Az elmúlt közel három és fél évben több száz innovációs ötlettel, prototípussal, megoldással találkoztam a Mobilitás és Multimédia Klaszter égisze alatt, amelyek meghatározó része innovatív startupoktól, mikro- és kisvállalkozásoktól származott. Az ötletek legalább 50%-ában ott volt a lehetőség, hogy hasonló pályát fussanak be, mint a prezi.com, a LogMeIn vagy az Indextools. Mégis Magyarországon 100 startup ötletből alig 2-3 képes kilépni a nemzetközi szintérre és jelentős piaci eredményeket elérni.
A startupok többsége nehezen tudja megfogalmazni, hogy termékét milyen üzleti modellben, milyen értékesítési stratégiával kiknek szeretné eladni. Sokan lebecsülik az előbbi kérdésekre adandó válaszok jelentőségét, és felértékelik az ötlet technológiai potenciálját. A startupok a fejlesztést követően szembesülnek a piaci és/vagy a pénzügyi befektetőkkel való tárgyalások során azzal az alapvető kérdéssel, hogy honnan származik majd a bevétel. Ezt követően jönnek azok a kérdések, amelyek a felhasználói igényekkel, a piaci és versenytárselemzésekkel, a komparatív előnyökkel kapcsolatosak. Ezekre a kérdésekre 10 startupból 9 nem tud kielégítő választ adni.
Az említett magyar „sikersztorik" többek között annak köszönhetik eredményeiket és (el)ismertségüket, hogy nagy hangsúlyt helyeztek a megfelelő menedzsment kialakítására és ezáltal az előbbi kérdésekre adandó válaszok megtalálására. Ne felejtsük el azt sem, hogy az említett cégek egyike sem a magyar piacra koncentrált, hanem idejekorán az Egyesült Államokból építkezve kezdte el a nemzetközi piacot meggyúrni. Ehhez persze már tőkére is szükség volt, amelyet jellemzően kockázati és/vagy magántőke-befektetőkön keresztül vontak be.
Kérdés, hogy Magyarországon van-e kockázati tőke a startupok számára? Nincs! Igaz, a Jeremie programon keresztül 45 milliárd forint áll rendelkezésre többek között (legalább 30%-ban) az induló innovatív vállalkozások számára, ám az esetek 3/4-ében az induló vállalkozásoknak nem 150-250 millió forint indulótőkére, hanem esetenként 15-25 millió forintra van szükségük. Ezt a tőkevolument ma Magyarországon csak rendkívül körülményesen, vagy egyáltalán nem tudják összeszedni a startupok. Ez ma Magyarország innovációs sikertelenségének 22-es csapdája. Ahhoz, hogy sikeresen tudjunk tőkét bevonni, egy jó menedzsmentre van szükségünk, viszont ahhoz, hogy jó menedzsmentünk legyen, tőkére van szükségünk, hogy finanszírozni tudjuk azt. Ennek eredményeként Magyarországon egyrészt strukturális kockázati tőkehiányról, másrészt a kockázatvállaló és nemzetközi szinten is tapasztalt menedzserhiányról beszélhetünk.
Mégis, hogyan lehetne az előbbi problémát megoldani? Egyrészt érdemes lenne feltenni azt a kérdést, ha ilyen jelentős szakadék van a tőkét keresők és kínálók között, akkor miért ne lehetne a Jeremie mintájára egy, az induló vállalkozások számára szükséges tőkevolument biztosító tőkealapot (ún. magvető tőkealapot létrehozni). Másrészt, ha a siker kulcsa a menedzsmentben (is) rejlik, amiből hiány van, akkor miért ne lehetne egy speciális „edzőtábort" vagy „sikergyárat" felépíteni e vállalkozások számára, ahol - ugyanúgy, mint a tőkebefektetőknél - profi menedzserek képeznék, építgetnék a startupokat. (Szándékosan nem használtam az inkubátor kifejezést, mert Magyarországon több ilyen programot is indítottak, ám ezek sajnos nem teljesítették eredeti küldetésüket és a tömegszerű sikergyártás helyett tömegesen kudarcba fulladtak.) A két feltételnek pedig egyszerre kellene teljesülnie, hogy a sikerré válás szükséges - de nem feltétlenül elégséges - feltételei rendelkezésre állhassanak.
Miért tőkefinanszírozásról beszélek és miért nem állami, vagy közösségi forrásokról? Az elmúlt közel két évtized bebizonyította, hogy az állami és/vagy közösségi forrásokból finanszírozott innováció (és itt szándékosan nem kutatás-fejlesztést említek) alig egytizede eredményezett olyan fejlesztést, amely a fent említett cégek sikereihez mérhető lenne (például az infokommunikációs iparágban). Az állami és/vagy közösségi források - gazdasági értelemben - „puha forrássá" váltak és egy kontraszelektált környezetet eredményeztek. A gyenge és kijátszható eredménykötelem, a kiírók oldaláról a támogatható tevékenységek nem mindig életszerű kialakítása, a szubjektivitást is megengedő bírálati szempontrendszer még a jó szándékú innovátorok egy jelentős részét is deformálta. A vissza nem térítendő támogatás helyett érdemes lenne elgondolkodni az induló fázist (is) finanszírozó co-investment típusú visszatérítendő tőkefinanszírozásban és/vagy a startupok növekedését támogató szabályozók kialakításában.
Összességében az Új Neumannoknak (megjegyz.: a kifejezést kölcsönöztem) magvető tőkealapra, profi menedzserekből álló edzőtáborokra/sikergyárakra és - az eddigi gyakorlattól eltérően - az innovatív induló vállalkozásokat támogató szabályozókra lenne szükségük. Tudatos, konzekvens, a piaccal közösen kialakított és - szakmai alapokon - megvalósításra kerülő innovációs politika (és környezet) hiányában a nemzetközi sikerek továbbra is esetiek lesznek, és akiknek sikerül, azok a csodálat tárgyai lesznek.
