Mizsei Szabolcs: Hogyan lesz valaki informatikai cégvezetőből bajnok kerékpáros?
Dr. Simonyi Ákos: Mindez még gyermekkorba nyúlik vissza. Én Vácott nőttem fel. Első meghatározó sportélményem a mexikói olimpián aranyérmet nyert Hesz Mihály fogadása volt a város főterén. Sok ezer ember üdvrivalgása követte a beszédét. Másnap – több száz váci fiatallal együtt – én is lementem kajakozni a Dunára.
Vác adottságai egyébként sportszempontból kiválóak. A városban színvonalas kajak-kenu, atlétika-, kézilabda- és küzdősport-egyesület volt és van. Én magam atletizáltam és kajakoztam. Már akkor is szerettem bringzáni, de csak kirándulás-jelleggel.
Aztán később, már Dataware-es koromban elkezdtünk mountain bike-ozni a munkatársakkal. A céges karrierek sokfelé vittek minket, de néhány évre rá Tóth Árpád barátommal ismét találkoztam. Ő – velem ellentétben – szorgalmasan folytatta az edzéseket, és el is hívott egy MTB maraton versenyre. 2005-ben 45 percet kaptam tőle. Mikor felocsúdtam az élmény után, elhatároztam, hogy kicsit komolyabban veszem a kerékpározást. Elkezdtem rendesen bringázni.
Vettem egy bringát is hozzá, és a boltban találkoztam Bogár Gáborral, aki írt nekem egy edzéstervet. Az első szilvásváradi maratont akkor 6 óra 40 perc alatt teljesítettem, ma kb. 3 óra 10 perc alatt. Csak az összehasonlítás kedvéért mondom, hogy a fiatalok ezt a versenyt 2.50 körül nyerik. Ehhez heti egy pihenőnappal edzek. Gábor máig hű társam és edzőm, és nem mellesleg a csapat szakmai irányítója, lelke, motorja.
Hogyan kapcsolódik a mérnöki pálya és a sporttudományok?
Kevés olyan fizikai állóképességi sport van, ahol ilyen pontosan mérhető a teljesítmény. A technikai sportokban is sok minden mérhető, de itt az ember a motor, tehát a „gép” is egyben. Nincs még egy ilyen sport, ahol a biológiai, fizikai paraméterek ilyen sokasága volna mérhető edzés, verseny közben. Egy műszaki érdeklődésű ember számára azért ez egy végtelenül izgalmas dolog. A profi és az amatőr kerékpározást már olyan technológia támogatja, amit – hasonlóan az informatikához – egymásra épülő rétegekként kell elképzelni. Egyre olcsóbb szenzorok, érzékelők telepíthetőek a gépekre.
A mérők, érzékelők (szívritmus, pedálfordulat, sebesség, wattos teljesítmény) az adatokat egy jól definiált protokoll szerint ( ANT+) juttatják el a „központi agynak”, a kerékpáros computernek, ami a kijelzőn, valamilyen választható szelekcióban real-time mutatja az adatokat. Van egy legfelsőbb, harmadik szint, ami az edzéstervezés, ill. kiértékelés, egyfajta elemző szoftver. Ebben a sportban is igaz az, ami az internet of things világában: ami mérhető, azt mérik is. Az elemzőszoftverek lényege az, hogy olyan számszerű adatokat produkálnak, amelyek egy edzésre vagy időszakra objektív számokat produkálnak a végzett munkára, fáradtságra, stb. vonatkozóan az adott sportoló képességeitől függetlenül.
