Hirdetés
. Hirdetés

Kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó cégben szerez részesedést a ViVeTech

|

Az EU-s cégek 22%-át támadták már meg - veszélyben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások is.

Hirdetés

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt.-vel. Ennek értelmében a ViVeTech Nyrt. egyrészt részesedést szerezhet a Clarabot Zrt.-ben, másrészt ezen együttműködésre alapozva megkezdi egy, az adat- és videókommunikációs folyamatok, illetve az adattárolás területén egyedülálló kibervédelmi eszköz, a ViVeSecBox nemzetközi piaci bevezetését is.

Az Eurostat kutatása szerint 2021-ben a legalább 10 alkalmazottat foglalkoztató uniós vállalkozások több mint ötöde (22 százaléka) tapasztalt olyan biztonsági incidenseket, amelyek hatására többek között adatok semmisültek meg vagy rongálódtak, illetve bizalmas adatok kerültek nyilvánosságra.

Ráadásul a ViVeTech tapasztalatai szerint a zsarolóvírusok és az adathalász támadások egyre több mikro-, kis- és közepes vállalkozást is érintenek, amelyek ezekre az incidensekre még kevésbé felkészültek. Az EU kiberbiztonsági jogszabálycsomagja, a NIS2 bevezetése miatt azonban ezek is kénytelenek növelni az online támadásokkal szembeni védettségüket. 

A ViVeTech új kibervédelmi megoldása, a ViVeSecBox a társaság fő célcsoportjának számító kritikus infrastruktúra-szolgáltatók mellett a kis- és középvállalkozások, továbbá a bizalmas adatokat tároló magánszemélyek számára is megoldást kínál. Utóbbi szegmensekben gyengébb a védelmi képesség, és például a távoli munkavégzés, a külsős hozzáférési jogosultságok és a videomeetingek miatt nagyobb a kiberkockázat.

Hirdetés

A ViVeSecBox nemcsak szoftveres megoldást biztosít a felhasználók számára - mint a piacon jelenleg elérhető termékek -, hanem egy olyan, a megrendelő infrastruktúrájában elhelyezhető célhardvert is, amely lehetővé teszi az információbiztonsággal kapcsolatos dokumentumok, adatok biztonságos tárolását. A Clarabottal kötött együttműködési megállapodás értelmében a ViVeTech megkezdi a ViVeSecBox nemzetközi piaci bevezetését; az elsődleges célkitűzés az EU-ban, főként Németországban és a kelet-közép-európai régió országaiban történő piacra lépés.

Az együttműködési megállapodás keretében a ViVeTech Nyrt. jogosult lesz Clarabot-részvényeket vásárolni a cég többségi tulajdonosától, maximum 10 százalék tulajdoni részesedés eléréséig.

A 2011-ben alapított, magyar tulajdonú ViVeTech Nyrt. többek között hazai és nemzetközi kritikus infrastruktúra-szolgáltatók, például az egészségügy, a közlekedés és a közigazgatás területén működő ügyfelei kibertámadások elleni védekezését segíti. A cég árbevétele 2023-ban 20 százalékkal bővült, az idei év első hat hónapjában pedig 82 százalékkal, 742,4 millió forintra növekedett az előző év azonos időszakában elért 408,6 millió forintról.

A ViVeTech részvénye 2022. május 31-én került bevezetésre a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált Xtend piacára, a társaság közkézhányada jelenleg 23,11 százalék. A ViVeTech részvényének árfolyama idén körülbelül 27 százalékot emelkedett, a papír utolsó záróára 230 forint volt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.