Pályaelhagyókkal vagyok körülvéve: ki mérnökből, ki programozóból, ki pedig bölcsészből lett informatikai újságíró. Évek óta tendencia ez; a világ sok országában a legmagasabb szinten biztatják az embereket arra, hogy képezzék át és tovább magukat, célozzanak meg jövőállóbb munkaköröket. Természetesen nem az újságírásra gondolok, annak a jövője nem csillog olyan fényesen, és nem csak a politikai hatalom itt-ott, hanem a digitalizáció mindenhol tetten érhető szorítása miatt is: a hagyományos sajtón, médián nevelkedett korosztály számára nehezen megemészthető tény, hogy jelentek már meg újságcikkek mesterséges intelligencia "tollából".
Ám lépjünk tovább, mert nem a ma ismert média jövője a témánk, hanem azoké, akik például a mesterséges intelligenciát (újságírásra is) tanítani fogják, és az IT eszközeivel faragják majd a jövőt.
Volt szerencsém részt venni a minap az Év informatikai vezetője pályázat és a Braun Péter-díj várományosainak meghallgatásán, ahol a saját fülemmel hallhattam, milyen sokféle formában jelenik meg a digitális átalakulás, milyen feszített tempóban zajlanak a holnap üzleti és ügyféligényeit kielégíteni hivatott fejlesztések hazai mércével mérve mamut- és középvállalatoknál. Elkötelezett CIO-k és IT-vezetők számoltak be motivációikról és küzdelmeikről, a csapataikat érintő fluktuáció mértékéről, hitvallásukról, vagy például arról, hogyan próbálják meg az eddig velük röplabdát játszó üzleti oldalt átcsalogatni a háló mögül a saját térfelükre - az utóbbi időben mindezt zömmel távmunkában.
Komplex kihívásokkal fognak szembenézni majd azok, akik most kezdik meg mérnöki, informatikusi tanulmányaikat.
Fontosak lesznek majd a személyiségjegyeik, fontos a felszedett tudás mélysége, sokoldalúsága, ahogy a teherviselő képességük, kitartásuk vagy a vízióik is. Mernek-e majd újítani, megújulni, vagy mindig a komfortzónájukon belül maradnának inkább?
Nem szeretnék skatulyázni, de a gyorstalpaló képzések és a mégoly színvonalas bootcampek aligha adnak rendszerszintű látásmódot, bár a munkaerőpiac felől nézve kétségtelenül hiánypótló szerepük van. Ahhoz ugyanis többre van szükség egy vagy két programnyelv ismereténél, hogy valamely üzleti igényre okos, ügyes és szép válaszokat tudjon adni az arra informatikai megoldást kialakító projektcsapat. Scientia potentia est - a tudás hatalom.
Sajnos azonban már a felvételinél látszik, mennyire heterogén a diákság összetétele, milyen óriási pontkülönbség van jók és kevésbé jók között, és nem biztos, hogy hosszú távon bölcs döntés az informatikushiány csökkentése érdekében kompromisszumot kötni: lejjebb vinni a ponthatárt. Legutóbbi print lapszámunk címlapos interjújában a BME VIK dékánja is két véglet - a műegyetemi brand megőrzése és a felzárkóztatás fortélyai - között vergődik, és bizony komoly erőfeszítést, tanári munkát, empátiát és türelmet igényel majd kiegyenlíteni a tudásbeli különbséget a két szélsőség között, megelőzendő a gyengébbek lemorzsolódását.
Lapunkhoz eljuttatott közleményében az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke még messzebb megy: egyenesen a gazdaság jövőjét félti. - A magas szintű tudásátadás közös érdek, mert a jelenlegi és a jövőbeni beruházások szempontjából az ország egyik legnagyobb vonzerejét a befektetőknek a kvalifikált, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező mérnökértelmiség garantálja, szögezi le a közleményben.
Az EJMSZ elnöke a nem épp biztató felvételi eredmények okai közé sorolja a demográfiai hatásokat, a bemeneti nyelvvizsga-követelményeket, a közoktatás gyenge teljesítményét, azt, hogy sok helyen képesítés nélküli pedagógusok oktatnak matematikát, fizikát, és azt, hogy mára már szinte generációk hiányoznak a - nem mellesleg mélyen alulfizetett - tanári gárdából. Akárhogy nézzük, ezek egy része, elsősorban a bérrendezés, állami feladat, állami felelősség, s korrekció nélkül dekonjunktúrához, az ipar szerkezetének átalakulásához, a kétkezi munka túlsúlyához vezet. Addig is, az EJMSZ azt tanácsolja a középiskoláknak, hogy műszaki tudásban gazdag nagyvállalatoknál tett gyárlátogatásokkal plántáljanak el mérnöki érdeklődést a nebulókban. Azt hiszem, erre mondják, hogy szegény ember vízzel főz.
