Az ausztrál Queensland University of Technology (QUT) kutatói egy olyan gépi tanulási rendszert fejlesztettek ki, amely meg tudja határozni, hogy a három világsztár teniszező - Novak Djokovic, Rafael Nadal és Roger Federer - hová fogja ütni a következő labdát egy meccs bármely labdameneténél.
A rendszer a játékosok több ezer ütését elemezte az Australian Open Grand Slam tornán, mielőtt meghatározta a játékstílusukat, nyilatkozta Simon Denman, a QUT beszéd, hang, kép és videó laboratóriumának kutatója. A Semi Supervised Generative Adversarial Network architektúra elnevezésű gépi tanulási megoldást a 2012-es verseny sólyomszem rendszerének (ezt használják a vitatott bírói ítéletek felülvizsgálatára a teniszversenyeken) adataival trenírozták. Djokovictól 3400, Nadaltól 3500, Federertől pedig 1900 ütést tápláltak be a rendszerbe, és mindegyik esetében megadták a kutatók, hogy return, nyerő vagy hibás ütésről van-e szó.
Mintegy 1000 ütés feldolgozása után a modell már elég jó hatásfokkal meg tudta mondani, hogy mi fog történni, mondta Denham. A rendszer azt is képes megállapítani, hogy egy labdamenetet a meccs melyik fázisában játszik a teniszező. Ez azért nagyon fontos, mert egy játékos ütésválasztása nagymértékben eltérő attól függően, hogy például egy mérkőzés első játszmájának elején járunk vagy pedig egy szoros ötödik játékban küzd az egyenlítésért.
A kutatók megpróbálták utánozni, hogy mi zajlik le a játékosok agyában a mérkőzések közben. Ehhez tudni kell, hogy az emberek kétféle memóriát használnak: epizodikus és szemantikus memóriát. Az epizódikus memória révén a versenyző képes emlékezni az egyes ütésekre, és arra, hogy mi történt. A szemantikus memória sokkal absztraktabb. Tárolja az általános tanulságokat, amelyek sok, sok epizodikus emlékből származnak, magyarázta Denman.
- A két típusú memória egy bemeneti impulzus hatására együttműködik. Az epizodikus memória azt mondja: láttam már ilyen ütéseket itt és itt - íme egy hasznos információ számodra. A szemantikus emlékezet pedig azt üzeni: a pályának erre a részére kellene ütni a labdát, mert ez egy jó taktika. Egyes játékosok reakcióját könnyebb volt megbecsülni, mint másokét, a legnehezebb Federer modellezése volt. Valószínűleg ő a leginkább sokoldalú, szinte bármit meg tud csinálni a pályán, ezért a rendszer nála hibázott a legtöbbet.
