Hirdetés
. Hirdetés

A Model Y az első ötszázas típus a vállalati e-autó pályázaton

|

Az Energiaügyi Minisztérium szerint a részhajránál előzött a Tesla.

Hirdetés

A Tesla terméke érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A BYD a márkák összevetésében messze elhúzott a többiektől. Több mint 1300 darabjához képest a második Tesla pontosan 800-nál jár, a harmadik Volvo pedig valamivel négyszáz fölött - ismertették. Az éllovas kínai gyártónak már négy típusából igényeltek legalább százat a cégek: az ATTO 3 (489 darab) mellett a Seal (339), a Dolphin (288) és az ETP3 (103) is a legkeresettebbek közé tartozik.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az év elején indult program iránti érdeklődést érezhetően megdobta a részvételi feltételek könnyítése. A módosítások október végi bevezetése óta 484 vállalkozás jelentkezett több mint 2 milliárd forint támogatásért 526 gépkocsi megvásárlásához.

Hirdetés

A pályázói kör bővítése óta eltelt másfél hónapban mindhárom mutatóban közel 60 százalékos növekedés látszik a megelőző azonos időszakhoz képest.

A közlekedés zöldítését célzó programban eddig összesen 4426 gazdasági társaság kért 20,3 milliárd forintot 5246 zöldjármű beszerzéséhez. A teljes keretösszeg kétharmadát tehát már megpályázták, több mint felét szerződésekben le is kötötték, közel hatodát pedig ki is fizették - összegezte Facebook-bejegyzésében az EM.

Mint ismeretes, a kormány két programban összesen mintegy 60 milliárd forinttal támogatja a tiszta és csendes autók hazai térnyerését. A másik kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza. A tisztán elektromos járművek üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké.

Terjedésüknek is köszönhető, hogy a korábbi folyamatos növekedéssel szemben tavaly 7 százalékkal csökkent a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból Magyarországon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.