Nem egészen így szólt a kérdés, de ha az ember kezei közé kerül egy mondat, próbálja kihozni belőle maximumot. A válasz egyébként az ilyenkor elvárt poénos felütéssel veszi kezdetét: semmi sem örök.
A digitális világban elképzelhető, hogy a semmi sem örök állítás megcáfolható, de ezért rengeteget kell melózni, mérhetetlenül sok pénzt kell elkölteni.
Ha elszakadunk az együgyű kérdező együgyű kérdésétől, és úgy fogalmazzuk át, hogy miként lehet a tárolás biztonságáról vagy biztonságos tárolásról gondoskodni úgy nagy általánosságban, akkor egy rendkívül összetett kérdést találtunk megfogalmazni.
Webes kutatásom érdekes és inspiráló eredményeit osztom meg most a nyájas olvasóval, aki minden bizonnyal gyakorta találta magát szemben azzal a problémával, hogy adatok, információk megőrzését kell megoldania - a legnagyobb sajnálatára hosszabb távon. Hogy milyen időtávot is jelent e hosszabb távon? Ez igen változó lehet, meghatározhatja az üzleti életben a jogszabályi megfelelés (meg kell őrizni bizonyos dokumentumokat, adatbázisokat stb. 5 vagy 10 évig), vagy lehet akár az örökké, ami például kulturális értékek, tudományos kutatások bizonyítékai esetében értelmezhető, annak a szerintem kevéssé valószínű jövő feltételezésével élve, hogy az adott kulturális érték (tárgy, mű) megőrzi értékét vagy legalább érdekességét az örökkévalóságig.
Ha az olvasó, nyájasságát továbbra is megőrizve, figyelemmel kíséri, amint egyik mondatomat a másikba öltöm, feltűnhet neki, hogy az adatok, információk, értékek esetében kerültem eléjük helyezni a digitális jelzőt. Tehát felmerülhet benne, hogy akár analóg formában, kézzel fogható megjelenésben is létezhetnek ezek, papírra vetve például, a maguk anyagi valójában (festményként, szoborként stb.), és a feladat e dolgok megőrzése volna - akár örökkön örökké.
Vegyük tehát először általánosságban azokat az ökölszabályokat, amelyeket a témában jártasak ajánlanak betartani az őrzőknek, tehát azoknak, akiknek gondjára vannak bízva adatok, információk stb.:
1. Lényegesen kevesebbe kell, hogy kerüljön egy adott adatvagyon (információvagyon, kulturális értékvagyon) megőrzése, mint az adott vagyon összértéke.
Azonnal jegyezzük meg, hogy ez a szabály - bocsánat a képzavarért - több sebből vérzik, legalább kettőből. Az egyik: az őrzés költsége az időtengelyen nézve drámaian változhat, csökkenhet, növekedhet. A második sebből azért ömlik a vér, mert a vagyon (adat, információ, kulturális javak) értéke sem állandó, hanem az időtengelyen nézve akár drámaian is változhat.
2. A tárgyi vagyon (adat, információ, kulturális érték) elrablása, eltulajdonítása a lehetőség szerint többe kell, hogy kerüljön, mint a vagyon értéke.
Ennek az okosságnak a gyengesége is szembetűnő. Amiképpen megjósolhatatlan a hosszabb távon őrzött vagyon értékének változása az esetek többségében, olyképpen változhat az eltulajdonítás összköltsége is.
Hajlamosak vagyunk, hogy megfeledkezzünk vizsgálni a tárolásban magának az adatot, információt, kulturális értéket hordozó anyagnak a tartósságát. És most a fizikai (analóg) és a digitális formában őrzöttek anyagára egyaránt gondolok. Mikor porlad atomjaira majd Mona Lisa portréja, Leonardo da Vinci festménye, amelyet jelenleg a párizsi Louvre-ban őriznek a lehető legnagyobb biztonságban? És meddig tart ki egy CD, egy DVD, egy merevlemez vagy egy korszerűnek mondott SSD?
Az örökkön örökké emberi léptékben évszázadokban mérhető. Ilyen távlatban az üzleti adatok, ügyintézések lenyomatai látszólag elveszítik jelentőségüket, értéküket, az egészen más kérdés, hogy mennyire sok mindent lehet, lehetne kibányászni efféle adatok hatalmas bázisából - a jövő történészeinek szempontjából.