Egy emberöltő sem kellett ahhoz, hogy a számítógépek a több tonnás csodamasinákból életünk mindennapi részévé váljanak. Elég, ha csak a hazai viszonyokat nézzük, hogy érzékeltessük milyen félelmetes a fejlődés: míg 20 évvel ezelőtt Commodore 64 gépek irányították a szegedi lifteket és szenzációszámba ment a 256 kilobájtos belső memória, addig ma már az intelligens buszmegállók és a 128 GB-os pendrive-ok korát éljük.
Mini PC történelmi cikksorozatunk első részében már adóztunk a számítástechnika hőskorának. Mostani cikkükben továbblépünk, megvizsgálva miért bukott hatalmasat a Commodore, a Sinclair Research és az ATARI, valamint az IBM és a Microsoft miként tudta kiaknázni a piaci lehetőségeiket.
Az 1970-es évek elején két gép volt, amely hatalmas hatást gyakorolt a mai PC-kre. A MITS Altair 8800-as és a Xerox által fejlesztett Alto. Hatalmas különbség volt köztük, hogy míg a tengerentúlon az Altair 8800 hatalmas piaci sikert ért el, addig a Xerox vezetőinek eszük ágában sem volt piacra dobni a korát messze meghaladó masinájukat. Amint viszont Steve Jobs és Bill Gates bepillanthatott a Xerox boszorkánykonyhájába ez gyökeresen megváltozott. Ehhez viszont egy évtizednek kellett eltelnie, hiszen az Alto 1973-as megjelenése után az igazi áttörést csak 1984 hozta, amikor megjelent az Apple Macintosha. Ám addig is zajlottak az események a PC világában: pedig a végül evolúciós zsákutcába került Commodore sokáig hatalmas sikereket könyvelhetett el. A technológiai fejlődés nem a legfejlettebbeknek kedvezett, s a kisgépek kimúlásával beköszöntött az IBM aranykora.
Csehszlovák írógépektől a számítógépekig
Megannyi korai informatikai céghez hasonlóan a Commodore sem azzal a célzattal jött létre, hogy számítógépeket gyártson. A vállalatot még 1955-ben az auschwitzi haláltábort túlélő lengyel Jack Tramiel alapította, hogy csehszlovák mechanikus írógépeket szereljen össze. Később az olcsó, elektronikus összeadó gépek hatására azonban a kor igényeit felismerve stratégiát váltott és elkezdte saját zsebszámológépeit árusítani, melyek a Texas Instruments integrált áramköreire épültek.
Ám a Commodore e profilja sem tartott sokáig. A Texas Instruments 1975-ben ugyanis úgy döntött, hogy ő maga aratja le a babérokat, s elindította saját zsebszámológép gyártását. Ekkor Jack Tramiel újra más iparág felé fordult. Elhatározta, hogy számítógépeket fog gyártani. Érdekesség, hogy ekkor bejelentkezett az Apple-nél, ám Steve Wozniak elhessegette a felvásárlási ötletét. Állítólag 15 ezer dollárnál többet akart kicsikarni a Commodore-ból. Végül Tramiel mégse csinált rossz üzletet, hiszen a MOS Technologies 1976-os felvásárlásával a szárnyai alá került a korábbi Motorola alkalmazott Chuck Peddle, aki elindított a Commodore-t a diadalútján.
A MOS Technologies számára ráadásul a Commodore megmentőként érkezett, mivel a Motorola kártérítési pert nyert korábbi alkalmazottjai ellen, ami Peddle cégét csőd közelbe jutatta. Tramiel azonban ezt is felvállalta, mivel ekkora már elkészült a MOS 6502-as chipje, ami hatalmas sikernek ígérkezett (később ez zakatolt például a C64-ben is). A processzor ugyanis egy órajel-ciklus alatt több feladatot is képes volt elvégezni, így 1 megahertzes órajelen gyakorlatilag azonos teljesítményt nyújtott, mint a 4 megahertzes Intel 8086. A Commodore pedig már e chippel felszerelkezve adta ki 1977-ben kompakt PET készülékét. Az olcsó 595 dolláros gépet jól fogadta a piac, főként hogy például az Apple II ekkor 1295 dollárba került. A PET ráadásul 9 hüvelykes fekete-fehér kijelzővel és beépített billentyűzettel rendelkezett, és egyaránt talál vásárlókat az otthoni és az üzleti felhasználók között is.
Olcsó gépet mindenkinek!
