Orwelli, utópisztikus világot idéző lehetőségeket vet fel manapság az adattárolás és továbbítás több megoldása. Ezen rendszerek közül talán az RFID technológia a legérdekesebb, mivel a viszonylag olcsó chipek megjelenésével számos területen általánossá válhat, új távlatokat nyitva a szállítás, gyártásoptimalizálás, kereskedelem, termék- vagy felhasználó azonosítás területén. Az alkalmazási lehetőségeket azonban nagyban gátolja, hogy a mai napig nem született meg az a szabvány, amely egységessé tehetné világszerte ezt a nagyszerű találmány.
Mi is az RFID?
Mit is mond a hivatalos definíció? Az RFID (Radio Frequency Identification - rádió frekvenciás azonosítás) automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia, melynek lényege adatok tárolása és továbbítása RFID címkék és eszközök segítségével. Az RFID címke (tag) egy apró tárgy, amely rögzíthető, vagy beépíthető az azonosítani kívánt objektumba. Az objektum lehet tárgy, például egy árucikk, vagy alkatrész, illetve élőlény, így akár ember is. (Wikipedia)
Az RFID megoldások tehát tárgyak, vagy élőlények azonosítóját továbbítja vezeték nélkül, rádióhullámok segítségével egy leolvasóhoz, illetve akár közvetlenül egy feldolgozó számítógéphez. A nagy versenytárs vonalkódhoz képest hatalmas előnye, hogy használatához a legtöbb esetben emberi beavatkozás sem szükséges. Az adatok könnyen, gyorsan és teljesen automatikus jutnak el a feldolgozó számítógépre, illetve manapság egyre inkább az internetre.
Az általában vékony fóliára nyomtatott chip fejlesztési irányait tekintve az eddigi - főként szállítási, raktározási, gyártás-optimalizálási és beléptetési - felhasználás kibővülhet a személyes azonosítás, az intelligens háztartás és az egészségügy számos szolgáltatási területével.
Egy kis történelem
Az RFID születése a II. Világháború idejére tehető, amikor a radart feltaláló Watson-Watt vezetésével egy titkos projekt keretében a britek kifejlesztették az első aktív saját repülőgép felismerő rendszert. A szövetséges repülőkre aktív rádióadókat szereltek, s ezek a földi radarállomások számára azonosíthatóvá tették a felettük elrepülő gépeket. Az aktív RFID rendszerek azonosítás elve gyakorlatilag a pontosan ugyanez.
A hatvanas években jelentek meg az első kereskedelmi alkalmazások, amelyek főképp a bolti lopások megakadályozására szolgáltak. A kezdetleges megoldások 1 bites technológiával dolgoztak, ezért elég korlátozott lehetőséget biztosítottak a bevezető cégeknek, de akkor mégis csúcstechnológiának számított bevezetésük.
A 70-es években azonban már komoly fejlesztések folytak, mind Amerikában, mind Európában. Ekkoriban elsősorban mezőgazdasági, állattenyésztési célokra, állatok nyomon követésére készültek alkalmazások. Az első valódi RFID szabadalmat 1973-ban jegyezték be az Egyesült Államokban, passzív transzponder néven, s ajtózárak esetén használták a kulcs kiváltására.
Az RFID-technológia, azaz Rádió Frekvenciás Azonosítás az elmúlt években tett szert nagyobb közérdeklődésre, hiszen a gyártási módszerek fejlődésével lehetővé vált a miniatűr szerkezet viszonylag alacsony áron való előállítása, illetve az adattárolási lehetőségek megnövekedésével igény támadt a vonalkódokon túl mutató megoldások bevezetésére egyes területeken. Az RFID komoly előnye a nyomon követhetőség mellett, az újraírható adattárolás lehetősége.
A mai eszközök már elég komoly adatmennyiséget képesek tárolni és a jelentősen megnövelt hatótávolság sem jelent problémát. A technológia előnyei miatt a vonalkód leváltását eredményezheti, viszont a passzív rendszerek teljes leváltásáig még számos akadálynak el kell hárulnia.
Hogy működnek?
A gyakorlatban az RFID-chipek három típusát (passzív, félpasszív, aktív) különböztethetjük meg. A legfontosabb különbség az áramfelvételükben mutatkozik, hiszen a passzív chipek nem tartalmaznak áramforrást.