Ehhez nyilván az szükséges, hogy a sportoló fizikai és biológiai alapparaméterein (életkor, testméret-adatok, minimális-maximális pulzus stb.) túl a teljesítőképessége is bemenő paraméterként álljon rendelkezésre. Ez az ún. FTP érték, ami az egy órán keresztül fenntartani képes teljesítményt írja le egyetlen számmal (tipikusan 200-500 watt). Ha ezeket leméred, vizsgálod, akkor teljesen univerzálisan lehet az edzéseket megtervezni, illetve a kapott adatokat értékelni. Az egyik ilyen fontos, számolt edzésértékelő adat a fáradtsági állapot. A Training Stress Score mondja meg, hogy széthajtottad vagy alulterhelted magad. Ha ez az érték pl. 280, akkor két nap kell, hogy kipihend magad akkor is, ha Tour de France győztes vagy, és akkor is, ha egy 60 éves amatőr kerékpáros. A 180 egy megfelelő, jó kis laza edzés volt, a 120 már csak rekreáció.
Ha egy technológiával átitatott programozó, fejlesztő tökéletesre törekszik a hobbijában és van mögötte egy masszív technológia, a saját testén tud kütyüzni. Szerintem ez rendkívül izgalmas, és más sportban nincsen meg, mert a teljesítményt nem tudod olyan pontosan mérni; a kerékpár valamelyik forgó alkatrészén ez egy ideje már megoldott dolog. Én ezt ma már minden országúti edzésen használom. Ebben a szezonban először kezdünk úgy a csapatnál, hogy az élversenyzőink a mountain bike versenyen is fogják használni az ilyen bringákra frissen fejlesztett teljesítménymérőt. Ki tudjuk majd értékelni a teljes versenyünket.
Vagyis akkor itt is lehet modellezni, van egyfajta vezetői információs rendszered?
Persze. A fizika, technológia, modellezés persze más módon is megjelenik. Egy egyszerű példa az országúti időfutamversenyről. A példa kedvéért legyen egy kis szint is benne! A fizikai törvényeit figyelembe kell vennünk a versenytervezéskor. Meg kell tervezni, hogy mi az optimális erőbeosztásod, vagyis hol terhelj, és relatív hol pihenj. Kemény emelkedőn a kifejtett teljesítményed a sebességgel lineárisan arányos, mivel jellemzően jórészt a nehézségi erőt kell leküzdened. A lejtőn ez a teljesítmény már a sebesség négyzetével arányos, mivel a légellenállás lesz a meghatározó "teljesítményemésztő" faktor. Tehát időre optimalizálva érdemesebb az emelkedőket nyomni, ahol ráadásul több időt is töltesz. Hogy tudom az időfutamon az adott távot időben leggyorsabban leküzdeni? Ezt lehet modellezni. Itt már elkezdhetsz a saját teljesítményeddel is játszani, és ez persze visszavezet az előzőekhez, a teljesítményalapú edzés/versenytervezéshez. Amikor aztán ez nem időfutamverseny, ahol mindenki csak a "saját zsírján" mehet, hanem mezőnyverseny, ahol az egymás szélárnyékában vitorlázás is megjelenik, akkor aztán végképp stratégiai kirakósjátékká válik a dolog, amit a "menők" iszonyúan éreznek zsigerből, de aminek ilyen fizikai, matematikai háttere van, ami nagyon érdekes.
A júniusi IVSZ MTB – Crosskovácsi versenyen mire érdemes figyelni a felkészülés során?
A pálya elég kemény. Sok relatíve rövid lejtő/emelkedő váltja egymást. Nincsen benne 25-30 perces egyenletes "mászás". Ezek a rövid váltások sokkal jobban igénybe veszik a szervezetet, bár látszólag könnyebbnek tűnik. Másrészt eléggé sodrós, köves a pálya, amin csúnyákat lehet esni. Fontos az önismeret is. Tudnia kell mindenkinek, hogy mire képes erőnlétileg is, meg technikailag is. Elsőre inkább az óvatos és ésszerű versenyzést javasolnám; aki nem szokta, meglepődik, hogy ilyen köves talajon a kerék sodródik ide-oda; egészen más a bringa mozgása, mint az aszfaltúton. És ne abból induljunk ki, hogy 30 kilométer a verseny hossza, hanem hogy 850 méter szintkülönbséget kell teljesíteni. Én biztosan ott leszek!
Az IVSZ MTB – Crosskovácsi versenyre május 15-ig várják a szervezők a jelentkezéseket.