Vagyis a PET 595 dolláros ára már otthoni használatra is elérhetővé tette a gépeket, de újabb árcsökkenés kellett, hogy a számítógépek elterjedhessenek a nappalikban is. A megoldás Angliából érkezett, ahol a zsebszámológépekkel és mérőműszerekkel hírnevet szerző Clive Sinclar elhatározta: a vékony pénztárcájú érdeklődőknek is megfizethető gépet épít. Ennek érdekében igyekezett mindenből a legolcsóbb alkatrészt összeválogatni, úgy hogy a végeredmény mégis egy használható gép legyen. 1980 januárjában így született meg a ZX80-as gépe. A gép alacsony árához képest meglehetősen forradalmi volt, mivel 1 KB RAM, 4 KB ROM, és egy 3,25 MHz-es Zilog Z80A processzor zakatolt benne, valamint 32x24 soros karakteres, 64x44 pixeles grafikus megjelenítést tudott. Rendelkezett e mellett beépített billentyűzettel, operációs rendszerrel, szerkesztővel és BASIC értelmezővel is, és ami talán a legfontosabb: összeszerelve csak 99.95 fontba került! Olcsósága miatt piacára talált. Egyetlen esztendő alatt hetvenezer példányt értékesítettek belőle.
Az egy évvel később megjelent ZX81 még tovább ment: már 8 KB ROM-ot tartalmazott, képes volt megbirkózni a decimális lebegőpontos műveletekkel és tudományos számításokkal, valamint már csak 70 fontot kellett érte fizetni. Nem meglepő, hogy a ZX81 így a kispénzűek álomgépe lett és sikere miatt rengeteg kiegészítő készült hozzá, amelyek még tovább növelték a népszerűségét. Ráadásul a cég legsikeresebb gépe még csak ezután érkezett. 1982-ben megjelent a 16 vagy 48 KB RAM-mal és 16 KB ROM-mal értékesített ZX Spectrum, amely már képes volt 256x192 pixel megjelenítésére és hang lejátszására is. A Commodore 64-el egy időben megjelent gép sikeres és hosszú életű volt, több fejeltebb kiadása is piacra került, ám tengerentúli társa messze lekörözte az eladások tekintetében. Clive Sinclair vesztét nem is a számítógépek okozták, hanem további cégei, amelyeken keresztül ezer lyukon dőlt ki a pénz. Így C5 villanyautója végleg a vesztét okozta.
Megszületik az első konzol
Az angliai Spectrum mellett a korra és a Commodore 64-re az 1972-ben alakult ATARI is kétségtelenül nagy hatást gyakorolt. A cég alapítója, Steve Bushnell és Ted Dabney sokáig csak a játék-szoftverkészítésben jeleskedett, olyan máig jól csengő programokat megalkotva, mint a „Pong". 1976-ban azonban egy olyan játékgép megépítését tűzték ki célul, amely alkalmas az összes általuk írt szoftver futtatására. Mai szóhasználattal élve megszületett a fejükben az első konzol ötlete: az ATARI 2600-é. A forgalmazásához azonban nem volt elég tőkéjük, így Bushnell 1976-ban eladta cégét a Warner Communications-nak.
A felvásárlásnak köszönhetően 1977-re piacra kerültek az első ATARI játékgépek, amelyek teljesen új életérzést adtak a felhasználóiknak az akkori számítógépekhez képest. A konkurenskehez képest ráadásul erős gép volt: 1,19 MHz-es processzorral, 128 byte belső memóriával és 320X200 pixeles, 256 színű grafikájával. A gépből összesen 1990-ig több mint 25 millió darab fogyott belőle, ami bizonyítja a gép sikerét. 1979-ben a siker hatására piacra kerültek az utódjai: az ATARI 400 (550 dollár) és 800 (1000) dollár, amelyeknek egy idő után a Commodore 64-re írt játékok garmadájával, és a C64 olcsóságával kellett megküzdeniük. Sikertelenül. Míg a nyolcvanas évek elején az ATARI a legdinamikusabban fejlődő cég volt az Egyesült Államokban, később elindult a süllyedés útján. Az Atari vesztét gyaníthatóan az is segítette, hogy nagyon kevés játék volt hozzá elérhető, míg a vetélytárs a C 64 és az Amiga bővelkedtek az jobbnál jobb játékokban.
Commodore 64: világsiker!
Eközben a Commodore a PET-el, majd az 1981-ben megjelenő VIC-20-al a kor meghatározó informatikai cégévé nőtte ki magát, ám az igazi hatalmas siker csak ezután következett. 1982 közepén piacra került a máig legendás Commodore 64.
