Június első két napján rendezte a Infotér Egyesület az Az Információs Társadalom Parlamentje című konferenciát, amely a magyar EU-elnökség eddigi, az infokommunikáció terén végzett munkáját is összegezte. A kétnapos rendezvényen a kormányzat képviselői, többek között Fellegi Tamás miniszter, Nyitrai Zsolt államtitkár és Gál András Levente államtitkár beszéltek a kormányzat elmúlt egy év alatt elért eredményeiről. A konferencia azonban csak részben szólt az infokommunikációról. Több előadás is foglalkozott a határterületekről, többek között az e-közigazgatásról, a hatékony szolgáltató állam megteremtéséről, az oktatásról vagy a frekvenciagazdálkodásról. A rendezvényen több EU-s szakember is előadást tartott. Az első napon Khalil Rouhana, a Digitális Tartalom és Kognitív Rendszerek igazgatója, John Borras, az OASIS (Szervezet a Strukturált információs szabványok fejlesztésért), Átalakuló Kormányzás Bizottságának elnöke, valamint Dr. Paul Rübig, az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának tagja, a roaming szabályozásának raportőre, akivel exkluzív interjút készítettünk.
Computerworld: Július elsejével újabb állomásához érkezik a 2007-ben született európai uniós rendelkezéssorozat, mely a roaming költségeket hivatott mérsékelni. Hosszú út vezetett el a mostani helyzetig, de mennyire volt nehéz tető alá hozni a megállapodást?
Paul Rübig: Régóta problémát jelentett az a jelenség, amit én „sokkoló számláknak” hívok. Hiába váltak virtuálissá a határok, az uniós állampolgárok kommunikációs számlája azonnal megugrott, mihelyst elhagyták országukat. Az egekig nyúló roamingtarifák problémájának általánosságával először egy Brüsszelben tanuló diák révén szembesültem, aki e-mailben panaszolta el, hogy Németországban élő barátjának felhívásáért percenként 3,6 eurót kellett kifizetnie. A 2 órás beszélgetés számlája családi botrányt okozott, ezért keresett meg azzal a kéréssel, tudunk-e tenni valamit a drága roamingtarifák ellen. Így az Információs Társadalommal és Médiával foglalkozó Európai Bizottság akkori vezetőjéhez, Viviane Redinghez fordultam, aki hosszas egyeztetést követően letette az asztalra a regulációs szabályzat első javaslatát.
CW: Komoly küzdelmeket kellett folytatni a megállapodás létrejöttéért?
P. R.: Igen, a bizottsági tagok többsége egyáltalán nem látott szívesen egy ilyenfajta szabályozást. Ez személyes tapasztalat is, hiszen a tárgyalásokban jómagam is részt vettem. Végül sikerült elfogadtatni az 1. Roaming Rendeletet (Roaming Regulations I.), ami nem volt könnyű feladat, de 2007-es életbe lépését követően hamar kiderült, mennyire hatékonyan működik.
CW: Hogyan állapították meg a roamingdíjak szintjét?
P. R.: Nézze, egyáltalán nem vagyok híve a piackorlátozásnak, nyugodtan ki merem mondani, hogy ellenzem az árszintek rögzítésének gyakorlatát, hiszen az - véleményem szerint - sosem tesz jót a piacnak. De egyszerűen szükség volt egy maximális szint meghatározására, aminek átlépésével a szolgáltatót rá lehet ébreszteni arra, hogy ezzel kiváltja előfizetői ellenérzését. Napjainkban versenyhelyzet tapasztalható az Unió államain belül e téren, ugyanakkor az államok közötti mobilkommunikáció tekintetében már korántsem ez a helyzet. Vagyis hiába léphetjük át a határokat, valójában nem beszélhetünk egységes belső piacról.
CW: Azaz létre kellett hozni egy államokon átívelő szabályozást.
P. R.: Pontosan. Létrehoztunk egy Digitális Menetrendet, melyben igyekeztünk technikai és szolgáltatási oldalról is megközelíteni a kérdést. Hadd említsek egy példát. Nem csak frekvenciakérdésben kellett döntéseket hoznunk, hanem az 1. Roaming Rendeletnek köszönhetően kaphatja meg minden előfizető azt az SMS-t, melyben tájékoztatják a nemzetközi hívási, szöveges üzenetküldési és adatforgalmi tarifákról. Míg korábban nem volt ilyen lehetőség, ma, ha valaki elhagyja Magyarország területét, azonnal értesítést kap mobiltelefonjára a várható kommunikációs költségekről, amit én személy szerint fontos változásnak tartok. Ugyanezen a vonalon született meg az egységes európai segélyhívó vonal, a 112 is, melyet minden távközlési szolgáltató hálózatából el kellett tudni érnie az előfizetőnek. Ez volt az első komoly nyitás e téren.
CW: Miért nem egyszerre szabályozták az összes (hang, szöveges, adat) roaming kommunikációt?
P. R.: A technológia gyors fejlődése miatt döntöttünk úgy, hogy csak két évre előre fektetjük le a szabályokat. Először a hangalapú kommunikációt szabályoztuk, 2009-ben, a 2. Roaming Rendeletben bevontuk ebbe a körbe az SMS-t illetve a nagykereskedelmi adatforgalmat is, 1 euróban maximalizálva azt, 1 megabyte-ra vetítve. Utóbbival csak részleges sikert értünk el, mivel az előfizető szintjén továbbra is magas maradt az adatroaming. 8 gigabyte-nyi havi adatforgalom Ausztriában 8 euróba kerül, ám egy másik európai uniós országban csupán 1 gigabyte-nyit forgalmazok otthoni előfizetésemmel, akkor azért akár (több) ezer eurót is ki kell fizetnem.
CW: Pedig a jövő az adatkommunikációé.
