Bevetésre kész az októberi Windows 10 javított változata
A betekintő program résztvevői már megkapták a Microsofttól a javítást tartalmazó csomagot.
A betekintő program résztvevői már megkapták a Microsofttól a javítást tartalmazó csomagot.
Egyelőre még keresi alkalmazási területeit a blokklánc-technológia, de annyi biztos, hogy már a közeli jövőben szerepet kaphat az IoT-hálózatok konnektivitásának javításában, az okosszerződések elterjedésében, az igény szerinti médialetöltésben vagy a munkaerő-toborzásban.
A javítást az egyelőre visszatartott October 2018 Update tartalmazza.
A Microsoft elkészült a kritikus hiba kijavításával, néhány napon belül újraindul a frissítés kibocsátása.
A Windows 10 KB4100347 frissítése számos gépen lehetetlenné tette a rendszerindítást. A Microsoft most bizonyos rendszerekre újra kiadta a szoftvert.
Bár az IT-szolgáltatók Magyarországon is a digitális átalakítás üzenetével igyekeznek eladni portékájukat, azt a magyar vállalatok többsége még mindig nem tartja stratégiai jelentőségűnek. A papíralapú folyamatok kiváltására vagy az üzleti folyamatok feljavítására azonban szép számmal indítanak informatikai projekteket, ezért a piac eddig is bővült, és nem rosszak a további kilátások sem.
A frissen felfedezett Foreshadow sebezhetőség elsősorban a hetedik generációs és annál frissebb Core lapkákat veszélyezteti. Az Intel szerint azonban a Meltdown és Spectre javítások ellene is védenek.
A képernyő hirtelen elsötétedése a tavaly őszi frissítés óta hozta a frászt a felhasználókra.
Magyarország előrelépett a gazdasága zöldítésében és a kibocsátás-csökkentésben, de gyorsabban kell haladnia a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az épületek energiahatékonyságának javítása és a fenntartható közlekedés előmozdítása terén, áll az OECD egy újonnan megjelent értékelésében.
Rendeljük grafikaigényes alkalmazásainkat a gyorsabb videóadapterhez az operációs rendszer új beállítási lehetőségével.
A Microsoft biztonsági javítása július 10-én esedékes következő frissítő kedden várható.
Csoportos pert indítottak az Apple ellen, mivel állítólag tudott a hibáról, mégsem tett semmit a kijavítása érdekében.
Az egyik probléma már az őszi változatban is megvolt, vagyis a Microsoftnak fél év sem volt elég a korrekcióhoz.
Szakértők szerint az áprilisi Windows 10 régóta a legtrehányabb Microsoft termék. Sok a hiba, a hivatalos javítások pedig késnek.
A legutóbb felfedezett biztonsági rést befoltozó javítás már elkészült, de le fogja lelassítani a rendszereket.
A súlyos hibák kijavítására hivatott, tegnap kiadott kumulatív frissítés egyes gépeket használhatatlan állapotba hoz.
A Skype és az Xbox appok működést akadályozó hibájának megszüntetése mellett fontos biztonsági javítást is tartalmaz a kumulatív frissítés.
A Microsoft tud a hibáról, de még nem készült el a javítással.
Azt állítják, hogy mobilunk szoftvere biztonsági szempontból naprakész, holott fontos biztonsági javítások hiányoznak róla.
Ezek már nem kapják meg az új Spectre biztonsági javításokat. De más régi CPU-k is mennek a levesbe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.