Június 25-én, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában megtekinthető Informatikatörténeti Kiállítás megnyitója alkalmából az NJSZT A jövő múltja - A lyukkártyától az információs társadalomig címmel konferenciát rendezett, amelyen az informatika történetét és távlatait izgalmas előadásokon keresztül szemléltette. A konferencia díszvendége a zseniális tudós lánya volt. Marina von Neumann Whitman, aki 1935-ben született, a Michigan Egyetem és a Gerald R. Ford Közigazgatási Egyetem közgazdász-professzora, apjához hasonlóan szintén dolgozott amerikai elnök mellett: Nixont látta el gazdasági tanácsokkal (1973-74). 1977 és 1987 között a Külkapcsolatok Tanácsának igazgatói posztját töltötte be. A Michigan Press kiadásában tavaly jelent meg a The Martian's Daughter (A marslakó lánya) című memoárja.
Computerworld: Kármán Tódor, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő - az amerikai közvélemény a Magyarországról indult öt világformáló, a tudományos karrier csúcsát az Egyesült Államokban elért tudóst tartja „marslakókként” számon. Honnan ered a kifejezés?
Marina von Neumann Whitman: Nem tudom, igaz-e a történet vagy sem, de állítólag a második világháború alatt, amikor apám Los Alamosban dolgozott a Manhattan Projektben, egyik este többen ücsörögtek, beszélgettek és söröztek egy asztal mellett. Valaki megjegyezte: „hogyan lehetséges, hogy a projektben dolgozó zsenik jelentős része egy olyan kicsi országból, mint Magyarországról jött, amit senki nem talál meg a térképen?” Egy másik kutató így reagált az elhangzottakra: „Ők valójában nem is emberek, hanem marslakók. A senki által nem értett magyar nyelvet pedig azért beszélik, hogy titkolják ezt a tényt.” Öt nagyon speciális, a második világháború alatt az Egyesült Államokban különleges munkát végző tudósról volt szó. A sztori egyfajta vírusként terjedt el, még mielőtt maga a kifejezés meghonosodott volna. Később több könyvet írtak róluk, így amikor címet kerestem az enyémhez, magától értetődőnek tűnt A marslakó lánya.
Ha azt mondjuk, hogy valaki a Marsról jött, szokatlant, furcsát értünk rajta. Létezik egy nagyon híres amerikai könyv, a Men Are from Mars, Women Are from Venus (John Grey, 1992 - a szerk.), a lényege: a férfiak és a nők különböző nyelvet beszélnek, és valójában nem értik meg egymást. Azaz a „marslakó” kifejezést szinte mindenki ismeri az Egyesült Államokban.
CW: Az Ön apjára az informatika egyik legnagyobb alakjaként gondolunk. Követi a számítástudomány történetét?
M.N.W.: Egyáltalán nem vagyok specialista, de azért természetesen vannak ismereteim a szakterületről. Apámmal éltem együtt, középiskolás voltam, amikor az első számítógépét építette a princetoni Institute for Advanced Studies számára. Azóta már vannak elképzeléseim a gépek működéséről, de kizárólag kívülállóként, érdeklődőként foglalkozom velük.
CW: Hogyan kapcsolódik Neumann János munkássága, például a játékelmélet az Önéhez?
M.N.W.: Nem tanítok játékelméletet, de mindenképpen kapcsolódik a közgazdasághoz. Érdekes módon Oskar Morgensternnel közösen írt könyve, a Theory of Games and Economic Behavior (1944) ugyan a gazdaságra vonatkozott, de az elmélet katonai, azon belül biztonsági kutatásokban lett igazán népszerű. A közgazdaságtudományban csak évtizedekkel később terjedt el, ma viszont már fontos része. Az első közgazdasági Nobel-díjat 1994-ben, jóval apám és Morgenstern halála után osztották ki játékelméleti munkáért. Érdekessége, hogy a három kitüntetett egyike a magyar származású Harsányi János volt.
CW: Milyen közös pontokat lát apja tudományos pályafutásában, kutatásaiban és az Önében?
M.N.W.: Mindketten, apám - akinek egyetlen gyermeke voltam - élete második felében és én is az „új világnak” nevezhető jelenségekkel foglalkoztunk: mi történik kormányzati szinten, milyen üzleti folyamatok mennek végbe? Élete első felében kifejezetten elméleti matematikusként tevékenykedett, de miután az Egyesült Államokba emigrált, különösen az Egyesült Államok második világháborús szerepvállalását követően és a hidegháború alatt is sokkal gyakorlatiasabb kérdésekkel, lényegében a hadipari rendszer problémáival is foglalkozott. Ami engem illet, hozzá hasonlóan nemcsak tudományos-akadémiai, hanem kormányzati és üzleti közegben is tevékenykedtem. Ezek egyértelmű párhuzamok.
Neumann, a szkeptikus
Marina von Neumann Whitman közel félórás előadást tartott. Több érdekességet említett meg, például hogy az 1957-ben elhunyt Neumann János meglehetősen pesszimista volt - attól félt, hogy az emberiség nem éri meg az 1980-as éveket. A számítógéppel és a számítástudomány jövőjét illetően szintén szkeptikus álláspontot képviselt.
Neumann Whitmant követően Kroó Norbert, az MTA elnöki tanácsadója a magyar tudósok szerepéről, a magyar főváros helyszelleméről (genius loci) és arról beszélt, hogy „a 20. századot Budapesten csinálták.”
Kutor László, az Óbudai Egyetem docense az NJSZT informatikatörténeti adattárházáról tartott formabontó - iPhone-on és iPad-en prezentált - előadást. Az adattár gyűjtőkörét a „minden, ami nem elsősorban tárgy” tézissel definiálta: szoftverek, személyek, a számítástechnikai kultúra eredményei, eseményei, számítástechnikai intézmények története, egyesületek, könyvek és dokumentumok, fotók, filmek.
Z. Karvalics László kultúr- és társadalomtörténeti kontextusba helyezte az informatika történetét, Veres Zsolt, az IBM Magyarország igazgatója pedig a Magyarországon 1936 óta megszakítás nélkül jelen lévő óriáscég hazai és nemzetközi innovációtörténetét elevenítette fel.
A konferencia zárásaként Bohus Mihály tárlatvezetés formájában mutatta be a nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is egyedi darabokkal büszkélkedő Informatikatörténeti Kiállítást (ajovomultja.hu), amelynek létrejöttéért a tavaly elhunyt Kovács Győző, az első magyar robotot, a hely egyik unikumát, az 1957-es Katicát fejlesztő Muszka Dániel és Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója kaptak díjakat.
„Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt” - hangzik a kiállítás és az ottani anyagokat bemutató A jövő múltja kötet (Álló Géza és Képes Gábor munkája) mottója. Marina von Neumann Whitman előadása és a konferencia is ezt a gondolatot tolmácsolta a szépszámú hallgatóság felé.
