Hirdetés
. Hirdetés

Frekvenciák és zöld IT

|

Európai politikusok beszéltek az információtechnológia jövőjéről és az ezzel kapcsolatos politikai intézkedésekről a CeBIT-en.

Hirdetés

Olyan világban élünk, amelyben a társadalmi változások legfontosabb motorja az információtechnológia - mondta Angela Merkel német kancellár a CeBIT megnyitóján. Beszédében kiemelte: az Európai Uniónak harcolnia kell azért, hogy az emberek továbbra is nyitottak maradjanak az új technológiák iránt, Németország is csak az IT-vel és a telekommunikációval őrizheti meg versenyképességét.

Nicolas Sarkozy francia elnök szerint biztosnak kell lennünk abban, hogy a technológiai fejlődés az emberiség javát szolgálja. A technológia ugyanis egy dolog, a nagyobb problémát a tartalom jelenti.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke beszédében hangsúlyozta: az európai gazdaság motorja az információtechnológia, az EU GDP-jének 5-6 százalékát az IT adja. Az információtechnológia a záloga a lisszaboni stratégiának is. Ez a stratégia működik, és már konkrét eredményeket is fel lehet mutatni, hiszen Európa jobb helyzetben van, mint 2-3 éve - tette hozzá. Az Európai Bizottság tíz nap múlva további stratégiai lépéseket terjeszt elő a versenyképesség és információtechnológia terén. Az ajánlások között szerepel az oktatás további fejlesztése, az üzleti környezet fejlesztése és a szélessávú internet elterjedésének növelése. Ezzel párhuzamosan erősíteni kell a nemzeti szabályzókat az infokommunikációban és rugalmasabb frekvenciaszabályozásra is szükség van. Az információtechnológia egyik legnagyobb feladata a közeljövőben az energiafelhasználás csökkentése - mondta az EB elnöke.

A kiállításon az idén több mint tíz magyar cég vesz részt. A bemutatott termékek között lesz a magyar ADSL-hosszabbító, aminek segítségével akár tíz kilométeres távolság is lehet az elosztó és a felhasználó között.

(MTI)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.