A tápegységekkel kapcsolatos problémák nemcsak a termék olcsóságából erednek, mert megfizethető áron is lehet jó tápegységet gyártani. A legtöbb probléma onnan ered, hogy a gyártók figyelmen kívül hagyják a szabványokat, és a nagyobb profit miatt képesek filléres alkatrészeken spórolni - igaz, nagy tételben valóban százezreket tudnak így megtakarítani. Sok vásárló meg sem nézi, hogy mit vesz valójában, megelégszik a matricán szereplő wattok számával, ami további problémák táptalajául szolgál. Egy-két kivételtől eltekintve sajnos a boltok által összeállított, készre szerelt konfigurációk terén sem jobb a helyzet. Mivel az árcédula ebben az esetben is döntő tényező, ezért az olyan alkatrészeken sprórolnak, amelyekről a vásárlók - legalábbis a többség - úgysem kérdezi meg, hogy milyen márkájúak.
A tápegységgyártók PR-részlege hasonlóan működik, mint mosóporgyártóké: mindig meg akarják mondani, miért járunk jobban az ő termékükkel. A drága, nagy teljesítményű modell azonban nem feltétlenül jobb, mint az olcsó, hagyományos típus. Dióhéjban azt tanácsolhatjuk: olyan típust válasszunk, amely kellő számú tápcsatlakozóval szolgál, hűtőventilátorainak elhelyezése számunkra megfelelő, hatásfoka legalább 80 százalékos, és nem túl nagy teljesítményű. A kérdés azonban ennél jóval összetettebb - lássuk, miről is van szó!
A kapcsolóüzemű tápegységek
A '80-as évektől fogva a kapcsolóüzemű tápegységek rohamos ütemben kezdtek el fejlődni. Teljesítményük és stabilitásuk nő, mindeközben áruk folyamatosan csökken. A kapcsolóüzemű típusok megjelenése előtt is használt analóg (pontos nevükön: analóg, disszipatív rendszerű, szabályozott) modellek valójában megbízhatóbbak, stabilabb feszültséget állítanak elő, ezenfelül nem keltenek interferenciát, így a környező alkatrészek kevesebb zajt szednek össze (ez az egyik oka annak, hogy a kapcsolóüzemű tápokat mellőzik a hifi- és házimozi-erősítőkben). Ezzel szemben hátrányuk, hogy az 50 hertzes hálózati transzformátor nagyméretű, nehéz, hatásfoka pedig alacsony - ezért nagyon melegszik. Felépítésüknek köszönhetően a kapcsolóüzemű áramforrások anyagköltsége töredéke az analóg modellekének, ráadásul egyetlen trafóval többféle feszültség is előállítható.
Az ATX szabvány
Az ATX szabványt az Intel dolgozta ki a kompatibilitási problémák elkerülésére. Nemcsak tápegységekre vonatkozik, hanem alaplapokra és házakra egyaránt. Az ATX-tápok megjelenése véget vetett az AT-házakon megismert billenő- vagy kétállású kapcsolók korának, és bevezette a készenléti (standby) üzemmódot, ezzel egyidejűleg pedig több energiagazdálkodási lehetőséget is, mint például a hibernálást. Szinte minden tápegység oldalán találunk egy matricát, amelyen a gyártó cég feltünteti az egyes feszültségágakon leadható maximális áramot (ezzel együtt a teljesítményt), valamint az alkalmazott szabvány verziószámát is. Azonban megkülönböztethetünk formatervezési és elektronikai szabványt, ezért a tápegységek gyártói gyakran összekeverik ezeket. A legjobb példa az ATX 2.03 verziószám, amely a formatervezési szabványt jelöli, nem pedig az elektronikait.
Jelenleg az ATX12V 2.2 táptervezési szabvány van érvényben, amely magában foglalja a tápegység minden jellemzőjét. A névben megjelenő 12V jelzésértékű. A régebbi tápok esetében a 3,3 és 5 voltos feszültségág jelentette az energiaellátás gyökerét, manapság a 12 voltos ág átvette ezek szerepét - gondoljunk csak a processzor- vagy PCI Express tápcsatlakozóra. Ezek mindegyike rendre a 12 voltos ágat terheli, így ez az ág a fő teherviselő. Olyannyira, hogy az újabb típusokban már több 12 voltos ág is helyet kapott. Félreértés ne essék, ezek nem állnak teljesen külön egymástól. A szám növekedésének oka, hogy a szabvány szerint egy ágon (leginkább tűzvédelmi okokból) maximálisan 20-22 amper áram folyhat. Az áramerősséget több ágra leosztva megtöbbszöröződhet a leadható teljesítmény, a szabványok betartása mellett. Hasonló okok vezérelték a mérnököket a 24-tűs fő alaplapi tápcsatlakozó kifejlesztésekor. Természetesen mindegyik 24-tűs csatlakozóval ellátott alaplap működik 20 tűs táppal, de ekkor előfordulhat, hogy túllépjük a szabvány határait. Az újabb ATX12V, illetve EPS12V (szervertáp) szabványok már a külön négytűs processzor-tápcsatlakozóval szerelt egységek esetében is kettéválasztják a 12 voltos ágat.
Minden tápegység kínál beépített védelmi funkciókat. Az itt felsoroltak közül nem mindegyik található meg minden tápegységben - esetleg néhányat nem tüntetnek fel a leírásban. A kézikönyv sosem szentírás, ezért előfordulhat, hogy az adott védelem kiépítése már hiányosságokkal küzd, vagy nem működik megfelelően.
UVP (Under Voltage Protection): alacsonyfeszültség-védelem
OVP (Over Voltage Protection ): túlfeszültség-védelem
OCP (Over Current Protection): túláramvédelem
OPP (Over Power Protection): túlteljesítmény-védelem
SCP/SP (Short-circuit Protection): rövidzárvédelem
OTP/OHP/OP (Over-themperature Protection): túlmelegedés-védelem
OLP (Over Load Protection): túltöltésvédelem
A PFC áramkör >> Zajszabályozás >> Hőerőművek és szellőzés >> A kábelek >> Hibák és karbantartás >> Vásárlási tanácsok >>
