Míg a drónok korábban a fejlett katonai hatalmak kizárólagos hatáskörébe tartoztak, ma már szinte bármelyik hadsereg megengedheti magának a kiváló minőségű érzékelőkkel és halálos fegyverzettel felszerelt olcsó drónokat, és ezzel megváltoztathatja bármely jövőbeli konfliktus (ki)menetét.
A pilóta nélküli légi járművek (UAV-ok, közismert nevükön drónok) elterjedése gyökeres változást hozott a nemzetek jelenlegi hadviselésében, kezdve a felderítéstől, amely a személyzettel ellátott repülőgépekkel szinte elképzelhetetlen, egészen a halálos fegyverek diszkrét és precíz alkalmazásáig, amely a harctéri hatás tekintetében nagyobb eredményt biztosít. Míg ez a technológia jól ismert az azt naponta alkalmazó szakemberek számára, de vajon mindenki érti a "drón" kifejezést teljes mértékben, annak jelentőségével?
Az amerikai hadsereg már régóta érdeklődik a távirányítású pilóta nélküli repülőgépekben rejlő lehetőségek iránt. A második világháború idején az Aphrodite hadművelet során módosított B-17-es bombázókat alkalmaztak, amely során a repülőgép személyzettel szállt fel, akik végül elhagyták a repülőgépet. A bombázót ezután rádióvezérléssel átvette egy utána következő B-17-es legénysége, amely a fedélzeti televíziós kamerák segítségével a robbanóanyaggal megtöltött B-17-est a kívánt célponthoz irányította, amelybe azután belecsapódott, és a robbanás következtében megsemmisült. A program gyenge eredményekkel járt, és számos félrement küldetés után leállították.
A vietnami háború alatt az amerikai légierő széles körben használta a Ryan Aeronautical Model 147 Lightning Bug szubszonikus drónt, hogy a támadás előtti és utáni felderítő küldetéseket hajtson végre Észak-Vietnam erősen védett területei felett. A Lightning Bug továbbfejlesztett változatát, a Firebee-t Észak-Vietnam, Kína és a Szovjetunió fölött reptették kép- és hírszerzési célokra. A drónok ezen alkalmazása több olyan amerikai legénység életét mentette meg, akik egyébként életüket vesztették volna, ha ezeket a küldetéseket "emberes" repülőgépek hajtják végre.
Az 1980-as években kezdődött a modern dróntechnológia, amikor az amerikai tengerészgyalogság átvette az izraeli gyártmányú Pioneer UAV-t, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a korábban csak stratégiai szintű küldetésekre korlátozódó technológia a modern harctéren gyakorlati taktikai alkalmazást nyerjen. A tengerészgyalogság által a kaliforniai 29 Palms sivatagjában tökéletesített technikákat és eljárásokat később az Öbölháborúban, 1991-ben alkalmazták, ahol a Pioneer drónokat hírszerzési információk gyűjtésére és az iraki célpontok elleni tűztámogatás koordinálására használták.
A Pioneer-t az 1990-es évek közepén az RQ-1 Predator váltotta fel. A Predator nagyobb hatótávolságot, nagyobb tartózkodási időt biztosított az amerikai hadsereg számára a célpont felett, valamint továbbfejlesztett navigációs és adatgyűjtő szenzorokat. A Predator egy földi irányítóállomást használt, amely azon a repülőtéren volt elhelyezve, ahonnan a drónt üzemeltették. Az irányítást át lehetett adni a megfigyelt terület közelében működő mobil földi irányítóállomásra.
2001-ben azonban a CIA megbízásából a légierő örökre megváltoztatta a drónok működésének módját. A CIA-t azzal bízták meg, hogy végezzen Oszama Bin Ladennel. A légierő egy Hellfire rakétát szerelt egy RQ-1-esre, majd a repülőgépet összekapcsolta egy távoli földi irányítóállomással az Egyesült Államokban, a CIA központjában. Az RQ-1 irányítása távolról történt, egy németországi műholdas átjátszóállomásra küldött jel segítségével, amely egy víz alatti kábelen keresztül egy műholdra került, majd onnan arra a műholdra, amely közvetlenül a repülőgéppel kommunikált.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások még azelőtt bekövetkeztek, hogy ezt a rendszert operatív módon használni lehetett volna. Az RQ-1/MQ-1 fegyveres drónok azonban hamarosan a 9/11 utáni globális terrorizmus elleni háborúban a legmegfelelőbb fegyverré váltak: az amerikai légierő és a CIA drónjai több ezer rakétát lőttek ki, ami több ezer fegyveres és jelentős számú polgári személy halálát eredményezte.
Később az MQ-1 továbbfejlesztett változatát, az MQ-9 Reaper-t is bevetették, amely hosszabb időtartamú bevetésekre képes, és rakéták, valamint műholdvezérelt bombák kombinációját alkalmazza. Más drónokat, mint például a lopakodó RQ-170-et, még hosszabb bevetési idővel és hírszerzési képességgel fejlesztettek ki. Az RQ-170-es hírhedt módon repült Oszama Bin Laden pakisztáni komplexuma fölött az életét kioltó amerikai rajtaütés során, és képeket sugárzott közvetlenül a Fehér Házba. Egy RQ-170-est az irániak is eltérítettek, akik Iránon belül szálltak le vele, és birtokba vették a repülőgépet és annak érzékelőit, amelyeket visszafejlesztettek, hogy Irán saját drónprogramjában használják fel.
