Tizenhárom év ipari gyakorlat után, 1994-ben került a Műegyetemre az építőmérnök végzettségű Józsa János. Több mint húsz évig oktatott és kutatott az Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékén. 2003-ban egyetemi tanári címet szerzett, majd 2004-ben tanszékvezetővé nevezték ki. Tavaly nyáron választották meg a BME rektorává.
COMPUTERWORLD: A rektori székben eltöltött első hét hónap után mit tart egyértelműen helyes iránynak, kiváló eredménynek a BME életében, és mi az, amin változtatna?
JÓZSA JÁNOS: Nem sokkal a rektori székbe ülésem után váltak ismertté a nagyon örömteli felvételi létszámok. Természetesen ez nem az én eredményem volt, de az összességében szerény növekedés, valamint annak megoszlása a mai demográfiai viszonyok között nagyon biztató. Külön öröm, hogy a mesterszakok iránt is nagy az érdeklődés, hiszen az itt végzettekből lesznek a doktoranduszok, majd a kutatók, professzorok, akik a tudományos iskolákat vezetik, illetve az egész egyetemet fémjelzik. A rektori pályázatom fontos eleme a színvonalas tudományos kutatás továbbfejlesztése, a korábban nem létező tudományos és innovációs rektorhelyettesi poszt létrehozása. Mindez azonban csak önmagáért való elképzelés marad, ha nincs hozzá megfelelő utánpótlás. Most úgy fest, hogy nem lesznek ilyen jellegű problémáink. Fontos célunk az oktatási színvonal tartása, az aktualitások beemelése a tananyagokba, adott esetben az e-learning alkalmazása.
Szeretném erősíteni a BME nemzetközi porondon való megjelenését. Jelenleg hullámzó azon külföldi diákok létszáma, akik a Műegyetem fizetős képzésein vesznek részt. Ezen változtatni kell, adott esetben a külföldi társegyetemeken való személyes megjelenéssel, illetve kétoldalú stratégiai együttműködések kialakításával. Feladatunk az is, hogy javítsuk a BME nemzetközi rangsorokban betöltött pozícióját. A mesterképzésekre és a doktori iskolákba jelentkezők számára ugyanis ez a szempont is kulcsfontosságú.
CW: A bolognai rendszer bevezetését követő években a BME mesterképzéseire a vártnál kevesebben jelentkeztek. Ezek szerint ez a probléma már a múlté?
JJ: Igen, szerencsére jó irányba fordultak a dolgok. A nagy kérdés, hogy a mesterképzéseinkre jelentkezők között milyen a saját és a külső BSc-diplomások aránya. Sajnos országos szinten, más felsőoktatási intézményekből nem tudunk annyi fiatalt vonzani a mesterképzéseinkre, mint szeretnénk, noha sok cég kifejezetten a BME mesterdiplomásait keresi. Ezt jellemzően a hallgatók is tudják, ám a nem budapestieket gyakran elriasztja a drága fővárosi élet. Aki mégis belevág, hamar megérti, miért jó a BME-n tanulni. A kvalitásos oktatógárda a kvalitásos diákokkal együtt remek dolgokra képes. A jobbakat már a mesterképzés során bevonjuk a tanszéki kutató-fejlesztő munkába. Ezen kívül széleskörű ipari kapcsolatainkból is profitálnak a hallgatók. Itt említem meg a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ - Kutatási infrastruktúra fejlesztése című pályázatot, amelynek keretében hivatalos formája is születik az együttműködésnek.
CW: A bolognai rendszer eddigi tapasztalatai alapján szükségesnek tartanak - a megengedett keretek között - bizonyos módosításokat?