Itt a chip köré épített áramkör a bejövő rádióhullámokból indukál áramot, így gyakorlatilag a leolvasó hozza működésbe az eszközt és a benne lévő adatokat az egyben antennaként is funkcionáló áramkörön keresztül sugározza vissza a leolvasó egységnek. A megoldás hátránya, hogy a rádióhullámok által keltett alacsony feszültségen korlátozott mennyiségű adat továbbítható, ugyanakkor az elhelyezése egyszerű, előállítása pedig olcsó.
Az aktív transzponderek olvasási távolsága 100 méter körüli, legtöbbször saját áramforrással és saját adóval rendelkeznek.
Mire is használhatók?
A rádiófrekvenciás azonosító technológia felhasználási lehetőségei szinte végtelenek. Az egyértelmű logisztikai, azonosító, biztonsági és nyilvántartási feladatokon kívül mind több területen jelennek meg RFID megoldások. Egyértelmű, hogy a chip-gyártási költségek csökkenésével, az egyre olcsóbban előállítható lapkák bizonyos területeken akár az általánosan elterjedt vonalkódokat is kiszoríthatják.
Az RFID technológia a korszerű helymeghatározó rendszerekkel (GPS) kombinálva lehetővé teszi a közúti, légi és vízi szállítás teljes nyomon követését, optimalizálását. Bizonyos országok értékes termékeiket, gyártmányaikat ilyen módon védik meg a veszélyektől. A postai gyorsszolgálatok nagy része a technológia előnyeinek köszönhetően percre pontosan tudja, hogy éppen merre jár a kézbesítendő küldeményünk.
Az RFID vállalati környezetekben a készletnyilvántartási rendszerek, intelligens vállalatirányítási rendszerek és a folyamatoptimalizáló rendszerek hatékony támogatása miatt is egyre népszerűbbek.
Az azonosítási és biztonsági lehetőségeit egyre inkább kihasználják a modern útlevelek, a digitális azonosítók és a legújabb fizetési megoldások. Kísérletek folynak az automatizált üzletek kialakítására, illetve számos helyen bevezették már a RFID alapú autópálya fizetési megoldásokat világszerte.
RFID útlevéllel elsőként 1998-ban Malajzia látta el állampolgárait, s azóta a legtöbb európai ország, az USA, Japán, Ausztrália és Korea is kibocsátotta saját digitális adatokat is tartalmazó útlevelét. Noha hatalmas vita folyik az elektronikus útlevél biztonságáról, mégis általános tendenciának látszik a terjedése.
Moszkvában, Delhiben, Hong Kongban, New Yorkban és a világ legnagyobb városaiban már általánosan bevett gyakorlat az intelligens tömegközlekedési igazolványok - bérletek, jegyek - alkalmazása. Sőt a nagyobb hitelkártya kibocsátók is megjelentek általánosan elfogadható micro-payment megoldásaikkal, amelyek főképp az aprópénz használat kiváltásra született elektronikus fizetési lehetőséget biztosítanak felhasználóiknak.
Az autóipar is felismerte, hogy az RFID új lehetőségeket teremthet a biztonsági megoldások területén, így manapság már legtöbb indításgátló és elektronikus kulcs már ezzel a technológiával dolgozik.
Merre tovább RFID?
A hétköznapokba is bevonuló megoldások legtöbbje utópisztikusnak hangzik, s némelyek még vitatottak is, de egyértelmű hogy az RFID terjedése megállíthatatlan. Pár ezer forintért már itthon is négylábú kedvenceink bőre alá rejthetjük a chipet rejtő kis kapszulát, sőt elég horrorisztikus megoldásként az egyik kutató saját kezébe építette a bejárati ajtajának elektronikus kulcsát is.
Az otthoni készleteket nyilvántartó hűtő ugyan még inkább csak science-fiction, de például az RFID alapú betegazonosításra már készültek komplex megoldások is. Egyesek szerint nincs messze az az idő, amikor a termékek vásárlóit egyértelműen profilozzák majd a digitális címkék, hiszen a vásárlók vásárlási szokásait így össze lehet kötni lakhelyükkel, foglalkozásukkal, hobbijukkal, korukkal is. Az aktív címkék alkalmazása főképp itt kerül a viták kereszttüzébe, hiszen a különböző hivatalok már így is túl sokat tudnak rólunk. Az RFID technológia általános használatához mindenképpen szükség van a technológia használati, adatvédelmi és jogi szabályainak szigorú szabályozására.
