.
A tavaly felpörgött távmunka-helyzetben egy sor videókommunikációval és csoportmunkával kapcsolatos szolgáltatás ázsiója lódult meg, de a Cisco együttműködési platformja, a Webex már jóval régebb óta elérhető. A cég most egy csomó újdonságot jelentett be, hogy tartsa a lépést, vagy akár előzzön is.
Az IBM menedzselt infrastruktúra üzletágát kezelő új cég legfőbb fejese az IBM korábbi pénzügyi igazgatója, Martin Schroeter lesz. Rá vár a feladat, hogy levezényelje a szétválási folyamatot, amely várhatólag még idén befejeződik.
Hogyan találják meg könnyen a webes bűnözők az áldozataik pontos helyét? Egy adatkapcsolati rétegen használt azonosító és a WiFi AP MAC cím (BSSID) révén könnyen lokalizálhatók a fertőzött gépek.
Második alkalommal hirdetik meg középiskolásoknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak a nyílt forráskódú programozási versenyt, a 3 fős csapatok január 29-ig nevezhetnek.
2021-ben a pénzügyi kiberbűnözők gyakoribb célpontja lesz a Bitcoin, míg más kiberbűnözők a fokozottabb adatvédelem érdekében tranzit kriptovalutákra állnak át az áldozatoktól való pénzköveteléskor.
Most az egyszer nem a koronavírusról lesz szó, ezzel kapcsolatban reménykedjünk a vakcinánk hatékonyságában. A számítógépes vírusok viszont a kutatások szerint az ideinél is keményebben támadnak majd.
Összekapcsolt világunkban ma már a gyerekeknek szánt mobiltelefonokra sem drága játékként, hanem inkább szükségszerű tárgyként tekintünk. Ennek az az oka, hogy a szülők a telefon segítségével tarthatnak kapcsolatot a gyerekkel, míg a gyerek a telefont használva technológiai ismeretekre tehet szert.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.