Minden felsőoktatási intézmény presztízsét alapvetően az határozza meg, hogy frissen végzett szakemberei miként állják meg a helyüket a munkaerőpiacon. A műszaki egyetemek, köztük az informatikusokat és villamosmérnököket képzők különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen szakterületükön hihetetlenül gyors a fejlődés. Vajon hogy alkalmazkodik ehhez a képzés? Charaf Hassan, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének 2016 februárjában kinevezett vezetője az informatikus- és villamosmérnök-képzés aktuális kérdéseit boncolgatja.
CHARAF HASSAN: Az egyik legnagyobb változás abból fakad, hogy a mai egyetemisták generációja másképpen gondolkozik, mint elődei. A fiatalok az okostelefonokkal és tabletekkel élik mindennapjaikat, egyszerre négy-öt dologgal is foglalkoznak. Ez nem jó vagy rossz, csak más, mint a korábbi gyakorlat. Egyértelmű, hogy a képzésünknek alkalmazkodnia kell a csapongó gondolkodású generáció igényeihez. A tantárgyak tartalma is folyamatosan változik, miközben szerkezetük megtartja állandóságát. Az elméleti tananyagok egyre több gyakorlattal egészülnek ki, amelyek keretében a legújabb technológiákat is bemutatjuk a hallgatóknak. Mindazonáltal elmondható, hogy a képzés legnagyobb kihívását nem a megfelelő tananyag összeállítása, hanem a kommunikáció, a tálalás módja jelenti.
COMPUTERWORLD: Manapság egyre több helyen hirdetnek három hónapos informatikusképzést. A BME-n ez legalább három és fél évet vesz igénybe. Hogy van ez tulajdonképpen?
CH: A három hónapos gyorstalpalókról kikerülők nem nevezhetők informatikusoknak. Az informatikus az alapszintű (BSc) egyetemi diplománál kezdődik. A mi hallgatóink először megszerzik a természettudományos alapokat, majd erre építjük rá az informatikát. Három hónap alatt meg lehet tanulni egy bizonyos nyelven programozni, és nincs tovább. Természettudományos alapokkal viszont bármilyen új feladattal, technológiai változással boldogul az ember. Ez a lényege az igazi informatikusképzésnek.
CW: A BME-n alapvetően mérnökinformatikusokat képeznek. Mi a különbség a mérnökinformatikus és a programtervező informatikus között?
CH: Lényeges különbség van a kettő között: más az indíttatás, más a megközelítés, más a tálalás módja. Programtervező informatikusokat jellemzően a tudományegyetemeken képeznek, a háttér alapvetően matematikai. A Műegyetemen viszont mérnöki a megközelítés. Egy jó mérnökinformatikus nemcsak jó szoftveres, hanem rendszerelméleti és hardveres ismeretei is vannak, így egy teljes hardver-szoftver rendszer összerakására is képes.
CW: Ha egy mérnökinformatikus is járatos a hardverben, akkor mi a különbség a karról kikerülő villamosmérnökök és informatikusok között?
CH: Ha az a kérdés, hogy a villamosmérnök képes-e szoftveresként dolgozni, akkor a válasz egyértelmű igen. Az első évben mind a két szak ugyanazt tanulja programozásban. Ez önmagában felér legalább három 3 hónapos tanfolyammal. Az alapokat tehát a villamosmérnökök is megkapják, de emellett sokkal több fizikával, elektronikával, hardverrel kapcsolatos ismeretet szereznek. Az informatikusoknál több az absztrakt matematika, ők belemélyednek az algoritmuselméletbe, a szoftvertervezésbe. A villamosmérnök is lehet tehát szoftveres, de jellemzően alacsony szintű, hardverközeli programozási feladatokat lát el.
CW: Hogyan épülnek be a legújabb technológiák az oktatásba?
CH: A képzésünk alapvetően három részre bontható. Az alaptárgyakban természettudományi és szaktárgyak is szerepelnek. Ezek többnyire állandóak, a változások ritkábbak. Az alapképzés negyedik féléve után következnek a szakmára felkészítő specializációk. Az itt tanított tantárgyak már gyakrabban változnak, mint az alaptárgyak. A harmadik csoportba a választható tárgyak tartoznak, félévről félévre változó kínálattal. Ezen tantárgyakban adjuk át a legfrissebb ismereteket, így mostanság foglalkozunk például az IoT-eszközökkel, az Ipar 4.0-val, a big data témakörével. Jellemzően minden új dolog a választható tárgyakban jelenik meg először, majd fokozatosan akár az alaptárgyakba is beépülhet. Ez volt a sorsa például a mobilprogramozásnak.
CW: Hogy határolható be a BSc és az MSc szintű diploma értéke, használhatósága?
