A Facebook - az uszításra és erőszakra buzdítással kapcsolatos irányelveinek megsértésére hivatkoza - azonnal lekapcsolta a hadsereg híroldalát Mianmarban, miután a katonai puccs elleni tüntetések során meghalt két ember. Az emberek több tízezren vonultak az utcákra, hogy a hadsereg hatalomátvétele ellen tüntessenek.
A Tatmadaw True News Information nevű oldal már többször is megszegte a szabályokat, erőszakra uszított, és olyan fenyegetéseket is közzé tett, amelyek végül halálos kimenetelt eredményeztek. Nemcsak propagandaeszközként szolgált a kezükben a Facebook-oldaluk, hanem ezen a csatornán keresztül informálódtak a tüntetésekről, és az itt szerzett adatokat figyelembe véve szervezték a rajtaütéseket. Mindezt úgy, hogy közben többször megpróbálták blokkolni az egész ország internet-hozzáférését, valamint a közösségi hálózatokhoz való hozzáférést is, hogy megakadályozzák az állampolgárokat a tiltakozások szervezésében.
A hadsereg vezetőjét, aki egyben az ország önjelölt vezetője is, Min Aung Hlaingot, már 2018-ban kitiltotta a közösségi oldal a rohingyák emberi jogainak megsértése miatt.
A Tatmadaw hadsereg még a hónap elején, a parlament ülése előtt néhány órával, erőszakkal vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaságnak a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.