Az első generációs Touch Diamond elég rendeset durrant a mobilpiacon, melyet egyrészt merész tervezésével ért el, másrészt pedig a TouchFLO nevű kezelőfelülettel, melyet a mobilos Windows "bölcsőjébe" ültették bele, egyedi kinézetet és kezelhetőséget adva a telefonnak. A Touch Diamond 2-t kézbe véve még hangsúlyosabban ötlik fel a kérdés: vajon ez egy PDA-kra hajazó okostelefon, vagy egy telefonálásra kihegyezett PDA? Elég fajsúlyos darab lett ugyanis, még az elődjénél is vaskosabb és hosszabb. A hízás mellett az is feltűnt, hogy a gyártó visszavett a "gyémántosításból". Eltűnt ugyanis az előd hátlapjának jellegzetes kialakítása, így a telefon neve immár csak az előd hagyománya, külsőleg a fekete fél téglán sajnos már nincs semmi gyémántos - igaz, elegánsabb, konzervatívabb így, lesz, akinek ez tetszik majd benne. A kijelző négy tizedet javított elődje méreténél, mivel 3,2 hüvelykesre nőtt, ez alá szorult egy négy gombot tartalmazó "csík" - ezek normál nyomógombok, a kijelző pedig természetesen a trendeknek megfelelően érintős, ehhez a stylust a készülék bal alsó részébe rejtették el.
A "kockagyémántot" bekapcsolva... Nos, nem történik semmi. Jó ideig. Tudom, tudom, ez alapvetően nem a hardver hibája, mindenesetre egy túlkoros csiga sebességének felével bootol a Windows, rajta pedig a HTC-sített kezelőfelület. (a mindennapi használat során igen ritka, hogy teljesen kikapcsolunk egy windowsos telefont, ugyanis inkább csak alvó üzemmódba küldjük, ahonnan a feléledés kb. egy másodperc - a szerk.) Ha kivártuk, gyönyörködni mindenképp tudunk, a kijelző valami csodaszép - 800 x 480 WVGA felbontást kapott, és kontrasztja, színei "szobai" körülmények között szemet gyönyörködtetően jelenítenek meg bármit. A normálisnál sötétebb környezetet ötletesen reagálja le a beépített fényerő-érzékelő, ám sajnos a korán jött nyár verőfénye mellett még itt is csak hunyorogva lehet böngészgetni a megjelenő tartalmakat.
Itt a friss, a gyors TouchFLO
A TouchFLO-n reszelhettek valamit, mert sebesség terén fürgébbnek bizonyul az új készülék, annak ellenére, hogy a processzor még mindig ugyanaz: egy 528 MHz-es Qualcomm. Azonban ez a kezelőfelület elég gyorsan elárulja magát, miszerint bizony ez csak egy Windowsra húzott "távirányító", melynek lehetőségeit gyorsan kimeríthetjük, onnan pedig marad az alsó gombsor második gombja, mely megnyomása után azonnal elmerülhetünk a Windowsban.
A FLO 3D új lapokkal bővült, részvényárfolyamokat és naptárat is találunk, megújult a telefonkönyv is, újfajta, kifejezetten kényelmes módon vihetünk fel új kontaktokat. Ha már felvitel: az érintőképernyőre előhívható billentyűzetet is megújították, követve az iPhone-on már itthon is lassan megszokott divatot, mely szerint a hosszan nyomva tartott karakter esetében kapjuk meg a betűhöz kapcsolódó speciális változatokat, így nincs telezsúfolva a képernyő.
Multimédia, használat
A kijelző alján speciális érintőcsíkot "szenteltek" a nagyítónak, melyet például képnézegetéskor használhatunk előszeretettel. Ha pedig nem néznénk a képeket, hanem készítenénk, erre már 5 megapixeles kamera áll a rendelkezésünkre. Autófókuszos, azonban semmilyen vaku vagy egyéb fényforrás nincs, így a sötétebb helyeken készülő fotók sajnos zajosak lesznek. A videófelvétel könnyű és viszonylag - persze telefonhoz képest - tiszta képet és hangot eredményez.
Panoráma funkciót is találtam a fotózás közben, mely a lassacskán megszokottá váló "a következő fotót igazítsd az előző fotó széléhez" rendszerben működik. Így is szép tiszta a kép, egész jól eltaláltak a képrészletek kapcsolódási pontjai is, ám egy véletlen összehasonlítás rávilágított, hogy az így befogott panorámakép átfogási területe lehetne nagyobb is (konkrétan egy Sony Ericsson T700-zal fotóztam le ugyanazt a látképet panoráma módban, és azzal jóval szélesebb ívet tudtam elkapni).
Zene frontján nem vészes a Touch Diamond 2, a zenelejátszó nem sokat változott az előd óta, az RDS-es rádió se szól rosszul (bár a vételi tulajdonságai nem igazán erősek). A pont-fülhallgató szép lassan lejárt lemez lesz, a profibbak egyre inkább áttérnek a fontópiás megoldásokra, itt még azonban a jó öreg "pufnis" verziót kapjuk. Ehhez képest egész szépen szól, még az ilyen típusoknál mostoha basszus is kellemesen megszólalt, csak hát, sokaknak még mindig nem kényelmes ez a típus. Beépített giroszkópja is van a fekete gyémántnak, ám ezt gyárilag elég kevés program használja ki (például érdekes módon a képnézegető sem), igazából szinte csak a játékok megtekintésekor derült ki, hogy van ilyen funkció is.
Kábeles kommunikációra az alul elhelyezkedő kis USB kapu szolgál, mely egyben a töltőt is fogadja. Belső memória gyakorlatilag nincs (ha csak a pár száz megabájtos RAM szeletkét nem tekintjük annak), ellenben 16 gigabájtig használhatunk microSD kártyát, amire azért már kellemesen elrendezkedhetünk.
A telefonálás kissé nyögve nyelősre sikerült, legalábbis ha valóban telefonként próbáljuk használni a készüléket - zsebből előkapva, ujjal böngészgetve túl kicsik a nevek, könnyű félrenyomni, a stylust pedig nem szívesen kapja elő az ember úton-útfélen, minden egyes telefonáláskor. Az érintőképernyő ettől függetlenül jól teljesített, egyáltalán nem annyira merev és erőt igénylő rajta topogni, mint például az újabb LG modellekén.
Végszó
Összegzésképpen tehát: üzletibb, komolyabb lett az új HTC Touch Diamond 2, de még mindig küzdenie kell a szokásos gyermekbetegségekkel. A Windows Mobile sajnos még mindig Windows Mobile - a lassúság, a "felhasználóbarátságtalanság" még mindig nem szívet melengető. A használati idő miatt sem ajánlott hosszabb konnektortalan túrákhoz a készülék - az elődhöz képest itt 1100 mAh kapacitású akku teljesít szolgálatot, ám nagyobb a kijelző is, így szinte észre sem venni bármilyen változást - akárcsak az iPhone, ez is egy "egy napos telefon".
- forrás: PC World -
