Az orosz bűnüldöző szervek felszámolták egy volt grúz miniszterhez köthető nemzetközi telefonos csaló vállalkozás helyi fiókját, amely állítólag évek óta becsapta áldozatait szerte a világon - jelentette hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A bűnszervezet, amely az orosz hatóságok szerint a hírhedt Milton-csoport köréhez tartozott, több telefonközpontot működtetett az országban - közölte az ügynökség. Egy izraeli-ukrán kettős állampolgárságú gyanúsítottat őrizetbe vettek, míg a feltételezett főkolompos, David Todva továbbra is szabadlábon van - tették hozzá.
A bűnözők mintegy 100 ezer embert csaptak be több mint 50 országban, köztük az EU tagállamaiban, az Egyesült Királyságban, Brazíliában, Indiában és Japánban - közölte az FSZB.
Állítólag amellett, hogy megtévesztették az embereket és elszedték tőlük a megtakarításaikat, a call centerek részt vettek terrorista tevékenységekben is - például többször küldtek hamis jelentéseket orosz "kritikus infrastruktúra" elleni bombamerényletekről. Az FSZB szerint a célpontok a fővárosban, Moszkvában és Oroszország három másik, Ukrajnával határos régiójában - Kurszkban, Brjanszkban és Belgorodban - voltak.
A Milton Group eredetileg egy kijevi székhelyű cég volt, amelyet évekkel ezelőtt nemzetközi csalóhálózatként azonosítottak. Az FSZB állítása szerint a végső haszonélvezője Davit Kezerashvili, aki Mihail Szaakasvili korábbi grúz elnök alatt védelmi miniszter és a pénzügyőrség vezetője volt. A jelenleg Londonban tartózkodó férfi korábban visszautasította az állítólagos bűnözői tevékenységéről szóló médiajelentéseket.
Szeptemberben a grúziai ügyészség az FSZB-hez hasonló jelentést tett, amelyben azt állította, hogy lefülelt egy helyi telefonos csalási akciót, amelynek tevékenységéből Kezerashvili és családtagjai nyerészkedtek. Ezt az ágat Morgan Limitednek hívták, és mintegy három év alatt több mint 3 millió eurót szedett be német, szlovén és szlovák állampolgároktól - állították a grúz hatóságok.
A múlt héten a grúz belügyminisztérium arról számolt be, hogy rajtaütöttek Kezerashvili korábbi lakóhelyén, ahol jelenleg sógora, Dimitry Chikovani él. Közzétették azokat a felvételeket, amelyeken állításuk szerint egy illegális, több tucat lőfegyverből álló arzenál látható, amelyre a helyszínen találtak rá.
A razzia a Grúziában erőszakos megmozdulásokat szervező csoportok elleni fellépéshez kapcsolódott - áll a közleményben. Chikovani az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom egyik prominens tagja, amely jelenleg kormányellenes tüntetéseket szervez, ezeknek célja pedig a közelmúltbeli parlamenti választások eredményének megdöntése.