Meghalt Dobos Attila, az informatikai szektor kiemelkedő személyisége, aki egész életútját az innovatív gondolkodásmód és a folyamatos megújulásra törekvése jellemezte.
"A startup világ iránti szenvedélye és elhivatottsága jelentős hatással volt az iparágra és az IVSZ munkájára is. Számos vállalkozás elindulását és sikerre vitelét segítette mentorként, üzleti angyalként.
Emlékék tisztelettel megőrizzük. Nyugodj békében Attila!" - írta az IVSZ Facebook-oldalán.
Mint ismeretes, Dobos Attila 2011-2013 között volt az IVSZ Főtitkára. 2024 februárjában súlyos közlekedési balesetet szenvedett, amelynek következtében nyaktól lefelé lebénult. Az ellátási körülményei nem voltak megfelelőek, és állapota rohamosan romlott. Akkoriban az IVSZ gyűjtést is szervezett számára, mivel havi magánellátásának költsége 1,5 millió forintra rúgott, amelyet saját erőből nem tudott fedezni. Céljuk 18 millió forint összegyűjtése volt, hogy egy évre biztosíthassák számára a szükséges kezelést és rehabilitációt.
"Egy olyan embertársunkról van szó, aki egész életét mások támogatásának szentelte, most viszont ő szorul ránk" - írták akkoriban.