A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb személyi számítógépének huszonötödik születésnapját nem ünnepelhetnénk méltóbban, minthogy felidézzük születésének előzményeit, virágkorát, hanyatlását - és bármilyen meglepő, de a retromániának köszönhetően létező - jelenét. Sir Clive Sinclair, a brit ipar csodagyereke első cégét még 1961-ben alapította. A hihetetlenül apró televíziók, erősítők, rádiók és számos egyéb elektronikus mütyür alkotójának útja nem volt mentes a fiaskóktól - mint tudjuk töviseken át vezet az út a csillagokig. Ha a brit kormány nem injektál 1976-77-ben hatalmas összeget Sinclair akkori cégébe, akkor sohasem születtek volna meg a világ akkori legkisebb és legolcsóbb személyi számítógépei.
Sinclair gépek a ZX Spectrum előttről
Sinclair üzleti sikereinek egyik titka az volt, hogy valamiben mindig első volt, gyakran olyan piacot célozva, melyről jobbára senki sem tudta, hogy az egyáltalán létezik. A Commodore 1979-ben dobta piacra a 700 fontos PET-et, de az Apple és a Tandy is jelen volt már gépeivel. Ezek laboratóriumokban, cégeknél, könyvtárakban, oktatóközpontokban voltak leginkább megtalálhatóak, de akkoriban az Egyesült Királyságban és úgy általában Európában még nem túl sok magánembernek volt számítógépe otthon. 1979 májusában a Financial Times azt jósolta, hogy "A személyi számítógépek folyamatosan olcsóbbak lesznek, és az áruk öt éven belül száz font körülire csökken majd." Jellemző, hogy Sinclair úgy döntött, elkészít egy az összes lényeges szolgáltatást nyújtó, olcsó gépet - mindössze néhány hónap alatt!
A ZX80 a világ akkori legkisebb és legolcsóbb számítógépe egy kiállításon mutatkozott be 1980 januárjában. A mérete mindössze 9 x 7 hüvelyk (22,86×17,78 cm) volt és az ára 99,95 angol font készre szerelve, vagy 79 font kit formában. Annak érdekében, hogy az árát alacsonyan tartsák, kevés alkatrészből kellett felépülnie, és ezért számos radikálisan új ötletet is bevetettek. A legnagyobb megtakarítást az otthoni televíziókészülék mint megjelenítő és a kazettás magnetofon mint háttértár alkalmazása jelentette. A gép Z80A mikroprocesszorra - melyet a Nippon Electric gyártott - épült. Akkoriban nagynak számító, 4 kilobájtos ROM-ja volt, amely speciális BASIC interpretert tartalmazott.
A ZX80 az utca emberét célozta, kiszolgálandó azt az igényt, hogy a révén valamit megtudjanak a számítógépek programozásáról. De hogy az utca embere miért akarna megtudni valamit a számítógépek programozásáról? Akkoriban a kép, ami a "számítógép" szóra az emberek fejében kirajzolódott, az valami olyasmi volt, amit a tévében és a filmekben láttak: klinikai tisztaságú, légkondicionált teremben álló szekrények, villogó fényekkel és mágnesszalagokkal, melyek ide-oda forogtak. Szóval mi a csudának is akart volna bárki számítógépet otthonra? A legviccesebb az egészben, hogy sohasem derült ki a miért. Csak megtörtént. A ZX80 azonnal átütő siker lett. A kiállítás első öt percében tíz megrendelést adtak le rá. Sinclair cégének irodáját a King's Parade-en elöntötték a megrendelések, a telefonközpont pedig bemondta az unalmast. Ekkora sikerre senki sem számított, és Sinclair legnagyobb problémája az volt, hogy egyszerre tudja ellátni a gyártás és az adminisztráció feladatát is.
