Ha az átlagosnál alaposabban körülnézünk az adatközpontokról szóló online elérhető szakmai publikációk gazdag világában, némi rosszindulattal arra a következtetésre kell jutnunk, hogy eddig semmi más nem folyt ezekben a centrumokban, mint a pénz elégetése. Mind az eszköz- és rendszerszállítók, mind pedig a tanácsadói erők arról értekeznek a világhálón, hogy miként kell az első ránézésre hihetetlen mutatványt végrehajtani – úgy spórolni, hogy közben voltaképpen fejlesztünk.
Az egyik dolgozatban azt olvasom, hogy körültekintő és a részletekre is nagy gondot fordító munkával akár évi 10 százalékkal is csökkenthető a működtetésre költött pénz, és 15 százalékkal az energiáért fizetett összeg. A virtualizáció az egyik a gyakran emlegetett csodaeszközök közül, mostanság már a virtualizált appokat is illik ajnározni, amelyeknek köszönhetően 30 százalékos költségcsökkenés érhető el. Aztán a tárolóknak a korábbinál jobb kihasználtságát kell felemlegetni azok közül a megoldások közül, amelyek jelentékeny (25 százalékos) megtakarításhoz vezetnek.
És ha nem elégszünk meg ennyivel, és tovább is olvasgatunk, egészen addig, amíg el nem jutunk a 70 fölötti százalékok világába, lassan már azon kezdünk morfondírozni, hogy miért is nem termelnek energiát ezek a pákosztos adatközpontok.
Ha én egy adatközpont informatika iránt kevéssé fogékony tulajdonosa vagy a tulajdonos IT iránt ugyancsak érzéketlen képviselője volnék, és azzal állítana be hozzám egy szép napon a létesítmény gazdaságos üzemeltetéséért felelős vezetője, hogy tud egy-két fortélyt, amelyekkel néhány év alatt a felére-harmadára csökkenthetjük a költségeket, kérdő tekintettel merednék rá.
Az informatika iránt kevéssé fogékony üzleti vezetők számára nem egyszerű elmagyarázni az ilyesmit. Nehéz elhitetni velük, hogy lehetséges olyan informatikai fejlesztést megvalósítani, amely az üzlet időléptékével mérve rövid időtávon, akár kevesebb mint egy év alatt is behozza az árát. Nehéz elhitetni velük, hogy éppen most lett olyan a technológiai csillagok együttállása, hogy e csodálatos lehetőség megnyílt. Nehéz elhitetni velük, hogy az üzemeltetés hatékonyságának javítása érdekében a korábbi években is megtett mindent, amit csak megtehetett a működtetésért felelős ember és csapata, a technológia azonban eleddig még nem állt azon szinten, amin e szép nap reggelétől viszont igen és nagyon.
Ha én lennék a beszámoltatója a hozzám egy szép napon a jó hír hozójához illő mosolygó ábrázattal belépő üzemeltetési főnöknek, és történetesen nem feltétlen ájulnék el a technológiai újdonságoktól, nem lévén ugyanis fogékony rájuk, az adatközpont fejlesztési stratégiáját kérném előhozatni – évekre visszamenőleg. Aztán áttekinteni akarnám a megvalósított fejlesztésekre fordított erőforrásokat és a fejlesztések következményeit, az üzemeltetési költségek megtakarításainak alakulását.
Végül, de nem utolsósorban azt akarnám firtatni, hogy az adatközpont megtervezése miként is történt. Volt-e a tervező csapatban egy olyasvalaki, aki olyan, mint az építész, tehát valaki olyan, aki megalkotta és leírta az alkotó elemekből a struktúrát és az alkotó elemek viszonyát, egyebek között azért, hogy utána a változásokat is át lehessen látni. És azt is tudni akarnám, hogy van-e most a csapatban valaki, aki átlátja itt a dolgokat és képes megmutatni és tartani a folyamatos átformálás irányát. Valaki, akit architektnek nevez a szakirodalom.
Minden bizonnyal ilyen messzire nem jutnék el a kérdezésben és a vizsgálatban. Az üzemeltetési vezetőm ugyanis hamar megértené, hogy ez a szépnek tűnő nap nem az ő napja. Már néhány ténnyel szembesítve is belátná, hogy voltaképpen az utóbbi évek sem voltak az ő évei – és ott helyben bejelentené lemondását.
