A parlament által két hete elfogadott szerzői jogi törvénymódosítás több, nagyon fontos pozitív változást tartalmaz. Ilyen változás például az árva művek felhasználhatóvá tétele. Az árva művek azok a művek, amelyeknek nem ismerjük a szerzőjét, mert senki nem tudja, hol lelhető fel a szerző vagy annak rokona, aki a szerző halála után a jogokat épp birtokolja. Eddig ezeknek a műveknek a felhasználása: újrakiadása, digitalizálása, internetes közzététele a szerző beleegyezésének híján nem volt lehetséges. Mostantól a megfelelő biztosítékok fejében bárki felhasználhatja ezeket a műveket, és akkor sincsen baj, ha a szerző, illetve örökös végül felbukkan, mert ő sem marad hoppon.
Hasonlóan pozitív változás, hogy lehetségessé válik, a szerző engedélye nélkül is átdolgozhatók legyenek a szerzői jog által védett művek, ha ez oktatási célból között történik. Más szóval lehetőség nyílik arra, hogy ha egy középiskolás, egy egyetemista filmkészítést tanul, akkor az iskolai munkáiban, vizsgafilmjeiben felhasználhassa a világ filmes örökségének bármely elemét. Minden magyar diák szabadon remixelhet minden képet, szöveget, filmet, és ez nagyon komoly szabadság. Mindkét fenti változás a szerző számára a közösség által biztosított jogok korlátozása. A szerzőt és örököseit megilletik a művekhez kapcsolódó személyi és vagyoni jogok, de ez alól számos kivétel van. Ezek közül kettőt már ismerünk, egy harmadik fenntartását meg most erősítette meg a törvényhozás.
A törvénymódosítás eredetileg változást javasolt a kivételek közé tartozó magáncélú másolatok kapcsán, hogy ne minősülhessen szabad felhasználásnak a magáncélú másolás, ha a másolatot készítő tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a többszörözés nem jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz nem jogszerűen közvetített műről történik. Az új szabály egy régi jogi konfliktust igyekezett feloldani, ahol egyik oldalról a jelenlegi törvény kimondja, hogy magáncélra másolatot mindenki szabadon készíthet, a másik oldalon pedig egy szerzői jogi szakértői testületi szakvélemény áll, mely szerint az illegális forrásból származó magáncélú másolat sem lehet legális. A konfliktus magjában nyilvánvalóan a p2p fájlcsere van, ahol a jogosultak hozzájárulása nélkül (tehát törvénysértően) megosztott fájlokat letöltők eddig (és szerencsére ez után is) hivatkozhatnak arra, hogy ők csupán magáncélú másolatokat készítenek. A módosítás is ezt a kiskaput igyekezett bezárni, mint mára már egyértelmű: sikertelenül.
Szerintem örüljünk neki.
Nem mintha az a cél, ami a módosítás hátterében áll, ne lenne támogatandó. Az internetről összelopkodott/szedegetett szoftvereket, zenéket, filmeket, pornót fizetős sms-ért, előfizetésért cserébe letölthetővé tevő piti "vállalkozók" joggal szúrják a jogtulajdonosok szemét. Egyes becslések szerint évi 1 milliárd forintot költünk el ezeknél a szereplőknél tartalmakra; ennek a pénznek minden bizonnyal jobb helye van azoknál, akik a tartalmakat létrehozták. De ha a cél a másokon élősködő feketepiaci szereplők felszámolása, erre már most megvannak a megfelelő jogi eszközök: a megosztás már ma is illegális, és a warez ftp szerverek üzemeltetői viszonylag könnyen azonosíthatók.
A végfelhasználó jogi felelősségre vonhatóvá tétele azonban több okból is rettenetesen rossz ötlet. Miért?
Mindenekelőtt mert kontraproduktív. Az Egyesült Államokban a RIAA több mint 30 ezer ember ellen indított pert szerzői jogvédett tartalmak letöltése miatt. A közvélemény egyöntetű ellenszenvét kiváltó hadjárat mérlege öt év és számos nagy visszhangot kiváltó baklövést követően könnyedén megvonható: hónapról hónapra dőlnek meg a korábbi rekordok, amik az illegális fájlcserélők, a megosztott tartalmak számáról szólnak. Ha az volt a cél, hogy ezzel majd meg lehet félemlíteni a letöltőket, akkor ezt a célt bizony nem sikerült elérni.
