Nem állítom, hogy az energetika (nagyon leegyszerűsítve: az energiahordozók kitermelése, majd eljuttatása a fogyasztókhoz, a villamosáramtermelés, a villamosáram elosztása és eljuttatása a végfelhasználókig) a digitalizáció szempontjából szűzföldnek számít. Ám ha azt tekintjük, mennyi lehetőség volna itt a korszerű technológiák intenzív alkalmazására, akkor a lehetőségek és a valóság között nagy szakadékot vélünk felfedezni. E szakadék mélysége változó, függ attól, hogy a világ melyik régiójában folytatjuk vizsgálódásunkat.
Az energetika egyetlen eleméről kértem néhány érintett vállalat álláspontját, mégpedig az okosmérésről, amely természetesen csupán szimbóluma az intelligens vagy okos (smart) multiközmű koncepciónak (az okosmérés esetében a gáz- és vízszolgáltatást is e körbe soroljuk). Végül két nyilatkozatot kaptunk (lásd a 8. oldalon), egy harmadik vállalat pedig hosszú vajúdás után a hallgatás mellett döntött.
Nincs abban semmi meglepő, hogy e nyilatkozatok érezhetően patikamérlegen kimért szavakból állnak össze. Ebben az iparágban sajátosan beszélnek és sajátosan cselekednek a szereplők.
A világban hatalmas befolyással bíró érdekcsoportok csapnak össze - vagy éppen szövetkeznek ugyanazok, ha úgy alakul, lásd Angelikát és Vlagyimirt -, és hatalmas pénzek forognak kockán az energetikában, ennélfogva érthető, ha az óvatosság átitatja az egész ágazatot, annak minden rétegét, a kommunikációtól a fejlesztésekig, Berlintől Budapestig, Londontól Tokióig.
Mindössze a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az energetika a világon mindenütt a kritikus infrastruktúra egyik legfőbb eleme, amelynél a biztonságos szolgáltatás, a rendelkezésre állás élvezi a legmagasabb prioritást - kerül, amibe kerül.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a digitalizáció elterjedésének sebessége az energetikában nem szédítő (ugyanakkor semmi kétségünk afelől, hogy végbe fog menni).
Mindenekelőtt említem, hogy ebben az iparágban nemcsak méretek és érdekek ütnek el a többi iparágéitól, hanem az idő is másként telik. Itt a beruházásokat több évtizedre tervezik és valósítják meg, a beépített tárgyi eszközök beszerzési és karbantartási költségei horribilisak. Egy ilyen környezetben a digitalizáció kezdetben a meglévő környezethez kénytelen igazodni, és csak az új szemlélettel, technológiával (és a minden bizonnyal új architektúrához igazodóan) megtervezett, gyártott berendezések megjelenésével valósulhat meg a teljes áttörés.
Az energetikai értéklánc minden egyes szemében drámai hatékonyságnövelést érnek majd el azok, akik rálépnek a digitalizáció útjára. Nem találtam erre vonatkozó becslést, így hát nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a világ energetikai iparának teljes digitalizálásával (költségben, energiában) legalább 30 százalékos megtakarítás lenne elérhető.
Nincs abban tehát az előbbiekből következően semmi meglepő, hogy nem szívesen lennék vezető informatikus az energetika hagyományos vállalatainál; gúzsba kötve érezném magam. Rakott tálak között kiverne az éhség, hogy Faludy György egyik villoniádájából ellopott szófordulattal fejezzem ki magam; a bőséges technológiai kínálatból alig csipegethetnék egy jó darab ideig.
Energetikai startuposnak ellenben gondolkodás nélkül felcsapnék. Kiterjesztve e kis dolgozat értelmezési tartományát az energia felhasználói oldalára is, úgy látom, éhezi e terület az új megoldásokat, és tapasztalásom szerint még az egyébként kiforratlannak tűnő innovációk is lábon kelnek el. Megértően viszonyulnak az alkalmazók az újdonság esetleges sutaságaihoz, mert valami olyasmit kapnak, amire már régóta vágyakoztak.