A német kancellár, Angela Merkel nevéhez fűződik a mondás: az adat az új olaj. Az adatra épül a gazdaság, az adatokat használó digitalizáció átalakítja a társadalmat. Kormányának pedig, mondta tavaly novemberben, adattakarékosan kell működnie: a lehető legkevesebb személyes vonatkozású információt kell gyűjtenie, de az adatokra építő termékek és szolgáltatások fejlesztését ösztönöznie kell a jólét növelése érdekében, ugyanakkor a hivatalos szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy az állampolgár megőrizhesse adataival kapcsolatos "szuverenitását".
Különösen fontossá tette a digitális átalakulás az adattisztaság kérdését - jómagam is ezért kértem pontosításra a kollégát. Nem mindegy, hogy életrajzunkból, viselt dolgainkról mi lát napvilágot; termékünket milyen színben tünteti föl a média vagy a médiát a maga szolgálatába állító versenytárs. Ahogy az sem mindegy, a sajtómunkás a hírversenyre helyezi-e a hangsúlyt vagy a pontos tájékoztatásra. Szűretlen, egyoldalú, tisztítatlan adatokkal mindig fals eredményekhez jutunk.
Az újságírók információkkal dolgoznak. Lehetőleg azok forrásaiig mennek vissza, ha kell, egészen az adatokig. Különösen fontossá válik az információk mai tengerében a források megbízhatósága, de régen is az volt, amikor hírversenyen még egészen mást értettünk, ha használtuk egyáltalán a szót.
- Elképzelni sem tudom, hogyan tudtatok újságot írni az internet előtt - csodálkozott rá a munkánkra sok évvel ezelőtt egy ifjabb kolléga. Nos, az üvegszálat a bőröndök helyettesítették, a szervereket pedig a kiállítási standok. Jókora üres kofferekkel indultunk, hogy dugig tömjük azokat a CeBIT-en és az IFABO-n, a legendás messéken, messegeländéken. Kincset érő prospektuslapokat, analóg termékfotókat, nyomtatott sajtóközleményeket - vagyis megszűrt adatokat - tömtünk a kofferekbe, hogy azokból információt nyerjünk ki, cikkeket faragjunk.
A kiállítások fénykorának vége, az információk, legyenek hitelesek vagy félrevezetők, a másodperc tört része alatt célba juttathatók. Lassacskán megtanuljuk, mely online hírforrásokban szabad nagyjából megbíznunk, melyekben egyáltalán nem.
Némileg más a helyzet a papírral. Marshall McLuhan kanadai filozófus 1962-ben, vagyis az elektronikus média megjelenése után, de még jócskán az internet előtti évtizedben a Gutenberg-galaxis végét jósolta. Víziói közül a globális falu inkább beteljesült, mint a papírmédia halála. Kritikusai pontokba foglalták az ellenérveket, olyanokat például, mint hogy a világhálón sem található meg minden; az interneten nincs minőség-ellenőrzés; az emberiség írott tudásának digitalizálása megvalósíthatatlanul drága vállalkozás volna. Néhány érvük megdőlt ugyan (például az internet a könyvekhez hasonlóan hordozhatóvá vált), de a digitális eszközökkel olcsóbbá tett nyomtatás és a papírba vetett bizalom újabb éveket ajándékozott az arra érdemes, piacukat jól megcélzó lapoknak.
Eltekintve a pártpolitikai érdekekből fenntartott nyomdatermékektől, a papíron megjelent kiadványok zömét, és különösen a tudományos és szaklapokat az a régről származó bizalom övezi, hogy írói és szerkesztői körültekintő, alapos munkát végeztek. Azon mondatok tartalmát és stílusát, amelyek eljutottak végül a nyomdagépig, többen ellenőrizték, csiszolták.
Mindazonáltal e lapok kiadói is jól teszik, ha adatalapú működésre váltanak. Olvasóikkal és területeik szakértőivel szorosabbra fonják kapcsolataikat, átfésülik, frissítik adatbázisaikat, rendezvényeikre új arcokat hívnak, hogy ne a megunt múlt kísértsen, inkább a jövő bontakozzon ki.