VAJTA LÁSZLÓ: A Bologna-folyamatba illeszkedve, a világ számos vezető műszaki egyetemének gyakorlatát követve, a Műegyetem 2016 szeptemberétől villamosmérnöki és mérnökinformatikusi képzési programjait integrált formában is meghirdeti. Az integrált BSc-MSc képzésre azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik magas tanulmányi eredménnyel és megfelelő felkészültséggel rendelkeznek. A képzés során emeltebb szintű a tananyag és a követelményrendszer. A felsőoktatási törvénnyel teljes összhangban a BSc-MSc átmenethez olyan követelményeket fogalmazunk meg, hogy akik ezen képzésen részt vesznek, szinte százszázalékos biztonsággal teljesítik is azokat. Olyan pályát jelölünk tehát ki a fiatalok számára, amelyben egyértelműen szerepel a mesterdiploma megszerzése.
CW: Más karokon is felmerül az integrált BSc-MSc képzés bevezetése?
JJ: A VIK-en folyó kísérlet eredményei alapján döntünk majd a további lépésekről.
CW: Nemrégiben a Magyar Rektori Konferencia és az IVSZ konzultációt tartott a képzési és kimeneti követelmények felülvizsgálatáról. Noha az álláspontok egyes kérdésekben eltértek, másokban egyetértettek a felek. Önök szerint a BME szakember-kihozatala mennyire illeszkedik a hazai munkaerőpiac elvárásaihoz?
JJ: Elsőként az általam legjobban ismert Építőmérnöki Kar gyakorlatát említeném, ahol kifejezetten törekszünk az ipari oldal által gyakran hiányolt csoportmunka erősítésére. A lexikális tudás átadása és a készségfejlesztés mellett egyre több tantárgy részévé válik a közös tervezés és tanulmánykészítés, az eredmények szigorú prezentálása és a kidolgozott elvek megvédése. Ugyanakkor az ipari oldalnak el kell fogadnia, hogy mi alapkészségeket fejlesztünk, az egyetemen lerakott bázisra épülő speciális tervezői, fejlesztői készségeket a gyakorlatban, a munkahelyeken kell majd kialakítani. Ez általánosan érvényes a BME minden karára.
Azon cégeknél, ahol bölcs és előrelátó a vezetés, továbbá kellő számú érdekes projekt fut, néhány év alatt kiváló mérnökökké válhatnak a nálunk végzett fiatalok. A felsőoktatási intézmények és a vállalatok közötti vita egyébként természetes, hiszen a konkrét gyakorlati feladatok a cégeknél merülnek fel, miközben az egyetemek - nagyon helyesen - a fejlesztés csúcsára fókuszálnak. Mindazonáltal a két álláspontot közelíteni kell. Ehhez folyamatos párbeszédre van szükség a felek között.
VL: Érthető, hogy a vállalatok az egyetemről kikerülő szakembereket azonnal munkára szeretnék fogni. Jogos, hogy az IVSZ mint érdekvédelmi szervezet ilyen jellegű követelményeket fogalmaz meg. Arról azonban szeretünk megfeledkezni, hogy az emberi agy információbefogadó-képességét még nem sikerült megsokszorozni. Ezen a téren kimondottan erőforrás-hiányos a rendszer. Ha valami pluszt akarunk oktatni, akkor valami mást ki kell venni a tananyagból. Természetesen lehet és kell is jobban, jobb módszerekkel oktatni, finomhangolásokra folyamatosan szükség van, ezt nem vitatom. De általánosságban el kell dönteni, hogy az egyetemi képzésben rendelkezésre álló időkeretben mit oktatunk. Ez rendkívül komoly és összetett feladat.
Kifejezetten az informatika területére szűkítve a problémát, szeretnék egy észrevételt tenni. Rettenetesen sommás vélemények hangzanak el arról, hogy hány informatikus hiányzik a hazai gazdaságból. Amikor tízezres nagyságrendű betöltetlen munkahelyről beszélnek, akkor ebbe mindenkit beleértenek a rendszergazdáktól kezdve egészen a legmagasabb szintű kutatás-fejlesztési tevékenységet végzőkig. Magától értetődő, hogy a felsőoktatáson belül is különböző rétegű képzések folynak. Minden képzési helyen csak azt lehet számon kérni, amire azt delegálták. A BME küldetése, hogy olyan jól képzett szakembereket bocsásson ki, akik a szakma csúcsán, tehát a kutatás-fejlesztésben is megállják a helyüket. Mi alapvetően ezért a szegmensért tudunk felelősséget vállalni, illetve ilyen irányból fogadjuk el a kritikákat.
