Azok a hallgatók, akik bármilyen okból veszélyeztetettek, kérvényezhetik, hogy tanulmányi kötelezettségeiket kizárólag online teljesíthessék a hibrid rendszeren belül is. Azon hallgatók számára pedig, akik esetében nem áll fenn kockázat, és így részt vehetnek a személyes jelenlétet igénylő kurzusokon, érvényben lesznek a maszkviselés és a biztonságos távolságtartás szabályai.
Az egyes karok a szervezeti és képzési struktúrájuknak megfelelően nagy döntési szabadsággal rendelkeznek a tanrendjük összeállításában.
Az online kurzusok lehetnek szinkron (valós időben zajló) és aszinkron (teljesítésük nem igényel egyidejű jelenlétet a hallgató és az oktató között), ennek meghatározása a kar, illetve az oktató hatásköre lesz.
A most elkészült sajátos Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSz) a hibrid oktatásról elsősorban a szorgalmi időszakra rendelkezik, a vizsgaidőszakra vonatkozó szabályokat a tavaszi TVSz rendelkezéseinek felülvizsgálatával később hozza majd meg az egyetem.
A tavaszi veszélyhelyzet alatt elrendelthez hasonló, általános távolléti oktatás csak abban az esetben lesz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a 2020/2021-es tanév őszi félévében, ha a hallgatók fizikai jelenlétét kizáró kormányzati döntés születik, vagy a járványügyi helyzet ezt indokolja.