A ZX80 nagyon népszerű volt, és nagyon jól fogyott, persze ez nagymértékben annak volt köszönhető, hogy nem volt konkurenciája. Igazából több hátránya is volt. Hiányzott belőle a lebegőpontos aritmetika, mindössze öt számjegyű számok kezelésére volt képes, illetve nem tudott több különböző fájtípust kezelni. Az érintésérzékeny - pontosabban érintésérzéketlen - billentyűzet szintén megkeserítette a felhasználók életét. Érdekes, hogy a különböző billentyűzetproblémák a későbbi Sinclair gépeknél is megmaradtak. A ZX80-nak egyébként a mi Primo gépeinkéhez hasonlatos billentyűzete volt, csak annál sokkal kisebb, de közel olyan pocsék. A ZX80 olyan piacot nyitott meg, amely túlszárnyalta Sinclair legmerészebb elképzeléseit is. Az értékesített példányszámot tekintve teljesen ellentmondó adatokat találni. A Planet Sinclair 100 000 példányról beszél a gyártás 1981 augusztusi megszüntetéséig - szerintük a gépek 60 százaléka külföldön kelt el, de más helyütt szintén ők már csak 50 ezer darabot említenek.
A ZX81, 1981 márciusában jelent meg. Nagyon hasonlított a ZX80-ra, de egy a Sinclair Research által tervezett és a Ferranti gyártotta "bedrótozatlan" kapumátrixot (Uncommitted Logic Array, azaz ULA) tartalmazott, amely a ZX80 tizennyolc chipjét váltotta ki, így az ára 69,95 font volt készre szerelten és 49,95 kitként. Az újdonság már egy sokkal strapabíróbb, fekete készülékházba került, és ami még fontosabb, képes volt megbirkózni a decimális lebegőpontos műveletekkel és tudományos számításokkal. A cég a ZX80 tulajdonosok számára kínált egy módosított ROM-ot, melynek segítségével ZX81-é varázsolhatták gépüket. A szintén 1 kilobájt memóriájú ZX81-ek gyakorlatilag kötelező extra tartozéka volt a 16 kilobájtos memóriabővítő, amely kompatibilis volt az elődmodellel is - lévén ugyanolyan bővítőcsatlakozót építettek rájuk. Sinclair bejelentette, hogy egy apró nyomtatót is piacra dob majd még az év folyamán, amely szintén mindkét géppel kompatibilis.
A fejlettebb géppel és a nyomtató ígéretével a háta mögött, Sinclair elhatározta, hogy megpróbál betörni az állami megrendelések zsíros piacára, így iskolák számára összeállította a saját féláras ajánlatát. Egy gépet és egy 16K-s memóriabővítőt az oktatási intézmények számára mindössze hatvan fontért kínálta és opciót kínált a ZX Printerre, hogy amikor az majd megjelenik, féláron vásárolhatják majd meg. Így egy teljes ZX81 rendszer ára 90 fontra rúgott a számukra, míg a legolcsóbb konkurens ajánlat 130 font volt. Körülbelül 2300 iskola vásárolt a Sinclair csomagból - gyakran nem is egyetlen példányt.
A ZX Printer végül 1981 novemberében látott napvilágot, 49,95 fontos áron. Fémbevonatú, speciális papírra dolgozott. Ugrás az időben de a nagyon találó jellemzés miatt megéri: az Ötlet című hetilap 1983 végén tesztsorozatot indított BitLet számítástechnikai mellékletében a legelterjedtebb, legnépszerűbb mikrogépekről. Akkor ugyan már a ZX Spectrum kapcsán írták a ZX Printerről az alábbi örökbecsű sorokat: "Perifériák: ... az észbontó az, hogy ezek a berendezések a fizika és az egyetemi professzorok szabályait felrúgva működnek... Nevetséges ez a nyomtató: két kötőtű szaladgál benne összevissza. De nyomtat!" E megállapítások egyébként alapvetően az összes Sinclair számítógépre és perifériára igazak voltak. A magunk részéről annyit tennénk hozzá, hogy nem elég, hogy a két kötőtű rohangált, de még szikrázott is, ami sötétben hihetetlenül jól mutatott.
