Hirdetés
. Hirdetés

Ismét bővül a 4iG felsővezetése

|

A vállalatcsoport kibővíti legfelsőbb vezetését, amelynek célja új befektetési és üzleti területek feltárása, illetve a 4iG nemzetközi jelenlétének növelése a távközlési, infrastruktúra és technológiai szektorokban.

Hirdetés

Tábori Tamás csatlakozik a 4iG Csoport felsővezetéséhez és távközlési stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettesként elsődleges feladata a távközlési üzletág stratégiájának kidolgozása, megvalósítása és felülvizsgálata, valamint a nemzetközi távközlési leányvállalatok működésének szakmai felügyelete lesz.

Új szerepkörében Tábori Tamás állandó tagja a cégcsoport elnökének munkáját támogató szakmai kabinetnek is. A több mint 16 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkező szakember 2022-ben érkezett a cégcsoporthoz és a DIGI vezérigazgatói feladatai mellett, a Vodafone Magyarország lakossági üzletágát is irányította. Korábban a Magyar Telekomnál a B2C szegmensért felelős Tribe Lead-ként, és a T-Systems vezérigazgatói tanácsadójaként dolgozott SoHo/SME területen. Ez megelőzően 12 évig dolgozott a Vodafone Magyarországnál, ahol különböző felsővezetői pozíciókat töltött be a lakossági és a nagykereskedelmi területeken.

Kis Albertet a 4iG Csoport nagykereskedelmi és infrastruktúra vezetőjének nevezték ki. Új feladatkörében közvetlenül a vállalatcsoport elnökének stábjában és az elnök irányítása alatt dolgozik. Felügyeli az infrastruktúra területhez kapcsolódó nemzetközi üzleti projekteket és úttörő vállalkozásokat, továbbá az infrastruktúra-fejlesztések és nagykereskedelmi partnerségek területén az új nemzetközi üzleti lehetőségek felkutatásáért felel. Kis Albert pályáját a HungaroDigitelnél kezdte, ezt követően a Novacomnál és a Pantelnél műszaki vezetőként, majd műszaki igazgatóként dolgozott. 2009-től az Invitel International, majd a Turk Telekom International műszaki vezérigazgató-helyetteseként és igazgatósági tagjaként a műszaki, IT és operáció területeket vezette. Hét évvel ezelőtt csatlakozott a 4iG Csoporthoz tartozó Invitechhez, ahol hálózat- és infrastruktúrafejlesztési igazgatóként, 2018 májusa óta pedig az Invitech nagykereskedelmi és hálózatfejlesztési vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

Mohamed Sherif Elsayad, a Csoport üzletfejlesztési és innovációs vezetőjeként folytatja cégcsoporton belüli pályafutását, az elnöki stáb tagjaként és az elnök közvetlen irányítása alatt látja el feladatait. Munkaköréhez tartozik a csoport terjeszkedését szolgáló hazai- és nemzetközi üzleti, valamint innovációs lehetőségek felkutatása, illetve kidolgozása. Kis Alberttel együttműködve pedig a jövőben olyan új nemzetközi projektek elindításán dolgozik, melyek kiemelten magas növekedési potenciállal rendelkeznek a nyugat-balkáni régióban, a Közel-Keleten, illetve az észak-afrikai régióban.

A 4iG Csoport nemzetközi kereskedelmi tevékenységének támogatása mellett feladatai a csoport márkáira is kiterjednek. Mohamed ElSayad 2023 szeptemberében csatlakozott a 4iG Csoporthoz. Ezt megelőzően öt évig a Yettel Magyarország kereskedelmi igazgatói pozícióját töltötte be. 2015 és 2018 között a Magyar Telekom lakossági termékekért felelős marketing igazgatója volt. Magyarországi pályafutását megelőzően a szakember nyolc évig dolgozott marketing területen a dubai távközlési szolgáltatóvállalatnál, a Du-nál.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.