Donald Trump és kormányzata még utolsó napjaiban is szórja a virtuális gránátokat a kínai tech- és telekom-cégekre. Legutóbb az korbácsolta fel a kedélyeket - persze főleg kínai oldalon -, hogy három nagy telekommunikációs szolgáltató részvényeinek kereskedését tiltotta be a New York-i tőzsdén, sőt egyenesen kitiltotta onnan a kínai cégeket. A legújabb hírek alapján pedig, ahhoz képest, hogy hivatalosan január 20-án véget ér a Trump-korszak, az utolsó napjait töltő amerikai kormányzat nem hagy fel a kereskedelmi háború kiterjesztésével.
Történt ugyanis, hogy a héten kiadott új elnöki rendelet megtiltja az Egyesült Államokban élők számára összesen nyolc kínai fintech-alkalmazás használatát. A két legnagyobb érintett app az Alibaba és AliExpress vállalatbirodalmához tartozó Alipay, valamint a "kínai Messenger" fizetési kiegészítője, a WeChat Pay. Emellett a CamScanner, a QQ Wallet, a SHAREit, a Tencent QQ, a VMate és a WPS Office is tiltólistára került.
Az indok ebben az esetben is az, hogy ezek a szolgáltatások kémkednek a felhasználóik után, és személyes adataikat továbbítják a kínai kormányzat illetve a hadsereg felé - legalábbis az amerikai vádak alapján, amit persze évek óta nem sikerül konkrét bizonyítékokkal alátámasztani.
Bár természetesen az amerikai felhasználók a legtöbb esetben nem ezeket, hanem egyéb amerikai és nemzetközi fejlesztésű fintech alkalmazásokat használnak, az országban jelentős számban élnek kínai és távol-keleti származásúak, akik ezekkel az appokkal intézik a fizetéseket egymás között, valamint az óhazáikban levő rokonokkal, ismerősökkel.
Az igazán érdekes a mostani rendeletben az, hogy nem azonnal, hanem 45 napon belül lép hatályba - elvileg. Ekkor ugyanis már bőven lejár a Trump-kormány mandátuma, és Joe Biden adminisztrációja lesz soron. Azt ugyan még nem tudni hivatalosan, hogyan változik az érkező kormány kapcsolata Kínával, de teljesen lehetséges az a forgatókönyv, hogy lassan, óvatosan, de a Trump alatt született szigorítások enyhítésén dolgoznak majd. Ez esetben pedig előfordulhat, hogy a mostani tiltás egyáltalán nem lép hatályba, vagy hamarosan megszüntetik.