A magyar származású szakember az IBM Global Services kanadai központjának technológiai vezetője, a vállalat legnagyobb presztízsű szakmai elismerésével járó cím birtokosa. Az IBM története során eddig összesen 175 személy érdemelte ki a Fellow címet, amellyel a cég a következetesen kimagasló teljesítményt ismeri el a mérnöki tervezés, a programozás, a tudományok és a technológia területén.
George Galambos az IBM Technológiai Akadémiájának tagja és a vállalat kitüntetett mérnöke. Többek között nevéhez fűződik a komponens üzleti modell (CBM) alkalmazására vonatkozó szabadalom, és társszerzőként jegyzi a Patterns for e-Business című alapművet, amely újrahasznosítható komponenseket ír le megoldások fejlesztéséhez. Mostani, budapesti látogatása alkalmával az IBM Intelligens városok programjához fűződő műhelymunkát vezetett.
Computerworld: A vállalatok és a városok sok tekintetben hasonlítanak, de szembetűnő különbségek is mutatkoznak közöttük. Az alapvetően vállalatok számára kidolgozott, kompozit rendszerek miként alkalmazhatók az Intelligens városok program keretében zajló projektekben?
George Galambos: A szabadalmaztatott rendszert és módszertant, amelyre utalt, hét másik kollégámmal együtt dolgoztam ki, miután az IBM felvásárolta a PriceWaterhouseCoopers tanácsadó céget. Azonnal felismertük a CBM óriási jelentőségét, és arra törekedtünk, hogy alkalmazását kiterjesszük az IBM Global Services üzletágán keresztül.
Technikai értelemben a kompozit rendszerek a közszféra szervezeteinél is nagyon jól alkalmazhatók, mivel azok, bizonyos mértékig leegyszerűsítve a dolgot, valóban hasonlítanak a vállalatokhoz, működésüket szintén folyamatok és objektumok írják le. Egy bizonyos szinten minden ugyanaz, különbségek az alacsonyabb és a magasabb szinteken mutatkoznak. A CBM alapján a közszféra számára is jó modellek alkothatók, amelyekre megoldások építhetők. A városok esetében azonban a kulcsmérőszámokat (KPI) sokkal nehezebb meghatározni, mint a vállalatoknál, így nehezebb értékelni, hogy a megoldások milyen eredményt hoztak.
Éppen ezért az Intelligens város projektekben a legnépszerűbb alkalmazások azok, amelyeknél az eredmények viszonylag könnyebben mérhetők: Intelligens Műveleti Központok (IOC), amelyek a vészhelyzetekben való reagálást koordinálják, továbbá a közműszolgáltatások és a közlekedés optimalizálását célzó megoldások. Ezeknél ugyanis jól meghatározhatók a célok, amelyeket a város szeretne elérni: a rendőrség, a mentők, a tűzoltók gyorsabb helyszínre érkezése, a közműszolgáltatások esetében az ellátás színvonalának és fenntarthatóságának javítása, a városi utakon a dugók csökkentése.
CW: A környezetében zajló projektek, a zöld fényt kapott fejlesztések láttán a városlakó polgár néha azt szeretné, ha a döntéshozatal a vállalatokéhoz hasonlóan racionálisabb lenne, azt kevésbé befolyásolnák az emberi és a politikai tényezők.
G.G.: Intelligens város projektjeinkben technológiai megoldásokat adunk, a döntéshozatalt természetesen nem befolyásoljuk. Szakembereink persze a menedzsment terén is adnak tanácsokat, de csak abban az esetben, ha erre felkérnek bennünket. Megoldásokat javaslunk, amelyeket a városvezetés vagy elfogad, vagy sem. A beruházások megtérülésének mérése, a ROI-szemlélet azonban a közszférában kevésbé elterjedt, mint a vállalatok körében, részben azért, mert itt esetenként kevésbé alkalmazható a koncepció. Ha a megoldásnak köszönhetően javul a közbiztonság, a levegő minősége, gyorsul az ügyintézés, nő a lakosok elégedettsége, abból nyilvánvalóan előnyök származnak, de ezek értékét nehéz pénzben kifejezni. A városvezetőknek azt kell mérlegelniük, hogy mindez mennyire fontos a pártjuknak, még inkább a közösségnek, az ilyen fejlesztésekhez politikai akarat szükséges. Az egyébként jól alkalmazható technológiai megoldásokat ezért itt nehezebb érétkesíteni, mint a vállalatok körében.
