Évek óta vita zajlik a fizetős-ingyenes tartalomszolgáltatás mentén. Az ingyenességet pártolók szerint az online cikkekért nem érdemes pénzt kérni, míg az előfizetést szorgalmazók némely tartalmakat előfizetősé tennék. Utóbbiak szerint ugyanis nem szabad megelégedni csak a reklámbevételekkel, az online tartalmakat új, fizetős üzleti modellre kell helyezni. Jelenlegi állapot szerint a szabad hozzáférés-pártiak állnak nyerésre, hiszen még a kezdetben előfizetéshez kötött Wall Street Journal online változata is havi 30 cikket ingyenessé tett, s a többiek pedig eddig mind visszakozni kényszerültek, mikor megpróbáltak pénzt kérni egyes anyagaikért.
Mindez az előfizetés híveket azonban még nem győzte meg, s most a beszűkülő reklámbevételek miatt újra felhangosodtak az előfizetéses anyagok pártolói. Idén elsőként David Carr, a New York Times publicistája vélte úgy, hogy a mikrofizetéses rendszer felé kellene lépniük az online médiumoknak. Később Walter Isaacson, a Time magazin újságírója is hasonló véleményen volt, mondván: egy kisebb összeg méltányos megoldás lehetne a kiadók és az olvasók számára is. Legutóbb pedig három jeles amerikai média személyesség - Steve Brill, a CourtTV alapítója, Gordon Crovitz, a Wall Street Journal munkatársa és Leo Hindery, egy neves amerikai kábeltársaság vezérigazgatója - jelentett be, hogy új szervezetet alapított, amely a fizetős online tartalmak mellett tőr lándzsát.
Fizetős tartalmak gyűjtőhelye
Az általuk létrehozott Journalism Online négy terülten igyekszik mindezt elősegíteni. Egyrészt egy központi helyet kínál a fizetős tartalmaknak. Az általuk gründolt web-oldal ugyanis kezeli az előfizetéseket és a belépési információkat. Ezen belül havi és éves újság és magazin előfizetési csomagokat kínálnak, ami összességében olcsóbb, mintha a felhasználó egyenként fizetne elő rájuk. Az így befolyt összeget ők maguk kezelik és osszák szét népszerű tartalmak szerint. Ezen felül segítenek abban, hogy a keresők ne büntessék a fizetős tartalmakat, valamint egy áttekinthető analitikai felületet is kínálnak partnereik számára.
"Hiszünk abban, hogy a felhasználók támogatni fogják a minőségi újságírást. Reméljük, hogy az olvasók megértik, hogy a médiumokat csak a reklámbevételek nem tartják el. Soha nem is fogják" - vélte Steve Brill. "Biztosak vagyunk abban, hogy azon olvasók, akik több milliárd dollárt költenek el a nyomtatott médiumokra, továbbra is támogatni fogják az újságírókat egy jelképes összeggel. Meg kell érteniük az embereknek, hogy a minőségi újságírás egy jól működő demokrácia és a szabad piac alapja" - tette hozzá.
Pro...
A Journalism Online alapítója azonban nem csak a levegőbe beszél, hiszen a New York Times számára konkrét tanácsokat adott, hogy az minként profitáljon havi 20 millió egyedi látogatójából. Steve Brill egy cikk elolvasásáért 10 centet kérne el (körülbelül 25 forintot), meghonosítva azt az iTunes-féle mikrofizetési megoldást, amelyre korábban David Carr is célzott, s amellyel az Apple a zeneletöltők ezreit szoktatta át a fizetős letöltésre. Szerinte ezen felül a New York Times nyugodtan elkérhetne 40 centet egy napos hozzáféréshez, míg a havi előfizetést 7,50 dollárélt (körülbelül 1800 forint), az évest 55 dollárért adná. Magyar fizetéshez képest sem drága áron. A New York Times nyomtatott változatának előfizetőinek az első évben ingyen, utána 50 százalék kedvezménnyel adná a hozzáférést, valamint a felhasználók 5 cent egyszeri díj ellenében továbbíthatnák az általuk érdekesnek ítélt cikkeket (előfizetőknek ingyen). Továbbá az oldalra hivatkozó külső tartalomszolgáltatók is 5 százalékos jutalékot kapnának minden rajtuk keresztül megvalósuló előfizetés után.
...és kontra
Ez első hallomásra még működőképesnek is tűnhet, de figyelmeztető lehet, hogy - mint korábban írtuk - eddig egy médiumnak sem sikerült tartalmainak egy részét fizetőssé tennie. Az előfizetéssel zárolt cikkeket ugyanis legtöbbször elkerülik az emberek, akik általában még egy regisztrációs eljáráson is nehezen verekedik át magukat egy online anyag kedvéért. A zárolt tartalommal való első találkozásnál ugyanis a felhasználók inkább bosszankodnak, s elhagyják az oldalt, ha észreveszik, hogy fizetniük kellene a megtekintéshez. Ráadásul a külső linkek száma is megfogyatkozik emiatt, hiszen ki hivatkozik egy olyan tartalomra, amihez előfizetés szükséges?. A Brill által felvázolt részesedés ugyan csábító lehet, de nem valószínű, hogy ugyanannyian élnének vele, mint az ingyenes tartalmakra való hivatkozásnál.
Nem lehet az információkat fizetős kapu mögé zárni, hiszen valahol azok kikerülnek, s egy másik site ingyen kínálja majd őket. Az olvasó pedig nagy valószínűséggel inkább megkeresi majd az ingyenes hírt, mintsem hogy fizessen érte. Ha pedig egyedi cikkekről beszélünk, akkor pedig kérdéses, hogy az emberek hajlandóak fizetni egy-egy érdekes, egy adott témát feltáró tartalomért. Főként, hogy ezen anyagok talán még mindig a nyomtatott média sajátjai.
Brill érvelései szerint a fizetős olvasók ugyanakkor igényekkel is felléphetnek már, ami a minőségi újságírást segítheti, hiszen a vásárlónak érezni kell azt, hogy a pénzéért kap is valamit. Példának az Economist nyomtatott termékét hozza fel, amelynek ma több bevétele származik az előfizetésekből, mint a reklámokból. "A Wall Street Journal-nál eltöltött idő megtanított arra, hogy az emberek hajlandóak fizetni az egyedi, különleges cikkekért. Legyen az print, vagy online" - vélte Gordon Crovitz.
Az amerikai piacon talán igaza is lehet, de bármely lap, amely fizetős gátat szab egyes tartalmakhoz - még ha sikeres is - az első egy-két évben jelentős visszaeséssel számolhat. Visszaesik az egyedi látogatók száma, kevesebb reklámbevételre tesz szert, s nem biztos, hogy csak az előfizetésekből fedezni tudja a kiadását. S ha nem válik be a lépésük, akkor két dolgot tehetnek: vagy emelik az előfizetési díjat, vagy visszatáncolnak. Mindkettő kényszermegoldás, s az utóbbi esetén a médiumnak számolnia kell azzal, hogy az olvasótábora kisebb lesz, mint a bevezetés előtt volt. Kezdheti újra a lassú építkezés.