A dróntechnológia a modern amerikai háborús harcok alapelemévé vált, a Predator és a Reaper kinetikus képességeit az RQ-170, az RQ-4 Global Hawk és más rendszerek felderítő képességeivel ötvözve, hogy teljes körű támogatást nyújtson a tengerentúlon működő amerikai erőknek.
A drónok használata lehetővé tette az USA számára, hogy tagadható támadásokat hajtson végre olyan nemzetek területén, amelyekkel hivatalosan nem áll háborúban. Azáltal, hogy a drónok lelövése esetén nem kellett számolni a lehetséges áldozatok számával, hozzájárult az ellenségeskedések eszkalálódásának megelőzéséhez is. Ennek talán legmegfelelőbb példája egy Global Hawk drón elvesztése iráni föld-levegő rakéták miatt a Hormuzi-szoros felett 2019 júniusában. Ha egy hasonlóan felszerelt, legénységgel rendelkező felderítő repülőgépet, például az E-8 JSTARS-t lőtték volna le, 22 amerikai repülőtiszt elvesztése jelentős katonai válaszlépést követelt volna meg megtorlásként. Mivel azonban a Global Hawk lelövése során nem veszett élet, az incidens nem harapózott el.
Az Egyesült Államok sikere a dróntechnológia alkalmazásában több nemzetet is arra késztetett, hogy az UAV-kat saját műveleti repertoárjába vegye fel. Az UAV-k amerikai megközelítése azonban a technológiára helyezi a hangsúlyt, ami a legtöbb más nemzet költségvetésén kívül helyezi a többi ország által használt drónokat. Több nemzet azonban a drónok alkalmazásának élvonalába lépett, megfizethető, de hatékony UAV-rendszereket használva. Ezek közül az egyik, Izrael, egy egész család úgynevezett "öngyilkos drónt" vetett be, amelyek a II. világháborús távirányítású B-17-es bombázók szándékát és az MQ-9 Reaper képességeit utánozzák azáltal, hogy kiváló minőségű szenzortechnológiát alkalmazó repülőgépeket használnak, amelyek lényegében repülő bombák. Ezek a repülőgépek átrepülnek egy régió felett, azonosítanak egy célpontot, majd belecsapódnak, és megsemmisítik a célpontot. Az izraeli Orbiter-1K kis kamikaze drónt és az izraeli gyártmányú Harop lőszert a jelentések szerint Azerbajdzsán török gyártmányú drónokkal együtt alkalmazta az Örményországgal vívott győztes háborúja során 2020-ban.
Törökország a szíriai és líbiai harci műveletekben széles körben alkalmazta saját fejlesztésű fegyveres drónját, a Bayraktar TB2-t. Ezek a kisméretű drónok egyenként akár négy apró, precíziós irányítású lőszert is alkalmaznak, amelyeket nagy hatékonysággal vetettek be az ellenséges erők ellen. Törökország a TB2-t Ukrajnának is szállította, ahol az oroszok által támogatott erők ellen vetették be a Donbassz régióban. Törökország kifejlesztette az "öngyilkos drón" saját változatát is, a Kargu-2 néven ismert négykamerás robotrepülőgépet, amely képes önállóan és egy akár 20 drónból álló raj részeként is működni, legyőzve a legtöbb védelmi rendszert.
Irán is kifejlesztette saját drónképességét, amelyet nagy hatékonysággal vetettek be szaúd-arábiai célpontok ellen, ahol a jemeni lázadók által alkalmazott iráni gyártmányú drónok 2019-ben súlyosan megrongálták a szaúdi olajtermelő üzemeket. Nemrégiben öt iráni gyártmányú drónt használtak a Szírián belül tevékenykedő Irán-barát milíciák a Tanfban állomásozó amerikai erők által használt laktanyákra mért csapást. A török gyártmányú drónok közelmúltbeli ukrajnai és iráni gyártmányú drónok szíriai használata azzal fenyegetett, hogy veszélyesen kiélezi a konfliktust e két régióban, bevonva az orosz (Ukrajnában) és az amerikai (Szíriában) erőket a harcba.
Bár senki sem vonja kétségbe sem Oroszország, sem az USA hatékonyságát a hadviselés terén, az, hogy ellenfeleik képesek halálos dróntechnológiát alkalmazni, rövid távon olyan harctéri kiegyenlítő tényező, amelyet nemcsak a helyszínen lévő katonai parancsnokoknak kell tiszteletben tartaniuk, hanem a moszkvai és washingtoni politikai döntéshozóknak is, akik már nem lehetnek biztosak a technológiai fölényben a csatatéren.
Ahogy a drónok egyre olcsóbbá és alkalmasabbá válnak, a jövő csataterét az a fajta rajtechnológia határozhatja meg, amely eddig kizárólag az olimpiai játékokon vagy a "halottak napja" alkalmából Mexikóváros felett látható fantasztikus fényshow-kat jellemezte. Ahelyett azonban, hogy szórakoztatnák a potenciális ellenséget, az ilyen rajok, ha halálos öngyilkos drónokat használnak, gyorsan legyőzhetnek egy széles körű védelmet, ami potenciálisan megváltoztathatja a harctér kimenetelét a technológiát alkalmazó fél javára. A háború arculata változik, a dróntechnológia már nem kizárólag a nagyhatalmak hatáskörébe tartozik.