CW: A dolog technológiai oldalához visszakanyarodva, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben az intelligens városok a vállalatokhoz hasonlóan egyetlen adatközpontba konszolidálják a működésüket, a lakosságnak adott szolgáltatásokat támogató rendszereket? Vagy továbbra is a földrajzilag elkülönülten üzemelő rendszerek sokrétűbb összekapcsolására irányulnak majd a fejlesztések?
G.G.: Különválasztanám a topológiai és a technológiai problémát. Az adatközpontok földrajzi elhelyezkedésénél fontosabb, hogy a fejlesztések egy központi stratégia mentén valósuljanak meg, és a rendszerek szabványosított adatmodellt használjanak, amely megkönnyíti összekapcsolásukat.
Egy városban számos olyan szolgáltatás működik, amely szorosan összefügg - ahogyan azt például az áram- és a vízfogyasztás alakulása mutatja a nyári időszakban -, ezért együttesen jobban optimalizálhatók. Ennek útjába azonban akadályt gördít, ha a víz- és a villamos művek rendszerei más-más módon reprezentálják a fogyasztást, a szolgáltatási díjakat leíró adatokat. Az integráció persze így is megvalósítható. Az adatmodellek közelítésével, racionalizálásával azonban lényegesen javítható a rendszerek egymás közti kommunikációja, és az átfogó elemzések is könnyebben elvégezhetők, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a városvezetés betekintést nyerjen az intézkedési tervek kidolgozásához.
A jövőt nem tudom megjósolni, de ha kívánhatok valamit, akkor azt szeretném, ha a városok jobban szabványosítanák informatikai rendszereiket, ami az erőforrások megosztása, az üzemeltetési költségek csökkentése miatt is előnyös lenne számukra. A cloud computing ezt ma már nagyban megkönnyíti. Egy város esetében, ahol a rendszereket különböző entitások birtokolják, a dolog persze sosem olyan egyszerű, mint egy vállalaton belül, de mindenképp érdemes megpróbálni, lépésről lépésre haladva, azonos irányba mutató fejlesztéseken keresztül.
CW: Amikor a SOA megjelent a kétezres évek elején, a nagyvállalati informatikai osztály foglalkozott vele. A CBM lényegét tekintve hasonló, szabványosított, újrahasznosítható komponenseket adó architektúra az üzleti folyamatok szintjén, amely ugyancsak kellően nagy, illetve összetett szervezetet feltételez. A felhőszolgáltatások megjelenésével azonban a kompozit megoldások a kisvállalatokhoz, sőt a magánemberekhez is eljutottak. Szabványos felhőszolgáltatásokból, letölthető alkalmazásokból ma már bárki összeállíthat olyan kompozit megoldást az okostelefonján, amely érdeklődési körének, munkájának megfelelően kiszolgálja igényeit. Ráadásul viszonylag rövid idő alatt jutottunk el ide. Mi teszi ilyen sikeressé a kompozit rendszereket, és merre vihet további evolúciójuk?
G.G.: Ez nagyon érdekes kérdés, amely régóta foglalkoztat. Egyike voltam azoknak, akik az IBM-en belül annak idején a SOA-t úgymond, eladták a szolgáltatói üzletágnak. Utána gyakran kérdeztem magamtól, hogy mennyire volt jó ez a tanács, de ma már nem kell, hogy kétségek gyötörjenek.