1981 márciusában a Mitsui megkereste Sinclairt a Japán forgalmazás beindítása érdekében, és exkluzív terjesztési jogokat is kapott. A cég, amely brit termékeket forgalmazott a szigetországban - a Jaguár gépkocsiktól a Burberry esőkabátokig terjedő termékskálával - 20 000 darab ZX81 értékesítésével számolt az első évben azon a piacon, ahol nem volt vetélytársa a gépnek. Ekkor az USA-ban már forgalmazták a ZX81-et - ahogy egy évvel korábban a ZX80-at is -, de mérsékelt sikerrel, hiszen ott erős konkurenciája volt.
1982 január végéig 300 000 darab ZX81-et értékesítettek világszerte. Az USA-ban 15 000 darab fogyott havonta csomagküldő értékesítés révén. 1982 közepétől pedig a Timex - aki egyébként a Sinclair gépeket a skóciai Dundee-ban lévő gyárában előállította - vette át az amerikai értékesítést egy licencszerződés keretében. A tengerentúlon egyébként a ZX81-et Timex Sinclair TS 1000-nek hívták és a gyártás egy része már Nashua-ban, Massachusettsben folyt. A ZX81-et egészen 1983-ig gyártották, de azt nehéz megmondani, hogy összesen hány ZX81 látott napvilágot. A Planet Sinclair egy helyütt egymillió körüli darabszámról beszél, egy másik cikkben "300 000-nél többről" de ez utóbbiban valószínűleg nincsenek benne a ZX81 olyan hivatalos, a Timex által gyártott, módosított amerikai változatai, mint például a TS 1500 és talán a TS 1000 sem; a totálisan illegális klónokról - természetesen - már nem is beszélve.
A ZX80 és a ZX81 - de főként az utóbbi - egy nagyon érdekes "mellékhatást" is produkáltak. A révükön meglepő méretű "háziipar" nőtt ki. Könyvek, újságok láttak napvilágot (például a SYNC Magazin, amely 1981 januárjában indult), kis cégek kezdtek programok és hardverkiegészítők előállításába és forgalmazásába. 1982-ben Mike Johnston megrendezte az első ZX Microfairt. (Az előző linken olvasható Sinclair User cikk nem erről az eseményről szól.) A körülbelül 70 kiállító cég jókora summát vitt haza aznap, mert a mindössze néhány száz főt befogadó Central Hall-nál, London Westminster kerületében közel 10 000 fős tömeg jelent meg. Még a rendőrséget is ki kellett hívni, hogy fenntartsák a rendet.
A ZX80 és a ZX81 is az első szárnycsapások megtételét szolgáló tanulógépnek készült. Amint a velük gyakorló diákok már eljutottak arra a szintre, hogy tudták mit is csinálnak, rögvest erősebb, többet tudó gép után néztek és először ilyet csak más gyártónál találtak meg, mint a Sinclair Research.
A ZX Spectrum születése és tündöklése
Ahogy a piac megérett hozzá Sinclair egy többet tudó, de ars poeticájában változatlan, azaz tanulásra szánt gép kifejlesztésén kezdett dolgozni. A ZX82 kódnevű gép már színes képet jelenített meg - nyolc alapszínét már BASIC-ben is két árnyalatban volt képes produkálni, így összesen 15 színárnyalat jelenhetett meg, mert nem volt sötét fekete, illetve világos fekete -, nagyobb felbontású grafikával (256x192 képpont) bírt, mint elődei, és beépített hangszórója révén hangok és zene megszólaltatására is képes volt. Az 1982 áprilisában piacra került gép végül a Sinclair ZX Spectrum nevet kapta. Kezdetben két verzióban létezett. A 16K RAM-mal szerelt változatot 125 fonttért, a 48K-sat 175 fontrét kínálták. Az olcsóbbikhoz pedig 60 fonttért kínáltak 32 kilobájtos belső memóriabővítést.
A különböző változatokban egészen 1987-ig gyártott gép Z80A processzorra épült, mely 3,5 megahertzes órajelen futott. A billentyűzete annyiban változott a ZX81-hez képest, hogy a sérülékeny és meglehetősen vacak billentyűfólia felé egy gumiborítás került, ami legalább a valódi billentyűzet látszatát keltette. A parancsok bevitelének szervezése - miszerint egy-egy Basic parancsot nem szavanként kellett bebillentyűzni, hanem különböző funkcióbillentyűk használatával előre definiált séma alapján - változatlan maradt. A Spectrum BASIC-e vitán felül sokoldalúbb volt, mint az elődöké, de sokak szerint a ZX81 sokkal jobb megoldás volt a kezdők számára.