Másodszor. Mit várunk egy olyan szabálytól, amiről már most tudható, hogy értelmezhetetlen, tehát betarthatatlan? Mit jelent az, hogy valakinek az elvárható gondosság mellett tudnia kell, hogy egy webre feltett zene, egy youtube video, egy emailben átküldött attacs, egy rapidshare-ről letölthető file legálisan van-e ott fenn vagy sem? Elvárható-e tudnia bárkinek, hogy egy YouTube-on közzétett, s onnan letöltött videó jogszerű-e, ha ezt sem a Google, sem a vele milliárd dollár értékű perben álló jogtulajdonosok sem tudják eldönteni? Elvárható-e, hogy tudjuk azt, hogy a Google képkeresőjében megjelenő thumbnail-ek például csak az amerikai bíróságok szerint lettek jogosan megjelenítve, míg ugyanez a gyakorlat egy német döntés szerint jogszerűtlen? Joggal gondolhatják-e a felhasználók, hogy egy emelt díjas sms előfizetéssel működő letöltő oldal legális, mert ha nem az lenne, minden bizonnyal egyáltalán nem működne? És vajon mit fog minderről gondolni az a magyar bíró, aki minden bizonnyal jószándékú és korrekt, de nem követi percről percre a szerzői jog, a technológia és az új üzleti modellek találkozásánál kavargó káosz fortyogását? Nem lehet elvárni a felhasználótól, hogy dönteni tudjon ebben a kérdésben, ha egyszer maguk a piaci szereplők között sincs kialakult konszenzus.
Harmadrészt. Az illegális forrásból készített másolat készítését tiltani vágyók abból a feltételezésből indulnak ki, hogy minden egyes ilyen másolat hátrányos helyzetbe hozza a jogos tulajdonost. Ez a feltételezés azonban lehet, hogy vitathatatlan volt a könyvnyomtatás korában, de koránt sem ilyen egyértelmű az internet korában. Egy illegális másolat lehet, hogy egy el nem adott példány. Lehet, hogy egy jó beetetés, amit majd egy legális vásárlás követ, de az is lehet, hogy egy olyan elmaradt vásárlás, ami a letöltés hiányban sem valósult volna meg. Ki tudja? Tudja például a Microsoft, amelyik azt szeretné, hogy ha szoftvert lopnak az emberek, akkor Windows lopjanak, mert ezzel is a Microsoft lock-in-ja, értéke, jövőbeli jövedelme nő. Tudják azok a zenészek, akik egyszerre rádöbbennek arra, hogy bár alig, vagy sehol nem elérhetők legálisan az alkotásaik a neten, mégis nő a rajongói táboruk, és ezért inkább elkezdik maguk is ingyen terjeszteni a műveiket. Kevin Kelly szerint az internet egyetlen nagy másológép, amelyik képes értéket termelni azok számára, akik hajlandóak végiggondolni a pénzcsinálás módját ebben a környezetben is. Szellemi és üzleti restségre vall, ha az új üzleti modellek kipróbálása helyett a másológépet próbáljuk felszámolni.
Rettenetesen izgalmas kort élünk át éppen, ahol a régi, jól bevált tartalom-termelési, terjesztési, fogyasztási, felhasználási formák és gyakorlatok már feloldódtak, de még csak körvonalai látszódnak az újonnan formálódó rendnek. Ilyen helyzetekben a jog, és a jogot alkalmazók akkor járnak jól, ha a hűek maradnak a jog követő, csak a kikristályosodott gyakorlatot kodifikáló működtetéséhez, és - még ha nehezükre esik is, de - felemelik a kezüket a "joystickról".
Ha átment volna a magyar parlamenten a fenti változtatás, akkor nem történt volna más, minthogy eggyel csökken a jelenlegi szereplők szabadságfokainak a száma, korlátozódik a lehetséges kimenetek száma, szűkül az a horizont, amiben az egyes szereplők gondolkodhatnak, és - már ami a mostani, inkumbens szereplőket illeti -, gondolkodniuk kell. Nem tudom, hogy ebből mennyit sejtettek meg a képviselő urak és hölgyek, s hogy valójában mi alapján vetették el a javaslat eme pontját. De amiatt, hogy döntésükkel fenntartották ezt a rettenetes, gyötrelmes, kényszerű szabadságot, amit a törvény a felhasználóknak biztosít, és a jogosultaknak előír, hálásnak kell lennünk nekik.
- a szerző a BME Média Oktatási és Kutató Központ kutatója -