P. R.: Így van, változik a piac, megjelentek az olyan új mobil eszközök, mint az okostelefonok és a táblagépek, ezzel pedig megváltoztak médiafogyasztási szokásaink is. Zenét hallgatunk az Interneten, online videót nézünk a telefonon, ami ismét csak „sokkoló számlákat” eredményezett a figyelmetlen előfizetőknél. Tapasztalatok szerint még az üzleti úton lévők többsége sem használja az adatroaming lehetőségeket, pontosan a magas költségek miatt. Ezen a téren egyszerűen nem jött létre versengő környezet. Jelenleg pont ekörül folyik heves vita európai szinten, hogyan akadályozzuk meg az előfizetők vállalhatatlanul magas költségekbe verődését.
CW: Nem tartja visszásnak, hogy míg jelenleg 80 centbe kerül 1 megabyte-nyi adatforgalom nagykereskedelmi szinten, addig a magyar felhasználóknak olykor akár 7-9 eurót is ki kell fizetniük ugyanezért az adatmennyiségért?
P. R.: A szolgáltatókkal folyamatos egyeztetések zajlanak, felkértük őket, hogy tájékoztassák a bizottságot a jelenlegi helyzetről. Emlékeim szerint valamivel több mint 2 euró körül alakult az átlagos megabyte-onkénti ár. A következő bizottsági ülésre június 22-én kerül sor, ahol megvizsgáljuk az aktuális helyzetet. Tulajdonképpen azonban nem is az a probléma, hogy 2 vagy 7 euróba kerül egy megabyte-nyi adatforgalom, hanem az, hogy ma már gigabyte-ban kellene mérni az egységnyi adatfogyasztást. Ha Ausztriában 8 eurót kell fizetnem 8 GB-nyi forgalomért, akkor roaming esetén miért jelentkezik ennek több ezerszerese a számlámon? Információs társadalom esetén egyszerűen nem megengedhető, hogy a kommunikációs költségek ilyen körülmények között ennyire drámaian dráguljanak.
CW: Nagyobb versenyhelyzet alacsonyabb árakat eredményezne.
P. R.: Pontosan. Jelenleg nincsen egyetlen olyan mobilszolgáltató sem, aki mind a 27 tagállamban biztosítana szolgáltatást. Van ugyan néhány nagy piaci szereplőnk, de mindmáig nincsen lehetősége egy tetszőlegesen kiválasztott európai uniós előfizetőnek arra, hogy az Európában működő bármely távközlési vállalat közül választhasson. Ennek megváltoztatása az egyik fő célunk, el akarjuk érni, hogy a fogyasztó azt a szolgáltatót választhassa, amelyik számára a legjobb szolgáltatást nyújtja. Miért ne lehetne Telefónica SIM-kártyája valakinek Magyarországon? Mi az az ok, ami ez ellen szólna? Persze ez a helyi piacon domináns szereplők érdekeit sértené, ugyanakkor számukra is adott lenne a lehetőség, hogy a spanyol vagy bármelyik másik EU tagország piacán szerezzenek maguknak új ügyfeleket.
CW: Mi a véleménye a roaming regulációk jövőjéről? Szükség van-e rá egyáltalán, vagy az olyan kezdeményezések, mint a T-Mobile nemrég bejelentett Travel&Surf tarifája már a piac önszabályozó mivoltának megmutatkozását jelenti?
P. R.: Gondolkodhatunk azon, hogy bevezessünk valamilyen plafont, például, hogy 1000 eurónál semmiképpen se lehessen több az előfizető havi számlája, de ehhez meg kell vizsgálni ennek a technikai feltételeit is. Ha valaki leterheli a mobil internetet, jelentős terhet ró a hálózatra, érthető, hogy a mobilszolgáltató erre a sebesség csökkentésével reagál. Éppen ezért arra bíztatjuk a távközlési vállalatokat, álljanak elő saját elképzeléseikkel, hogy velük egyeztetve hozhassuk meg a jövő kommunikációs szabályait.
CW: Ha már szóba került az adatátvitel sebessége – nem érzi szükségét az adott szolgáltató biztosította minimális szint közösségi meghatározását?
P. R.: Természetesen szeretnénk ezt minél magasabb szinten tudni, ez nem is kérdés. De a kapacitások végesek, így valóban szükség lenne egy minimum sebesség meghatározására, amit a szolgáltató akkor léptethet életbe az előfizetőnél, ha nem a szerződés feltételeinek megfelelően használja a mobil hálózatot. Ugyanakkor kényes a kérdés, hiszen a megugró adatforgalmat a már korábban említett változó felhasználói szokások akkor is kiválthatják, ha az ügyfél például csak tévét néz telefonján.
CW: A 4G segíthet kitolni a határokat. Mikor válik általánosan elterjedtté az Európai Unióban?
P. R.: Egyes városokban már most is elérhetők 4G-s hálózatok, egy jól zajló tesztelési folyamat közepén vagyunk. Szerintem rövid időn belül kiszélesedhet a 4G-t biztosító területek köre, a szélessávú mobil kommunikáció terjedését pedig az egyes frekvenciasávok (800 MHz) hamarosan bekövetkező felszabadítása is segíteni fogja. Addig azonban még meg kell oldani olyan problémákat, mint az interferencia kérdése. Mindezt az ITU-val (Nemzetközi Távközlési Egyesület, International Telecommunication Union) együttműködésben, hogy világszerte egységes rendszereket lehessen létrehozni. Mint azt bizonyára ön is tudja, a GSM rendszer európai találmány volt, és szerte a világon elterjedt. Napjainkban még Japánban is használhatók a UMTS-t támogató telefonok. Ez egyben rávilágít arra a fantasztikus tényre, mekkora ereje van az Európai Uniónak.
