E hasábokon megszokott volt a fényképe, kacskaringós gondolatmeneteit élvezet volt szerkeszteni, öröm volt olvasni. A minap, kora reggel a közösségi média oldaláról értesültem, hogy a fényképen látható kakukktojás nem vendégként ül a szerkesztőségi ebéd terített asztalánál, hanem új munkatársként, frissen kinevezett lapigazgatóként. FB-falán a háttérképet - amelyen reggel még hatalmas neonbetűkkel világított a Kraftwerk zenekar koncertjén vetített Computerworld felirat - néhány órával később (portugál?) tengerparti pillanatképre cserélte, és szakmai pályájának tizenkét pontból álló listája kiegészült egy tizenharmadikkal: ITexec business unit director.
Hatalmas irodalma van az állásváltoztatásnak. Írják, hogy a döntés néha nagyon nehéz. Nehéz kilépni a megszokottból valami újba, másba, hiszen mint minden változás, ez is rengeteg kockázattal jár, és mi, emberek, nem szeretjük a változásokat. A megszokások elhagyása bizonytalanságot vált ki bennünk, félünk az újtól, az ismeretlentől. Ám ha merünk váltani, új tapasztalatokra, azokon keresztül pedig nagyobb önbizalomra tehetünk szert.
S hogy mikor kell mindenképpen váltani? Akkor, mindenekelőtt, ha testi-lelki egészségünk van veszélyben, a terhelés mértéke miatt folyamatos a stressz, már-már megbetegít, vagy meglévő betegségünk mutat erősebb, riasztóbb tüneteket.
Időszerű lehet elgondolkodni a váltáson, ha már nem elégít ki a munkánk, ha elmaradnak a szakmai kihívások, már csak mókuskeréknek érezzük a napi rutint. Ha már semmi újítást nem tudunk bevinni, és bár a főnök, a fizetés jó, kellemes a környezet, akár boldogok is lehetnénk, mégsem vagyunk azok.
Váltásra késztethet az is, ha úgy érezzük: jobban el tudnánk vezetni a céget, az alánk beosztott részleget, csapatot, mint az, aki aktuálisan vezeti. Mielőtt emiatt lépnénk, érdemes elgondolkodnunk azon, mi tettünk-e, s ha igen, eleget a feletteseinkkel kialakult kapcsolat javításáért, tanácsolják a terület szakértői. Ha nem, érdemes tenni egy próbát, mert sokszor éppen a kommunikáció hiánya okozza a feszültségeket. Ha átbeszéljük a dolgokat, azok talán új értelmet nyernek.
Fontos, mondják, hogy ne mondjunk fel indulatból.
E helyütt közbe kell vetnem, hogy én bizony indulatból mondtam fel, kerek tíz esztendeje, annál a kiadónál, ahová ő most átigazolt. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem akkor, nem tudva még, milyen vargabetűk következnek, csak azt tudtam, hogy egyik kiszámíthatatlanságot a másikra cserélem, önként és örömmel. Ma már tudom, milyen önző volt ez a döntés, mekkora terhet pakoltam vele a párom hátára, aki fogyatkozó türelemmel várta, hogy visszavegyem a családfenntartó rég bevált szerepét. Öt szürke és mégis színes év vette akkor kezdetét, nem éppen jól jövedelmező, de tarka és értelmes munkákkal, a világ legszebb könyveivel.
Mígnem Sándor egy nap felhívott azzal, van-e szabad kapacitásom. Örömmel tértem vissza, huszonhárom év után, életrajzomban a második, de a szívemben az első helyen tanyázó foglalkoztatómhoz, a Computerworldhöz.
Ennek idén lesz öt éve, és én valahogy mindig azt képzeltem, most már a világ végéig együtt írjuk, szerkesztjük ezeket a hasábokat. Sok sikert az új helyen, mi is szeretjük a kihívásokat! Mint minden vezetőváltás, ez is magában hordozza a munkamódszerek megváltoztatásának, a belső megújulásnak a lehetőségét. Élni fogunk vele. Önjáró csapat a miénk.
Még csak annyit, hogy a HR-szakértők szerint figyelnünk kell arra is, hogy az elválás a régi munkáltatóval korrekt módon történjen, mert egy olyan kis piacon, mint Magyarország, gyorsan elterjedhet a hír, hogy nem váltunk el szépen az előző munkahelyünktől. Legyünk ezért együttműködőek a munka átadásával, a betanítással kapcsolatban, hiszen amíg ott dolgoztunk, nyilván sokat kaptunk az adott cégtől, többek között lehetőséget, megélhetést, fejlődést.
