Érdekes jelenségnek vagyunk szemtanúi itt Magyarországon, mi, akik sok fantáziát, digitális előrelépést, versenyelőnyt látunk a felhőmegoldásokban. Igaz, Európa nyugati feléhez képest kellett vagy 5-10 év, de az elmúlt hónapokban nagyon is felfedezték maguknak Magyarországot a nagy és neves publikus felhőt kínáló szolgáltatók. A belépés könnyű, az amerikai, angol, német stb. cégek igényeinek kiszolgálásában megedződött társaságok pontosan tudják, mi kell egy, a digitális transzformáció egyik köztes állomásán tartó ország meghódításához, az egyébként kétségkívül valóban ötletes és színvonalas szolgáltatásokkal.
A nálunk digitálisan fejlettebb országokban ez a folyamat már lezajlott, a helyi felhőszolgáltatók jelentős része megkötötte a saját kompromisszumait, majd egyességre jutottak a nagyokkal. Olyan üzleti modellekkel léptek a piacra, amelyek nagyon is életképesnek bizonyultak, megfértek benne a publikus felhő és a lokális szolgáltató adatközpontjára épülő privát felhő által nyújtott előnyök és szinergiák.
Modellként szolgált ez a hazai szereplőknek is, jobbnál jobb megállapodások születtek, teret nyertek a hibridfelhős megoldások, de ebben az is szerepet játszott, hogy a nagyok is érzik, eljött az idő, amikor nekik is szükségük van a helyi szolgáltatók partnerségére, az adott célországban, így a Magyarországon adatközponttal rendelkező lokális piaci szereplők együttműködésére.
Őket persze az is motiválhatja ebben, hogy Európa rájött, a területén működő cégek adatvagyona olyan kincs, amit talán jobb fizikailag is határain belül tartani, érdemes szabályozni, és átláthatóbbá kell tenni a felhőbe való adatkihelyezés folyamatát.
Magyarország pont abban az időszakban van, amikor már jó lehetőségeket rejthet a nemzetközi szolgáltatóknak, de ugyanakkor már nekik is érdemes odafigyelniük az állandóan változó, szigorodó szabályozásokra, azaz arra, hogy szolgáltatásaiknak legyen helyi infrastrukturális alapjuk. Vannak erre átmeneti megoldások, ilyen például, amikor beköltöznek egy belföldi adatközpontba, kvázi "átjátszó állomásokat" létrehozva Európában, és így megfelelve a szigorodó jogi környezetnek, csökkentve a látenciát.
Más megközelítésből ez még mindig nem jelent teljes transzparenciát, hiszen egyrészt Magyarországon még nem tettek ilyen lépést, bár igaz, elég csak Bécsig elmenni, hogy uniós példát lássunk erre. Ez azonban továbbra sem jelenti az adatok itthon tartását, másrészt nem átlátható, hogy onnan milyen európai vagy amerikai adatközpontokba vándorolnak tovább egy adott cég ügyféladatai.
Ennél a megoldásnál jobbnak látták egyes európai, köztük hazai szolgáltatók, ha a helyi infrastruktúrájukra, adatközpontjaikra alapozva úgy kínálnak felhőmegoldásokat, hogy abban helye van a biztonságosabb privát felhőnek, de a nemzetközi felhőszolgáltatókkal kötött partnerségnek köszönhetően a publikus felhők kreatív megoldásai is elérhetőek, akár egykapus megoldásként, mint például az Invitechnél. Ez a módszer megbízhatóbb, időtállóbb lehet, főleg az olyan társaságoknak, amelyek akár banki, akár egészségügyi, tehát a legszenzitívebb adatvagyont kezelik.
A "szoftvert Amerikából, hardvert Ázsiából" jelmondat már önmagában is rávilágít Európa sérülékenységére, hovatovább kiszolgáltatottságára. A hazai cégeknek óriási felelősségük van abban, hogy az egyébként szükséges digitális transzformáció, a gazdaságosabb kiszervezések esetében milyen eszközök maradnak a kezükben a szabad döntésekhez, a transzparencia biztosításához. Egy biztos: ezeknek garanciáját jobb egy hazai szolgáltatónál, itthoni adatközpontokban keresni.
