Egységesek lesznek a mobiltöltők
A legnagyobb európai szolgáltatók és mobiltelefongyártók megállapodtak, hogy a 2012-ig egységesítik a mobiltelefon-töltőket. Használt töltőkből jelenleg évente 51 ezer tonna szemét keletkezik.
A legnagyobb európai szolgáltatók és mobiltelefongyártók megállapodtak, hogy a 2012-ig egységesítik a mobiltelefon-töltőket. Használt töltőkből jelenleg évente 51 ezer tonna szemét keletkezik.
Az App Store mintájára a Microsoft is saját online bolt megnyitását tervezi, ahol okostelefonokra fejlesztett alkalmazásokat lehet majd vásárolni.
A Microsoft megerősítette, hogy saját márkás bolthálózatot kíván nyitni.
A Sun Microsystems bejelentette az eddigi legteljesebb, nyílt forráskódú, nagyteljesítményű webes platformját, a Sun GlassFish Portfoliót. A megoldás az iparág legtöbb felhasználó által letöltött alkalmazás-kiszolgálójára a GlassFishre épül
Az Internet Explorer és az Exchange Server kritikus, az SQL Server és a Visio fontos hibáját javítják.
Az Intel elnöke májusban vonul nyugdíjba a cégnél töltött 35 év után. Helyét Jane Shaw igazgatótanácsi tag veszi át.
A zeneszámok kilencvenöt százaléka illegális csatornákon keresztül jut el a felhasználókhoz.
Lehet sietni, mert csak az első 2,5 millió letöltő számára lesz elérhető a 2,6 GB-os 32 bites és a 3,2 GB-os 64 bites verzió. Nézzük, mit várhatunk! (UPDATE: nem kell sietni, eltörölték a limitet!)
A Microsoft befoltozta böngészőjének kritikus hibáját.
A BT Hungary Bella Zsoltot nevezte ki a BT Közép- és Kelet-Európai régiójának vállalati értékesítési igazgatójává.
Az Essential Business Server 2008 szintén ma debütál.
Saját márkaboltot nyitott Budapesten a Fujitsu Siemens Computers. A cél az, hogy a vásárlók jobban megismerjék a cég termékeit.
Az LG pénztárcabarát, nagyméretű érintőkijelzővel épített készüléke októberben érkezik meg az európai boltokba.
A Fujitsu Siemens Computers teljes üzleti termékkínálatát megújítja, és hamarosan márkaboltot nyit a fővárosban.
Szeretnénk pénzt is látni weboldalunkból? Hogyan változtassuk látogatóinkat online vásárlókká? Kommunikáció, tesztelés, elemzés és finomhangolás a titok nyitja.
A konstrukció Európában lehet majd népszerű. A hurráoptimista 200 dolláros vételár a legtöbbször jóval magasabb lesz.
A Rossmann Magyarország Kft. több mint 150 hazai üzletet felölelő bolthálózatában a Cisco hálózati eszközeiből kiépített informatikai rendszert hozott létre, amely révén a telekommunikációs költség boltonként havi 40-50 ezer forintról 15 ezer forintra, vállalati szinten pedig 7-8 millió forintról 4-5 millió forint körüli összegre csökkent. Az új hálózat emellett a biztonságos adatáramlás, a távoli hozzáférés, a vezeték nélküli raktári eszközök illetve a gyors bankkártyás fizetés meghonosítását is eredményezte.
A SCI-Network tervezett születésnapi rendezvénye rendhagyóra sikeredett: költözés lett belőle. Az új helyen az új terveket ismertették.
A Microsoft vezérigazgatója a videofeltöltő oldalak állandó szereplője. Április legelső napja éppen megfelelő arra, hogy válogatást közöljünk legemlékezetesebb fellépéseiből.
Meglévő rendszerünk – adataink és beállításaink átpakolását – XP-ről Vistára nyugodtan rábízhatjuk a Microsoft költöztetőjére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.