Március 10-én rendezték meg a hazai webkettes szakma menetrend szerinti éves összejövetelét, a BarCamp Budapest - Web 2.0 Symposiumot, ahol az online marketing legfontosabb magyar képviselői - médiavállalatok, digitális ügynökségek, tanácsadók, bloggerek és befektetők - idén is megpróbálták megfogalmazni, miről is szól ez az úton-útfélen emlegetett webkettő. A konferencián leginkább gondolatébresztő előadások és kerekasztal-beszélgetések hangzottak el; nem is nagyon várhattunk ennél többet, hiszen nagyrészt még mindig csak a felszínt kapargatjuk, amikor megnyugtató válaszokat szeretnénk adni a közösségi média kapcsán felmerülő kérdésekre. Nem is próbálkoztak ezzel különösebben annak az egyébként érdekesnek ígérkező sessionnek a meghívott előadói sem (Benei Péter, Uj Péter, Barczi Imre), akik a blogolás jövőjéről beszélgettek a mélyen tisztelt hallgatóság előtt.
A blogolás (és tágabb értelemben a közösségi média) eredetileg onnan indult, hogy az egyszerű ember számára korábban nem voltak adottak azok a lehetőségek, eszközök, amelyekkel maga is megjelenhetett volna személyes véleményével a nagy nyilvánosság előtt. Az internet szabadsága technikai szempontból ledöntötte ezt az akadályt, mindenki előtt megnyílt a lehetőség, hogy egy egyszerű felületen keresztül megossza gondolatait a nagyvilággal. A blogolás kezdetben a naplóíráshoz hasonlított, vagyis az emberek többsége arról értekezett hosszabb vagy rövidebb, érdekesebb, de inkább unalmasabb posztokban, hogy mi történt a magánéletében és a környezetében. Könnyen belátható, hogy az ehhez hasonló webnaplók a többség számára teljességgel irreleváns tartalmakat szolgáltattak, hiszen az énblogok szerzői legfeljebb ismerőseik vélt vagy valós érdeklődésére számíthattak.
A motorok akkor pörögtek fel igazán, amikor az emberek rájöttek, hogy önjelölt újságíróként, tudósítóként érdekes, máshol nem szereplő információkat tehetnek közzé, és ezáltal szélesebb rétegekhez szólhatnak. A folyamat mára már ott tart - legalábbis Uj Péter szerint, és nyilván igaza van -, hogy a professzionális újságírás alig képes lépést tartani a gombamód szaporodó, tematikus és gyakran frissülő tartalmakkal megjelenő blogokkal. Ha pusztán a témák sokszínűségét és az információ mennyiségét (és nem minőségét) vizsgáljuk, például a blog.hu-n, könnyen belátható, hogy ma már a legnagyobb szerkesztőség sem lehet képes ilyen volumenű szöveges tartalom (érték) előállítására. A webnaplók szerzőit leggyakrabban a személyes érdeklődés és természetesen maga a publikálás lehetősége motiválja, ezzel pedig nehéz versenyeznie bármely hagyományos médiumnak. Logikus lépés tehát egy portál részéről, ha integrálja az önkéntes alapon, gyakorlatilag ingyen elkészülő tartalmakat.
A közösségi média egyszerre réme és reménysége a tartalomszolgáltatóknak. Egyrészt teret veszíthetnek azáltal, ha az interneten szörfölők nem az ő kikötőjükbe irányítják a deszkát, másrészt viszont könnyen kihasználhatják a felhasználói tartalomban rejlő lehetőségeket. Ha az említett folyamatot végignézzük, érdekes ellentmondást figyelhetünk meg a közösségi média eredeti filozófiája és gyakorlati felhasználása között. Ma ugyanis az történik, hogy az a blog lesz sikeres - népszerű és (esetleg) jövedelmező -, amelyről a tartalomszolgáltató úgy ítéli meg, van benne kellő üzleti potenciál. Ha így van, felkarolja, támogatja saját felületein, win-win szituációt teremt saját maga és a szerző számára. De mi van a többiekkel? Lehet bármilyen érdekes, tartalmas, mély, szórakoztató egy blog, de mit ér mindez, ha senki nem olvassa? Arra pedig kevés lehetőség mutatkozik, hogy a webkettes zajban - ami a laikusok számára egyébként is teljességgel követhetetlen - önerőből ismertséget, visszatérő olvasókat szerezzen magának. A kör tehát bezárult. Végeredményben az marad a felszínen, aki ilyen szabályok szerint játszik, a jéghegy csúcsa alatt pedig továbbra is csak azok "alkotnak", akiknek a blogolás már önmagában örömet okoz.
A kérdés inkább filozófiai - legalábbis egyelőre -, mert ha hiszünk abban, hogy a webkettőben is működik a természetes kiválasztódás, a verseny ősi törvénye, és az új tehetségek előtt egyformán adott a lehetőség a publicitásra, egy rossz szavunk se lehet a lehetőségeket kiaknázó tartalomszolgáltatókra. Ugyanakkor előtérbe kerül a felelősség kérdése, hiszen tartalmi és formai szempontból is igen színes a kínálat, a tartalomszolgáltató dolga pedig az, hogy a bevételek mellett értéket - ha úgy tetszik, szakmaiságot, professzionalizmust - is közvetítsen.