CH: Egy egyetemnek az a célja, hogy minél többen folytassák tanulmányaikat MSc szinten, majd jussanak el a PhD fokozatig. A munkaerőpiac szemszögéből nézve a feladattól függ, hogy kell-e hozzá MSc-diploma, vagy elég a BSc. Egy adott szoftverfejlesztői munka elvégzéséhez elég a BSc szintű tudás. Ha a cégnek erre van szüksége, illetve a munkavállalónak megfelel ez a munka, akár hosszú távon is működhet a kapcsolat. Az MSc-képzésnek más a fókusza, absztraktabb, foglalkozik nagyobb szoftverrendszerek tervezésével, projektmenedzsmenttel, felkészít a vezetői feladatokra. A mesterképzésben a villamosmérnökök magasabb szintű matematikát és fizikát tanulnak, az informatikusok rendszerszemléletet kapnak. Mind a BSc, mind az MSc szintű diplomának megvan tehát a helye. Még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy a három és fél éves BSc-képzés és a három hónapos gyorstalpaló között ég és föld a különbség. Az egyetemi BSc-képzés fix alapra épít, amit lehet frissíteni és továbbfejleszteni, míg a három hónapos tanfolyam nem.
CW: Ettől az évtől integrált BSc-MSc-képzést is indít a BME VIK. Mi az úgynevezett iMSc-képzés lényege?
CH: Alapvetően egy kísérletről van szó. Az iMSc-képzést azoknak a diákoknak kínáljuk fel, akik nagyon stabil alapokkal rendelkeznek, keresik a kihívásokat, és igénylik a nagyobb terhelést. A követelmények ugyanazok, mint az osztott képzésben, csak ezek a hallgatók pluszterhelést kapnak, és egyetlen összefüggő íven juthatnak el az MSc-diplomáig. Azt szeretnénk, ha többségük megszerezné a PhD fokozatot is. Először mindkét szakon két-két tankör indul, a folytatást a tapasztalatok szerint alakítjuk majd.
CW: Milyen visszajelzések érkeznek a tanszéken végzett hallgatókról? Hogy találják meg a helyüket a munkaerőpiacon?
CH: Általános, nem csak a mi tanszékünket érintő jelenség, hogy a cégek már az egyetemi padban ülő, leendő informatikusokat és villamosmérnököket megkeresik, és megpróbálják elcsábítani. Ez komoly probléma. Tény és való, hogy a mi BSc-képzésünk második éve után a hallgatóink négy nyelven tudnak programozni. Ezzel sokan úgy érzik, hogy övék a világ. Meg is jelennek a cégek, és jó pénzért kínálnak szoftverfejlesztői állásokat. Aki nem áll ellen a csábításnak, ideig-óráig megtalálhatja a számítását, de nagy valószínűséggel meg is reked ezen a szakmai szinten. Éppen ezért csak azt tudom tanácsolni, hogy a BSc-képzés hátralévő másfél évét mindenképpen érdemes befejezni. A diploma nem csak egy papír, hanem megalapozott tudást takar, rengeteg lehetőséget rejt magában. A visszajelzések egyébként egyértelműen azt mutatják, hogy a BME-ről kikerülő informatikusok és villamosmérnökök tudásával nagyon elégedett az ipar.
CW: Korábban gyakran lehetett hallani, hogy a BME VIK-en végzettek tudása nagyon elméleti, nem kielégítőek a friss, gyakorlati ismereteik. Mára elhalkultak ezek a hangok?
CH: Ez a kritika a múlté. Sok minden változott a karon az utóbbi években, ma már elmondhatjuk, hogy a képzésünket az igények vezérlik. A hallgatóink sok gyakorlaton vesznek részt, számos valós problémán dolgoznak. Korábban gyakori kritika volt az is, hogy az itt végzett mérnökök gyengék az úgynevezett soft skillekben, tehát a kommunikációban, az idegen nyelvekben. Mára e téren is nagyot léptünk előre. Hallgatóink egyre jobbak az angolban, és a specializációk keretében előadásokat kell tartaniuk, be kell számolniuk a projektekről. A kritikák tehát e téren is csökkennek. Van azonban egy teljesen jogos észrevétel, nevezetesen a kibocsájtott szakemberek mennyisége. Keressük a problémára a megoldást, de vannak rajtunk kívül álló okok is. A villamosmérnöki pálya iránt ebben az évben a korábbiaknál kicsit alacsonyabb volt az érdeklődés, holott az álláshirdetések jelentős részben villamosmérnököket is keresnek. Az informatikán szerencsére nincs ilyen gondunk.
CW: Ön 2016 februárjában vette át a tanszék vezetését. Tervez valamilyen szignifikáns változtatást?
CH: Csoportvezetőként korábban is bekapcsolódtam a tanszék irányításába, jól átlátom tehát a folyamatokat. Nagyon modern szemléletű tanszékről van szó, így drasztikus változtatásra nincs szükség. Az oktatói-kutatói gárda frissítése folyamatos, minden évfolyamból itt marad egy-két ember. Szoros a kapcsolatunk az iparral, sok kolléga és hallgató dolgozik valós ipari projekteken. Ez erősíti, hitelessé teszi a képzésünket. A vesszőparipám a hallgatóbarát környezet. Ez eddig is így volt nálunk, és a jövőben is így lesz, sőt erősödni fog. Ennek egyik eleme, hogy a hallgatók a projekt jellegű tárgyakban megvalósíthatják saját ötleteiket. Ha már változásokról beszélünk, feltétlenül említést érdemel a külföldi kapcsolatok kiszélesítése. A korábban elindított folyamatot szeretném erősíteni. Szoros kapcsolatot ápolunk több európai egyetemmel, kutatóintézettel és céggel, de jönnek hozzánk Japánból is. Hasonlóképpen együttműködünk dán, német és norvég kutatókkal.
