A Modern gyárak éjszakája országos online és élő rendezvénysorozat egyre sikeresebb, az idén az ország különböző régióiból már 98 vállalkozás csatlakozott hozzá - mondta Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára.
A kkv-k adják Magyarországon a gazdaság gerincét, a cégek 99 százaléka tartozik a mikro-, kis-, és közepes vállalkozások közé, ezért fejlesztésük és versenyképességük kiemelt fontosságú a kormányzat számára - hangsúlyozta Hunyadi László a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség november 8-án nyolcadik alkalommal megrendezett országos eseményt ismertető sajtótájékoztatón.
A Modern gyárak éjszakája fontos szerepet tölt be a gazdaság- és vállalkozásfejlesztés, valamint az iparpolitika területén, hiszen bemutatja a magyarországi jó gyakorlatokat, inspirálva ezzel a vállalkozásokat a fejlődésre, megújulásra és innovációra - tette hozzá.
Fehérváry Tamás, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2017-ben útjára indult programsorozat növekvő látogatottsága mellett a résztvevő gyárak listája is egyre bővül: az indulás évében 10 megyéből 24, míg tavaly 17 megyéből 92 gyár csatlakozott hozzá.
Az ügynökség összegzése szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából megrendezett eseményen a szerszámgyártáson át az építőiparig a lakosság által jól ismert élelmiszeripari cégek mutatkoznak be, mint a Márka Üdítőgyártó Kft., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vagy az Intersnack Magyarország Kft.
A programon gyógyszeripari cégek is részt vesznek, egyebek között a Richter Gedeon Nyrt., az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a CF Pharma Kft.
Idén először mutatkozik be a Minerva Team Kft., amely minősített védőruházati termékeket gyárt, és Magyarországon elsőként kapta meg a karbonsemleges működés minősítését a textilipar területén, valamint az újszentiváni Faktum Bútor Kft., amely magyar családi vállalkozásból nőtte ki magát, 30 éve működik és ma már 18 országba szállít babaágyakat.
Több magyar tulajdonú vállalkozás is bemutatkozik a rendezvényen, mint például az egri Sanatmetal Kft., amely traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti, fogászati implantátumokat, nagyízületi protéziseket gyárt és forgalmaz, vagy a szegedi Florin Zrt., amely kozmetikai termékeket és háztartási tisztítószereket gyárt immár 65 éve.
Idén először csatlakozik a rendezvényhez a Magyar Suzuki Zrt., amely Esztergomban fogadja a látogatókat.
Az eseményen részt vevő gyárak és üzemek listája a www.moderngyarakejszakaja.hu weboldalon érhető el, és 2024. november 8-án kerül megrendezésre.