Minden korábbi csúcsot meghaladó, több mint húsz százalékos konszolidált árbevétel-növekedést ért el 2024 első kilenc hónapjában a távközlés és az IT területén tevékenykedő 4iG Csoport - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Közleményükben ismertették: a harmadik negyedévben a csoport konszolidált, IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok) szerinti árbevétele 20,54 százalékkal, 507,8 milliárd forintra emelkedett, a konszolidált, IFRS szerinti EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 15,11 százalékkal, 169,8 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA-marzs 33,4 százalék volt.
Az év harmadik negyedévében a normalizált, jelentősebb pénzkiáramlással nem járó tételektől megtisztított adózott eredmény 2,8 milliárd forintot tett ki a csoportnál. Az élénk bővülés mellett a cégcsoport adózott eredményét a pénzmozgással nem járó tételek, azaz akvizíciók nyomán elszámolt vételár-allokációs hatások, értékcsökkenés és amortizáció, továbbá a devizában elszámolt hitelek átértékelése befolyásolták leginkább.
Az előző év hasonló időszakához viszonyítva a jelentős árbevétel és az EBITDA-növekedés több tényező együttes hatásának, így a Vodafone Magyarország teljes időszakra kiterjedő eredményének, a nagyvállalati és lakossági mobilelőfizetői számok bővülésének, az egy előfizetőre jutó átlagos árbevétel-növekedésének, valamint az informatikai üzletág emelkedő bevételeinek köszönhető.
A közlemény szerint a 22,3 milliárd forintos EBITDA-növekedés részben szintén a Vodafone annualizációs hatása; mind az árbevételre, mind pedig az EBITDA-ra kedvezően hatott, hogy a külföldi leányvállalatok az előző év azonos időszakához viszonyítva kiemelkedő pénzügyi teljesítményt nyújtottak.
Az adózás utáni eredményt legnagyobb mértékben az értékcsökkenés és az amortizáció módosította, a devizaalapú hitelek átértékeléséből származó, pénzmozgást nem jelentő, nem realizált árfolyamkülönbözet is jelentős volt az év első kilenc hónapjában.