A cloud lényegét abban látom, hogy amíg az internet a piacot demokratizálta, addig a felhő az erőforrásokkal tette ugyanezt. Egy kisvállalat az interneten keresztül bármilyen nagy piacot elérhet, a felhőben pedig olyan nagy rendszert építhet, amilyenre csak szüksége van, mivel ehhez nem kell beruháznia. Virtualizáció, fejlett rendszermenedzsment, méretezés, terheléselosztás stb. -, mindez korábban is létezett, de csak a nagyvállalatok engedhették meg maguknak. A felhőben ilyen informatikai környezetet használhatnak a kisvállalatok és a magánszemélyek is. A cloud számos képességet fogott össze és tett elérhetővé minden korábbinál nagyobb méretekben. Az a jövőkép, amelyet 2002-ben a SOA kapcsán megfogalmaztunk - az elnökünknek például egy virtuális bank működését vázoltam fel, amely egy-egy pénzügyi terméket értékesítő, kisebb szervezetek szolgáltatásaiból építi fel portfólióját -, úgy tűnik, mára valósággá válik a felhőben. Az elv tíz évvel ezelőtt is jó volt, a megvalósítás azonban akkor még nehézségekbe ütközött volna. Ezek a szolgáltatások a felhőben ma már összekapcsolhatók.
A felhő legnagyobb értékét abban látom, hogy nagyon sokan adnak hozzá kisebb komponenseket, amelyekből újabb dolgok születhetnek, sokkal több ötlet valósítható meg, sokkal könnyebben. A felhő felgyorsítja az innovációt. Sikerének másik fontos tényezője, hogy a meglévő dolgokra épít. Amíg az internet megjelenésével a kliens-szerver architektúra eltűnt, addig a felhő az internetet emeli újabb szintre. Ami a felhőalapú kompozit rendszerek további fejlődését illeti, a rendszermenedzsment terén - amellyel behatóan foglalkozom - sok még a feladat. Bizonyos folyamatokat egyszerűsítenünk kell, és szükséges a biztonság további erősítése is, hogy a szolgáltatásokat használó szervezetek és személyek jobban megbízhassanak a másik fél rendszerének biztonságosságában. Ezek a problémák megoldhatók, de sok még a teendő, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az iparág nem lép tovább, amíg egy területen sokan fejlesztenek. Az internet és a felhő még sokáig velünk lesz.
CW: Végül engedjen meg egy személyes kérdést. Véleménye szerint a szakmai kiválóság és siker elérésében mekkora szerepet játszik a külső környezet? Szükséges-e ehhez külföldre menni, aminek a gondolata ismét sok magyar fiatalt foglalkoztat, vagy a nemzetközi elismerés otthonról is kivívható?
G.G.: Hiteltelenül hangzana, ha azt mondanám, hogy otthon kell maradni, mivel én a 70-es évek elején külföldre mentem. Vegyészmérnökként végeztem a leningrádi műszaki egyetemen, utána a Magyar Tudományos Akadémián dolgoztam kutatóként. A mérnöki karon, az utolsó évfolyamon kaptuk az első számítógépeket. Attól kezdve csak a számítógépekkel akartam foglalkozni, de Magyarországon akkor még nem volt rá lehetőségem. Amikor a kutatómunkám kapcsán meghívtak Kanadába, azt mondtam, itt az alkalom. Nappal a kutatómunkán, este a számítógép-központban dolgoztam. Megtanultam programozni, és az ösztöndíjam lejártával kinn maradtam. Úgy kerültem az IBM-hez, hogy az üzleti oldalról, a folyamatokról és szolgáltatásokról akkor még fogalmam sem volt.
Kétségtelen, hogy ez óriási lehetőség volt számomra, de a tanulság nem az, hogy ki kell vándorolni. Ismerek olyan tehetséges fiatal szakembereket, akik már a 90-es években nemhogy kurrens, hanem a biztonságosnak mondhatónál kicsit előrébb is járó, úttörő fejlesztéseken dolgoztak Magyarországon. Ez a belső hajtóerő a fontos, az elkötelezettség és az akadályokat legyőző kitartás. De ha van rá lehetőség, akkor érdemes pár évet külföldön is dolgozni -, az ember új munkamódszerekkel ismerkedik meg és kiszélesedik a látótere. Ennek hasznosságát nem értékelhetem túl. Miként a szerencse szerepét sem, mert én nagyon szerencsés voltam. Több állásinterjút is megjártam, és egy tanársegédi állást kaptam - az egyetemen azt mondták, magyar vagy, akkor a matematikát is tudod -, fél munkaidőben viszont a számítóközpontban programozhattam volna. Azt mondtam, próbáljuk meg, de első nap, mielőtt bementem volna dolgozni, felhívtam az IBM-et, és akkor tudtam meg, hogy az állásra pályázókat még nem értesítették, de engem választottak…