A C64 ennek köszönhetően nagyon jó ár-teljesítmény aránnyal indult azon a piacon, ahol a tengerentúlon az ATARI 400 és 800, illetve a nála kétszer drágább Apple II volt az ellenfele. Ráadásul Tramiel igencsak agresszív marketingstratégiát valósított meg. Óriási készletet halmozott fel a C64-ből, amelyekkel aztán nem csupán a legnagyobb elektronikai üzleteket látta el, hanem szupermarketeket és játékboltokat is. E mellett komoly reklámhadjáratot indított a számítógépes magazinok oldalain és a televízióban is, valamint egyéb akciókat is bevezetett. Ennek hatására 1984-re 4 millió darab C64 működött világszerte, és havonta 300 000 darabot adtak el. A C64 nevéhez nemcsak magas eladott darabszám társul, de hihetetlen mennyiségű programot is készítettek rá: közelítő számítások szerint mintegy 23 ezer féle alkalmazás, főleg játék jelent meg. Így összességében az 1993-ban befejezett gyártásáig eladott 17-25 millió számítógéppel a C64 minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett és maradt.
Commodore Bukás Amiga módra
1984 azonban fordulópontot jelentett a Commodore éltében. Egyrészt felvásárolták a figyelemreméltó fejlesztésekkel rendelkező Amigát, másrészt Jack Tramiel eltűnésével nem csupán az alapítóját vesztette el a cég, hanem a fő stratégáját is. Pedig alapjában véve nem csinált a Commodore rossz üzletet, hiszen ekkor már készen volt az Amiga 1000-es, amely olyan gyors, többfeladatos és színes grafikus felhasználói felülettel rendelkezett, amelyről akkoriban még a Macintosh felhasználók is csak álmodtak, az IBM PC-iről pedig ne is beszéljünk. A gép képes volt 32 színt produkálni 320x200, vagy 16-ot 640x200-as felbontásban, és elsőként biztosított sztereó hangot. Mindezt csak 1200 dollárét. Esetében minden adott volt ahhoz, hogy versenyre kelljen az Apple Macintosh és az IBM PC gépeivel, ám mégsem így lett.
Jack Tramiel halálával egyrészt eltűnt a Commodore lendülete. Hiányzott az alapító agresszív árpolitikája, és a kiváló marketing érzéke ahhoz, hogy a gép a C64-hez hasonló sikereket könyvelhessen el. A vezetőség ráadásul épp az ellenkezőjét tette, mint amit Tramiel lépett volna. Mihelyst nem jöttek a megrendelések, visszafogták a marketing-költségeket, ami miatt az Amiga 1000-es nem kapott kellő publicitást. Csúnyán fogalmazva nem adta el magát úgy, ahogy az Apple Macintosh vagy az IBM árulta a gépeit. A szűk szakmai közönség nem tudta megmenteni az eladásokat, így a Commodore egyre többet költött az Amigára, ami végül a vesztét okozta. Nem bírták a PC-k által diktált fokozódó versenyt, és rossz lépések hadával sikerült tönkretenniük azt a céget, amely egyébként a kezében lévő technológia miatt akár sikeres is lehetett volna mind a mai napig.
Ami tény, hogy a legsikeresebb modell, az Amiga 500 sokáig lényegesen okosabb készülék volt mint versenytársai, de a cég egyszerűen képtelen volt eldönteni merre fejlessze tovább az otthoni számítógépként sikeres masinát. Amikorra sikerült az Amiga 2000-es és 3000-es modelleknek megszületni, addigra már elment mellettük a világ. Hatalmas hiba volt, hogy nem került gyorsan merevlemez a gépekbe, s nem hitt a Commodore vezetése az a PC összeszerelés modelljében. Borzalmasat tévedtek, a piacnak nem kellett a drága Commodore merevlemez, amikor a PC-n már sokkal nagyobbat kaphattak olcsóbban.
Belehúz az IBM
Kétségtelenül a Commodore bukásában komoly szerepet játszott az IBM is, amelynek rövid idő alatt sikerült meghódítania a PC piacot, erős konkurenciát állítva a C64 és az Amiga számára. 1979-re ugyanis az egyedileg tervezett számítógépekre specializálódott cég ráébredt, hogy nem igaz azon korábbi feltételezésük, amely szerint az embereknek nincs szükségük saját számítógépre. 1979 augusztusában így a cég vezetése elhatározta, hogy elkészíti a saját személyi számítógépüket, s belépnek a PC piacra.
A gép megtervezésének megtisztelő feladatát Bill Law kapta, akinek mindössze két éve volt arra, hogy kifejlessze az IBM első piacképes számítógépét. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a gép tervezése és építése minden hagyományt felrúgva történt. A gépet mások által gyártott - akár boltban is beszerezhető - alkatrészekből építették minden szabadalmi védelem nélkül. A gépnek mindössze egyetlen részét védték le, nevezetesen a BIOS-t, de ezt minden lehetséges módon.
Végül a megadott határidőn belül, 1981-ben meg jelent az IBM az első gépével: az 5150 Personal Computer-rel. A gép Intel 8088-as processzort használt, a processzor órajele 4,77 MHz volt. A gép 4 kByte RAM-ot, 40 kByte ROM-ot tartalmazott, és beépített, floppy-lemezes egységgel is rendelkezett. Elindultak világhódító útjukra a személyi számítógépek.
