Több mint 20 éves informatikai szakmai tapasztalattal rendelkezik, 1997-től a VirusBustert vezette, majd 2012-ben a piac átalakulásának hatására létrehozta a NewCo Trading Kft.-t. Szakmai munkájának elismeréseként évek óta Magyarországon és külföldön egyaránt számos díjat kapott.
Computerworld: Pályafutását tekintve legtöbbet felsővezetőként dolgozott. Sok kutatás készült már arról, hogy a női felsővezetők bizonyos területeken jobbak, mint férfitársaik. Ön mit tapasztalt?
Bozsó Julianna: Azt gondolom, nem azon múlik elsősorban, hogy jó vagy jobb vezető valaki, hogy férfi vagy nő. Sokkal inkább azon, rendelkezik-e olyan tulajdonságokkal, amik alkalmassá teszik a pozícióra. Fontosnak tartom, hogy a vezetése alatt álló területeket képes legyen áttekinteni, hiteles legyen, empatikus legyen, de határozott és következetes. Fontos az is, hogy az emberek érezzék és számítsanak is a jelenlétére, de ne nyomja el az önállóságot, kreativitást a munkatársaiban. Minden az egyensúlyon múlik! Talán a hölgyek ezekben a dolgokban hajlandóak nagyobb rugalmasságot tanúsítani, valószínűleg ezért alakult ki az a vélemény, hogy egyes területeken jobbak vagyunk…
CW: Ennek ellenére a nők képzettségük, tudásuk ellenére sem tudnak érvényesülni a munka piacán, továbbra is kevés nő dolgozik felsővezetőként Magyarországon. Mi lehet ennek az oka?
BJ: Véleményem szerint már sokkal több női vezető, felsővezető van a világban, mint a korábbi években. Magyarországon is, csak valahogy nem láthatóak, nem kerül elég fókusz rájuk. Mindemellett azt gondolom, hogy a „szerepek” kiosztásában még mindig a konzervatív állapotok dominálnak: a NŐ az anya, a feleség, és a munka csak ezután jön, míg a FÉRFI elsősorban pénzt keres, egzisztenciát épít, és csak ezután apa és férj! Így vagyunk genetikailag bekódolva, és ameddig ez nem borul fel teljesen, addig remény van arra, hogy a családok nem fognak teljesen széthullani! Értelemszerűen nem szeretnék a véleményemmel megbántani senkit sem, ez nem arról szól, hogy esetenként a NŐknél ez a sorrend nem változhat, de akkor családon belül a szerepeket át kell csoportosítani, hogy megfelelően hatékonyan működni tudjon minden.
CW: Nőként hogyan boldogul a jellemzően férfikörnyezetben?
BJ: Az életem utolsó 17 évében minimum 85%-ban férfiakkal dolgoztam. Nagyon szerettem, mert úgy éreztem, nőként is elfogadnak, persze ez annak volt köszönhető, hogy soha nem szóltam bele olyan kérdésbe (szakmai), amihez nem értek, megbíztam a kollégáim, vezetőim döntéseiben, ameddig nem adtak okot a kételkedésre, vagy nem romlottak az eredmények. Az a tapasztalatom, hogy az emberek – férfiak is – többsége szeret rendben és rendszerben dolgozni, és a híresztelések ellenére igényes arra is, milyen a környezete, ahol ezt teszi. Igyekeztem ezeket a feltételeket megteremteni, mindig „nyitott ajtóval” az építő kritikák előtt. Itt is a hitelesség, következetesség és empátia volt talán az, ami a legerősebben befolyásolta velük a kapcsolatomat. Azt tapasztaltam, hogy az „erő”: kitartás, szívósság, a „helyzetekben” való intézkedési készség és képesség mindig elismerést és előrelépést jelentett.
CW: Mit gondol, miért ódzkodnak a lányok az informatikusi pályától?
BJ: Talán mert ez még mindig nem egy „tipikus” női pálya, és mert a munkáltatók tapasztalataim szerint még mindig szívesebben vesznek fel férfi programozókat a sok férfi programozó mellé ezeregy ok miatt. Sok fiatal útját követtem és követem a mai napig is, azok a lányok, akik mégis e pálya irányába indulnak, sok esetben matematika-, informatikatanárok lesznek, vagy inkább kutatói pályára mennek.
CW: Tapasztal valamilyen - akár pozitív, akár negatív - diszkriminációt?
BJ: Nem, soha. Lehet, hogy szerencsém volt, mert munkaadói oldalon ez nálunk fel sem merülhetett, munkavállalói oldalon pedig az „előző életeimben” olyan munkahelyeken dolgoztam, ahol vagy többségében nők dolgoztak, vagy a munkahelyi kultúra ezt nem engedte meg.
CW: Hogyan tudja a magánéletet a munkával összeegyeztetni?
BJ: Mint azt korábban is elmondtam, ha az ember családban él, akkor a szerepeket el/fel kell osztani ahhoz, hogy működjön. Amikorra én belekerültem a vállalkozási világba, már viszonylag nagyok voltak a gyerekeim, és évekig abból éltem, amit az előző 10 évben időben, foglalkozásban, gondoskodásban beléjük fektettem. Fiatal munkatársaimnak sokszor meséltem ezt a példát, ne sajnálják az első 6-10 évet arra, hogy jelen legyenek a gyerekeik, családjuk életében, mert utána ez többszörösen megtérül! Szerencsére a férjem társként volt mellettem, és megosztottunk minden olyan feladatot, ami szükséges volt.
CW: Hogyan képzeli szakmai pályáját az elkövetkező néhány évben?
BJ: Bár a korom szerint már inkább unokázni kellene, de a gyerekeim nem kényeztetnek és nem sürgetik, hogy ebben a szerepben is kipróbálhassam magam. Talán azért, mert nagyon aktív, mozgalmas életem volt, most is tele vagyok lendülettel és energiával. Ezeket az energiákat arra fordítom, hogy az új cégemet egyengessem, növekvő pályára állítsam. A csapatom nagyon jó, szakmailag és emberileg is, nagyon büszke vagyok arra, hogy kitartóak, egyre jobbak akarnak lenni, nem teher senkinek sem a folyamatos tanulás, és kellően rugalmasak arra, hogy a körülöttünk zajló folyamatos változásokat megfelelően kezeljék.
