Különös a története a legutóbbi amerikai elnökválasztásnak, és egyáltalán nem meglepő módon e históriában említésre méltó szerep jutott az amerikaiak által fejlesztett technológiáknak és az amerikai technológiai cégeknek. És a történetnek nincs vége, az elnök beiktatásával megkezdődött az újabb fejezetek hosszú sora.
Trump nem a csúcstechnológiai cégek világából érkezett az elnöki székbe, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy nem beszéli az ő nyelvüket (sem), továbbá szemmel láthatóan tesz arra a kényes egyensúlyra, amelyet korábban e hightech cégek alakítottak ki a politikai elittel, a korábbi elnökökkel - mint ahogyan Trump tesz sok minden egyéb másra is.
A törékeny holmik és egyezségek között elefántként trappoló Trump másként akarja vezetni az országát, mint elődei, és ez nem megy korábban nemtapasztalt konfliktusok és ütközések nélkül.
Feltételezem, hogy az új elnöknek megvan a véleménye az amerikai IT-cégekről. Feltételezem, hogy feltett néhány kérdést, amikor felmerült, hogy valakik meghekkelhették az amerikai választási rendszert.
Gondolom, e rendszert nemzetbiztonsági szempontok alapján szigorúan amerikai cégek technológiáira, megoldásaira építették, és ugyancsak nem véletlenül amerikai oktatási intézményekben kiképzett, amerikai illetőségű szakemberek üzemeltetik. Olyan technológiákra és megoldásokra, amelyeket - vagy azok kasztrált változatait - világszerte értékesítik nagy mellénnyel és arccal az arra kiképzettek.
Trumpból kinézem, hogy felteszi vagy feltette a kérdést: hogy a fenébe lehet az, hogy fel lehet törni a világ vezető nagyhatalmának egyik kritikus rendszerét, amelyet a világ vezető technológiai cégeinek termékeivel védenek? Igazi trumpos stílusban ez a kérdés persze másként hangozna, abban a stílusban, amely egyébként teljesen megszokott az amerikai cégek tárgyalóiban is. Lennének benne olyan szavak, amelyek nem tűrik a konzervatív nyomdafestéket.
És Trumpból kinézem, hogy választ is ad saját kérdésére, és ebből a válaszból sem hiányoznak a négybetűs szavak. Trumpból továbbá kinézem azt is, hogy nem úgy tekint az amerikai csúcstechnológia sikeres cégeire, mint nemzete büszkeségeire, hanem úgy, mint egyszerű szolgáltatókra, amelyeknek kertelés nélkül meg kell mondani, ha elcsesztek valamit.
Olvasom kiváló szerkesztőnk, Kelenhegyi Péter érdekfeszítő összeállítását mostani lapszámunkban, Az elnök és a pajzs címmel, amelyben amerikai laptársunknál megjelent írásokból igyekszik kihámozni, miként is vélekednek tengerentúli kollégáink az új elnökről, annak intézkedéseiről.
Nincsenek oda Trumpért amerikai kollégáink, ami nem lep meg túlságosan.
Idézik például egyik IT-biztonság tárgykörébe sorolható jótanácsát, miszerint: "Az igazán fontos dolgokat írják le egy papírlapra, és küldjék el futárral", majd jól elverik rajta a port azért, mert androidos telefonjáról nem tért át az elnöki BlackBerryre.
Maradjunk csak egy kicsit az idézett trumpi tanácsnál, amelyet szinte szó szerint hallottam már egy nemzetközi IT-biztonsági szaktekintély szájából. Eugene Kaspersky nem kicsit oroszos akcentussal mondta 2013-ban egy őszödi konferencián (amelyet a Zala Mihály vezette megboldogult Nemzeti Biztonsági Felügyelet szervezett), hogy bizony, ha valamit nagyon biztonságban akarunk tudni, akkor azt vessük papírra és úgy közöljük, tároljuk mondandónkat.
Félreértés ne essék, nem azt állítom ezzel, hogy Trumpnak a moszkvai székhelyű Kaspersky Lab alapítója és tulajdonosa ad vélhetően papírra vetett és futárral kézbesített IT-biztonsági tanácsokat, de ahogy itten elnézem a dolgok alakulását, semmit sem szabad kizárni, amikor az új elnök interakcióit próbáljuk megfejteni.