Hirdetés
. Hirdetés

Személyhajó és hidroplán kapcsolódott össze Fonyódnál

|

Különleges hajózási kísérletnek volt részese az Aeroexpress légitársaság hidroplánja és az Arács vízibusz: a Balatonon ilyenre mindeddig nem volt példa.

Hirdetés

Augusztus 20-án budapesti légiparádét követően a magyar légitársaság kétéltű repülőgépe a Balatonon, Fonyód előtt szállt vízre. Nem véletlen a város meghívása, hiszen a település számos módon kapcsolódik a magyar repüléstörténethez: 1911-ban Lányi Antal itt repülte először át a Balatont Bleriot XI repülőgépével, majd az 1923-ban egyik első légitársaság, az Aeroexpress Rt is gyakran járt a Fonyódra Junkers hidroplánjaival, hiszen az alapító, Jankovich-Bésán Endre gróf erős szálakkal kötődött a tóparti városhoz.

A keddi hajózási kísérlet azt a célt szolgálta, hogy bebizonyosodjon: a klasszikus magyar gyártású vízibusz, az Arács MS egy speciális platformon keresztül kapcsolódni tud a hidroplánhoz, ami a jövőben kis vízi terminálként és megtekintőhajóként akár a Balaton közepén, kikötőbe járás nélkül is tudja fogadni a Cessna 206 kétélű repülőgépet és utasait. Ennek jelentősége kettős: mind a partra jutó zajterhelés kikerülése, mind páratlan turisztikai élmény megteremtése szempontjából meghatározó lépésnek számít a nagy sikerrel megvalósult teszt.

Drónfotók és videó: Lőrincz Balázs - 3DPano

Mint Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress alapítója elmondta, régóta készültek ennek a modellnek a kipróbálására. Széchey Márton, Farkas Imre és Horn András hidroplánpilótákkal pontosan dolgozták ki az eljárást, melynek során különös jelentősége volt annak, hogy utóbbi szakember egyben nagyhajós kapitány, az Arács MS parancsnoka is. A Vízimentő Magyarországi Szakszolgálata együttműködésével zajló próbák során szakmai megerősítést nyert a kapcsolódás egyszerűsége és biztonsága, melyet nagyban segített az amerikai repülőgép és a Fekecs Gábor idén 95 éves magyar hajókonstruktőr által tervezett, 1963-as gyártású balatoni vízibusz kiváló illeszkedése a hidroplánhoz.

Az alapító elmondása szerint az Aeroexpress hidroplán divíziója magyar repülési és hajózási szakemberekre alapozva mindeközben éppen üzembe állít egy vízi oktatógépet is és dedikált oktatószervezetet is, illetve nagyszerű magyarországi víztározókat is elkezdett használni a Duna, Tisza és Balaton mellett, így a tervek szerint egy évszázad után újra Közép-Európa legerősebb vízirepülő-képessége épülhet fel Magyarországon, a nagyközönség pedig rövidesen az Aeropark Repülőmúzeum népszerű ismeretterjesztő és élményprogramjai között találkozhat majd a nagymultú hazai hidroplánrepülés újraindulásával.

Hirdetés

Az Aeroexpress márkanév tavaly volt 100 éves, hiszen 1923-ban ezen a néven kezdte meg működését az a légitársaság, amely a Duna Gellérthegy előtti szakaszáról felszállva a Balatonra és Bécsbe szállította az utasokat. A magyar szakemberek által tavaly alapított Aeroexpress cégcsoport egyik célja, hogy Kárpát-medencei célállomásokra indítson menetrend szerinti légijáratokat, másik küldetése pedig az, hogy Magyarországon ismét meghonosodjon a vízirepülés.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.