Nálunk bevett gyakorlat, hogy a pult mögött álló hentes azt mondja: tíz dekával több lett, maradhat? Nem divat nálunk a transzparencia. Ha azt látjuk, hogy valakit vagy valakiket át lehet verni, azt bizony jól át is verjük. Kihasználjuk - ha ki lehet használni - a tudatlanságát, maradiságát, tájékozatlanságát. A csőbe húzható vevőt csőbe húzzuk. Maseratit ígérünk bagóért, vállalatirányítási rendszert álomáron. Más szavakkal, de erről szól e lapszámunk ERP rovatának cikke, amely a "vadász" mentalitású szállítót írja le nagyjából ekképpen.
Kevés kétség fér hozzá, hogy sok van belőlük, talán több is, mint "korrekt" fiúkból, akik hatalmas előkészítés, alapos terepfelmérés és szakértői vizsgálat után teszik csak le az asztalra a minden részletre kiterjedő, precíz, átlátható, s persze a sunyi haszonlesőkénél drágább ajánlatot. A magyar vevő árérzékeny, szokták mondani, amin azt értjük, hogy könnyen vesz bóvlit minőségi holmi helyett. Ezért, ha a korrekt fiúknál nem tudja lealkudni az árat arra a szintre, amit elképzelt magának, hagyja magát becsapni attól, aki a csillagokat is lehazudja az égről.
Így veszi kezdetét számos projekt, melyek megrendelői nem félnek csukott szemmel bemenni az erdőbe. (Nem vak az a ló, csak bátor…) Azt hiszik, ha irányításuk alatt a cég eljutott odáig, hogy a továbblépéshez erőforrás-gazdálkodási rendszerre van szükség, akkor ők már mindenhez is értenek; tanácsadót pedig csak az vesz fel, aki egyedül nem képes dönteni.
Végül pedig - miután már rengeteg pénzt kidobtak az ablakon - az ilyen projektek mintegy fele kudarcba fullad. A vadász elsétál a lóvéval új balekot keresni, a megrendelő pedig ottmarad megkopasztva, félbehagyott, többé-kevésbé haszontalan rendszerrel megverve.
Cikkírónk szerint a vállalatvezetőknek be kellene látniuk, hogy a speciális szakértelmet igénylő projektek levezénylésére profik kellenek. Persze ezen a ponton ismét az előző problémába ütközünk: mennyi az annyi. Erről szolgál friss információval a Budapesti Corvinus Egyetem és a PMI Budapest, Magyar Tagozatának friss és hiánypótló bérfelmérése, ilyen ugyanis eddig nem készült Magyarországon, mivel a taglétszám nem éri el az ezer főt, a Project Management Institute küszöbét. Módszertanát tekintve mégis nemzetközi összehasonlításra alkalmas adatok születtek a teljes munkaidőben foglalkoztatott projektmenedzserek bruttó éves béréről.
Rossz hírem van: ha egy nagyobb ERP-bevezetés eltart két évig, és a ráfordítás elér vagy 100-150 millió forintot, akkor a profi levezénylésért szemüveg nélkül is elég jól látható összeget fognak kérni a projektmenedzserek. Magyarországon ugyanis az ő éves átlagos fizetésük 12,4 millió forint, de a juttatásokkal együtt a 13,8 milliót is elérheti. Ám ha emberünknek több mint húsz év tapasztalat van a háta mögött, akkor 13-14 millióval kell számolnia a megrendelőnek. A szakmai ranglétrán elért eredmények is befolyásolják a béreket. A szeniorok ma átlagosan 30 százalékkal keresnek többet (13,4 millió), mint a kezdők (10,2 millió forint), és ez a színvonal az utóbbi egy évben 63 százalékuknál nőtt, és várakozásaik szerint nőni fog tovább.
Nem mindegy az sem, milyen területen akar korrekt fiúkat bevonni a problémamegoldásba a kedves ügyfél. A legmagasabb árat a szaktudásért logisztikai projekteknél kell megfizetni, a legolcsóbban a mérnöki projektekből lehet kijönni. A fizetség függ még a projektcsapat méretétől és költségkeretétől is, de jó tudni, hogy szabadúszók lényegesen többet kérhetnek, mint azok, akik teljes munkaidőben foglalkoznak szaktudásuk kamatoztatásával.
Nem meglepő módon az utóbbiak több mint fele arról számolt be a felmérés során, hogy bár kiszámítható életút áll előttük, a várt és a tényleges munkaidő között komoly a különbség: átlagosan 20 százalékkal több munkaórát dolgoztatnak le velük, mint amennyi a szerződésükben szerepel. Mert ugye a vevő sem hülye…
