A versenyzők üzleti tanácsadói szerepet szimulálva vettek részt a Communiteer nevű ausztrál társadalmi vállalkozás által adott feladatkihívásán. Hatórás időkeretben kellett üzleti megoldást alkotni a szervezet számára, amelynek célja a nemzetközi diákok integrálása és a helyi önkéntesség ösztönzése volt.
A tájékoztatás szerint a rangos QS nemzetközi felsőoktatási rangsorban 18. helyen álló Sydney Egyetem által szervezett októberi eseményen nyolc ország vett részt. A Corvinus csapata, amely Petrovicz Emma, Suzy Shu, Szappanos János és Tóth Róbert hallgatókból állt, egyedüli magyar résztvevőként jutott a döntőbe a Sydney Egyetem és a Washingtoni Egyetem (UW) Foster School of Business csapatával együtt.
Végül a magyar csapat nyújtotta a legmeggyőzőbb megoldást, amely a bevételek stabilitására, a társadalmi hatás mérésére és az önkéntesek koordinációjára összpontosított.
A közleményben idézték Kozma Miklóst, a Corvinus egyetemi docensét, a csapat felkészítő tanárát és mentorát, aki elmondta: rendkívül büszkék erre a kiváló csapatra. "Kivételes megoldásuk és a kiegyensúlyozott teljesítményük hozta el győzelmüket. Öröm volt őket támogatni és mentorálni a hónapokig tartó szigorú felkészülés során" - tette hozzá.
Mint mondta: ez az eredmény alátámasztja a Corvinus folyamatos tanulást hangsúlyozó küldetését.