ALLWIN-zöld. Elsőre ez jutott eszembe, amikor megláttam. Tudom, hogy az ezzel a jelzővel illetett zöld szín a kedvenc papírboltosunkon és azon a 20 emberen kívül, aki a cégnél dolgozik, senkinek nem mond semmit. Hét évvel ezelőtt még mi sem sejtettük, hogy az ALLWIN Corporate Identity-jének alapja az a zöld szín lesz, ami az arculatváltása után a MOL zöldje is lett. És így a Bubié is.
Bringás vagyok. Na nem az a hardcore oldaltáskás, esőben-hóban és szikrázó napsütésben is ugyanabban a ruhában tekerős, de időnként azért még feljutok a budai hegyekbe és évente egyszer hagyományosan körbetekerem a Fertő-tavat. Régebben a városban is többet bringáztam, de aztán egyre több lett a gyerekem, és egyre meredekebbek lettek az emelkedők is...
Cégvezető vagyok. Na nem az a hardcore tiptopöltönyös, élénkszínesnyakkendős, hanem olyan inges, farmeres típus.
Én már nagyon vártam a Bubit. Miért? Mert emlékszem, hogy amikor nyugat-európai nagyvárosokban, például Londonban vagy Bécsben jártam, irigykedve figyeltem a kölcsönbringásokat, akik egy megállóban leszállva a tömegközlekedésről pár métert gyalogolva kipittyentették az ottani Bubit, és már pattantak is a nyeregbe. De nemcsak a turisták, hanem bárki, akinek tömegközlekedés vagy autózás helyett a biciklizés volt az optimális megoldás. A Bubi is ez lett szerintem: az optimális alternatíva.
Sokat járok üzleti ügyben Budáról a belvárosba. Kocsival már meg sem próbálom, legtöbbször a BMV (busz-metró-villamos) a nyerő megoldás. Emlékszem, amikor meghallottam, hogy lesz Bubi, azonnal tudtam, hogy az elsők között fogom kipróbálni. Így is lett: pótolhatatlan asszisztensem csodás szervezőmunkájának köszönhetően bekerültem az első ezer tesztelő közé. Mit első ezer? Első tíz. A Balatonról száguldottam vissza Budapestre szerződést kötni a Rumbach Sebestyén utcába a T-01 napon, így néhány újságíró után bekerültem a top 10 „nyilvános” tesztelő közé. Pár nap alatt letekertem a kötelező tizet, többször is megfeledkezve arról, hogy csak fél óráig ingyenes egy menet.
Tekerés, ha már itt tartunk. Hát azt kell rendesen. Súlyos egyéniség a Bubi, egyedi jármű a lopásbiztosság miatt, és robosztus, hogy bírja a strapát. Defektmentes az abroncs, hogy ne kelljen ragasztani, ha szögbe gurulunk, és ne kelljen pumpálni, ha kiszívja a nap a nyomást. Ezek mind tömegnövelő tényezők, és a gördülési ellenállása sem olyan, mint a szupervékony gumis versenybringáké. A Kiskörúton a kerékpársávban a fixisek elhúznak mellettem, de nem zavar, én büszkén Bubizok, kényelmesen, egyenesen ülve a nyeregben. Merthogy én tárgyalni megyek a Bubival. A Szent Gellért tér – Móricz viszonylatban 3 dokkoló is van, legtöbbször a Gárdonyi térről indulok. A célok között általában jól megközelíthető belvárosi lokációk vannak, az egyik legkedveltebb dokkolóm a Szalay utca Kossuth tér felőli sarka.
Az én teljesen szubjektív Bubi-értékelésem a következő:
Plusz: zöld, egymozdulatos dokkolás (kártya/pin kód egyaránt jól megy), sok dokkoló Pesten. Egyszerre többen is lehet használni egy hozzáféréssel, így az üzleti partnereddel is Bubizhatsz, néhány megállónyi útra tökéletes alternatíva.
Mínusz: kevesebb dokkoló Budán, nehéz tekerni, nem jó a fokozatkiosztás a váltóban, nem egyszerű az előfizetés-vásárlás.
A Bubi webes felülete jól átlátható és azonnal frissül, dokkolás után rögtön látható a naplóban, hogy sikeres volt-e a leadás. Úgy összességében, az infrastruktúra jól működik.
Zöldre váltott a lámpa a zöld biciklik előtt, elindult az éles üzem. Mostantól bárki tekerhet, aki megveszi a bérletet. És hogy Bubi for business? A belvárosban néhány megállónyi távra, Budáról Pestre át vagy vissza, a válasz egyértelműen: igen. Ennél hosszabb távon megizzadsz és elfáradsz, de nem is elővárosi közlekedésre találták ki. Legközelebb, ha Londonban vagy Bécsben járok, az ottanit is ki fogom próbálni, így, hogy már nem vagyok irigy.