Bill Gates ismét jó helyen van
Természetesen ehhez szükség volt egy operációs rendszerre is. Ám annak megtalálása korántsem volt egyszerű. A fő gond az volt, hogy az IBM-nek az idő rövidsége miatt nem volt ideje arra, hogy kifejlessze saját platformját. Így külső beszállítót keresett. Hosszú ideig sikertelenül, hiszen a komoly szoftverkészítő cégek zöme életképtelennek tartotta az IBM leendő gépét. A megoldást a MITS Altair 8800-hoz hasonlóan ismét a Microsoft jelentette, akik elvállalták a feladatot. Fontos hangsúlyozni, hogy Bill Gates-ék cége ekkor még nem számított nagyágyúnak, hiszen a MITS-es BASIC kifejlesztése mellett nem tudtak még komoly eredményeket felmutatni. Az IBM-mel kötött szerződéssel azonban a Microsoft lerakta az alapjait a világcégé válásának.
A megszületett szerződés értelmében a Microsoft-nak kötelessége volt folyamatosan fejleszteni a rendszert. Volt azonban ennek a szerződésnek egy pontja, amely történetünk szempontjából később nagy jelentőségűvé válik. Nevezetesen az, hogy a DOS-t a Microsoft másnak is eladhatta. Az első IBM PC megjelenésével így egy időben megjelent az MS-DOS 1.0 is. Az operációs rendszer még csak egy oldalas, 160 kByte-os lemezeket kezelt, és még nem ismerte az alkönyvtárakat. Míg a második verziója már több elemet is átvett az 1969-ben született Unixtól. Így képes volt például már könyvtárkezelésre is.
Összességében már volt megfelelő gép, volt operációs rendszer, így az amerikaiak elkezdtek számítógépeket vásárolni. Az IBM eladásai folyamatosan nőttek, és három év alatt mintegy kétmillió darabot sikerült eladni a folyamatosan fejlesztett gépből. Az eladások minden várakozást felülmúltak, hiszen az eladott mennyiség négyszerese volt annak, amit az IBM négy éves időszakra tervezett. Az egyre növekvő keresletet képtelenek is voltak kielégíteni, a piacon hiány született, és így lehetővé vált más gyártók megjelenése is. A rést kihasználva megjelentek az első klónok, amelyek a PC-kre írt programokat is képesek voltak futtatni, viszont cserébe feleannyiba kerültek. Az IBM ettől függetlenül folyamatosan döntögette az eladási rekordokat, míg a Microsoft egyre több és több gépre adta el az MS-DOS-át.
Az IBM és az Microsoft mondhatni váratlan sikere mellett egyértelműen az Apple volt az, aki hatalmas technológiai előnyre tett szert a 80-as évek közepére, piacra dobva az Apple Macintosh gépüket.
A nosztalgia örök
A PC-k sikere idővel az Amiga, az ATARI és a Commodore 64 végét jelentették, amelyek nem voltak képesek a lépést tartani a fejlődéssel. A PC-k legnagyobb előnye ugyanis az volt elődjeihez képest, hogy a háttértárolójuk miatt nem kellett folyamatosan ki-bedugdosgatni a floppykat, hogy egy alkalmazás elinduljon. Ráadásul idővel az előbbi gépekre írt vonzó szoftverek a PC-en is megjelentek, így az 1990-es évekre sokan átértek a személyi számítógépekre. Még azok is, akik addig tökéletesen meg voltak elégedve a C64-kel és az Amigájukkal. Pedig több cég is megpróbálkozott menteni a menthetőt - Commodore PC (1984), ATARI PC (1987) -, de személyi számítógépek frontján nem boldogultak. Az 1984-es IBM PC AT például már 80286-os processzorral 6 MHz-en futott, memóriája 3 MB-ig volt bővíthető és az MS-DOS 3.0-nak köszönhetően már képes volt 1,2 MB-os floppyk és 20 MB-nál nagyobb merevlemezek kezelésére. Furcsa ellentmondás, de az Amigák még 1990-ben is tényezőnek számítottak ennek ellenére nagyszerű grafikai lehetőségeikkel. A PC-ket ekkor még sokan valami irodai szerkezetek voltak, amelyekkel sem játszani, sem zenét hallgatni, sem filmet nézni nem lehetett.
Az őrségváltás lassan, de biztosan megtörtént. A cikkben tárgyalt gépek iránti nosztalgia viszont meg maradt, hiszen sok más országhoz hasonlóan az informatikai nemzedék zöme Amigán és Commodore 64-en nevelkedett.