CW: A duális képzés nem segít a szakember-kihozatal és a piac elvárásai közötti különbség áthidalásán?
JJ: Nagy lendülettel indult a duális képzés a hazai felsőoktatás alapképzéseiben, mi az első körbe nem szálltunk be. A rövid- és középtávú tapasztalatok alapján megfontolt lépéseket szeretnénk tenni. A Műegyetemet adottságai elvileg egy mesterképzésben megvalósított duális képzésre predesztinálnák. Ennek a részletei még nem kidolgozottak, jelenleg egy munkacsoport foglalkozik a kérdéssel.
VL: A duális képzés egyik fő ismérve, hogy két helyen folyik a képzés, az egyetemen és a vállalatnál. Szintén fontos tudnivaló, hogy a duális képzésben részt vevő hallgatók számára jelentősen megnő a munkaidőalap, azaz csökken a szabadság. Ez az ára annak, hogy a megnövekedett információmennyiség bekerüljön a fejekbe. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a duális képzésben a tanulóknak fizetség jár. Az alapképzés szintjén ennek megvannak a törvényi keretei, a mesterszinten azonban pillanatnyilag még hiányoznak. Vannak tehát még megfontolandó és tisztázandó kérdések.
CW: Gyakori kritika a mérnökökkel szemben, hogy csak a szakmához értenek, a vállalkozási kedvük és ismereteik gyengék. A műegyetemi oktatás ért el e téren eredményeket?
VL: Minden intézményt és minden paramétert csak abban az erőtérben szabad vizsgálni, ahol van. A Kaliforniai Egyetemen, a Caltechen például már a gólyák 40-50 százaléka gondolkozik vállalatalapításon. Ugyanez a BME VIK-en csak 2-6 százalék. Első ránézésre a különbség lehangoló, miközben a hazai viszonyok között még így is nagyon jól állunk. Még a műszaki felsőoktatásban is, nem beszélve a teljes korosztályról. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben van, sőt. A BME intenzíven foglalkozik a vállalkozásserkentés teljes spektrumával, az idevágó tantárgyak oktatásától kezdve a gyakorlati példákon és a csoportmunka keretében megvalósuló, önfejlesztő lehetőségeken át egészen az induló vállalkozások támogatásáig. Jóllehet sok még a tennivalónk, összességében nincs miért szégyenkeznünk, képzésünket egyre inkább sikerül vállalkozásbaráttá tenni. A nálunk végzett hallgatók közül sokan alapítottak már sikeres céget, megindultak a kockázatitőke-befektetések, jönnek a nemzetközi eredmények - az elismertség, a kiváló versenyhelyezések.
CW: Milyen várakozásokat fűznek a vadonatúj konzisztóriumi rendszerhez? Hol tart a folyamat?
JJ: A BME konzisztóriumának három külső tagja - Fodor István, az Ericsson Magyarország korábbi vezérigazgatója, Kaliszky András, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese és Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója - február 10-én kapta meg öt évre szóló kinevezését. Rajtuk kívül a rektor és a kancellár alkotja az öttagú vezető egyetemi tanácsot. A kinevezéskor ugyan a törvényben foglaltaknál bővebb értelmezését kaptuk a konzisztóriumok küldetésének és feladatának, a részleteket még alaposan tanulmányoznunk kell. Ezután következhet a munkarendünk kialakítása, illetve azon területek pontos meghatározása, amelyek a konzisztórium hatáskörébe tartoznak. Olyan nagyságrendű, a gazdálkodást érintő kérdésekre kell itt gondolni, mint például az intézményfejlesztési terv vagy az éves költségvetés. Egy biztos: a konzisztórium jóváhagyása nélkül nem érdemes határozathozatalra a Szenátus elé vinni a nagy ívű kérdéseket. A rendszernek bizonyára lesznek gyermekbetegségei, de ez természetes. A problémákat meg kell, és meg is fogjuk oldani.