Az elődinél fejlettebb Spectrumot sok akkori gyerkőc - a mai harmincasok - elsősorban játékra használta, ami meglepő módon nagyon nem volt Sinclair ínyére. Valamiért ő mindenképp a tanulás szerét akarta látni a gépben, és nem vette észre, hogyha akár csak a játék révén is, de egy életre szólóan megfertőzte a számítástechnika, a technológia szeretetével az akkori fiatalokat. Hogy a gép milyen áttörést jelentett, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a "Brit iparért tett szolgálatai" Sinclairnek lovagi címet hoztak - valamint sokmillió fontos bevételt. 1983-ban Margaret Thatcher a japán miniszterelnöknek is bemutatta a gépet mint a brit ipar vívmányát, bár ezt sokan inkább Thatcher asszony arroganciájának tudják be, mintsem a ZX Spectrum nagyszerűségének.
A ZX Spectrum volt az első olyan gép, amely valóban nagy számban került be a vasfüggöny mögé. Bármily hihetetlen, de a volt Szovjetunióban, Jugoszláviában, Csehszolvákiában, Romániában, de ami még hihetetlenebb Portugáliában és Dél-Amerikában tökéletesen illegális Spectrum klónok készültek! Ennek oka egyrészt a magas importvámokban, keresendő, illetve abban, hogy az akkoriban még a legolcsóbbnak számító gépet is nehéz volt kifizetni a vasfüggöny mögött viselt zsebekből.
Míg a két korábbi Sinclair gép "háziipart" nevelt ki, addig a ZX Spectrumhoz egy sokkal komolyabb "fegyvertény" fűződik. Nevezetesen, hogy ennek a gépnek köszönhetően számos brit szoftverkiadó jött létre és fejlesztő vált ismertté. A Codemasters, az Ultimate Play the Game, a Domark, a Virgin Games, a Durell Software, az Ocean és még sokan mások neve biztosan ismerősen cseng a legtöbbünk számára.
A Spectrum sikerei nem tarthatták el a céget hosszú távon, amikor számtalan egyéb lukon ömlött ki a pénz a kasszából. Így 1986 áprilisában a jól ismert Sinclair Research logó és a computer üzletág az Amstrad kezébe került, egy ötmillió fontos tranzakció keretében. Sir Clive változatlanul a Sinclair Research tulajdonosa maradt, de többé nem használhatta a híres emblémát, illetve nem dobhatott piacra számítógépeket Sinclair néven.
A ZX Spectrum volt a leghosszabb életű Sinclair termék. Az évek során hét jól megkülönböztethető változata látott napvilágot:
- 1982-ben jelent meg a klasszikus gumigombos ZX Spectrum 16 és 48 kilobájtos változata.
- 1984-ben követte a csupán küllemében megváltozott ZX Spectrum+. Bár sokkal tekintélyesebb külseje volt, mint az eredetinek, éppen olyan csapnivaló billentyűfóliát találunk benne a műanyag gombok alatt, mint a gumigombos változatban. Még külön kitként is árulták az új gépházat, hogy átépíthessék belé az eredeti Spectrum nyomtatott áramköri lemezét.
- 1985-ben jelent meg a ZX Spectrum 128K. A gépet először a Sinclair gépek második legnagyobb piacán, Spanyolországban dobták piacra. Bár nagyon hasonlított a Spectrum+-ra - leszámítva egy jókora és nagyon forró hűtőbordát a jobb oldalán - az igazi különbségek a dobozon belül rejtőztek. Nyilvánvalóan a 128 kilobájtnyi RAM, egy új, háromcsatornás, az Atari ST-jéhez igen hasonló hangchip, új BASIC interpreter és új csatlakozók - köztük végre monitorkimenet. Spanyolországban egy külső, numerikus billentyűzet is járt a géphez, amiért az Egyesült Királyságban még külön 19,95 fontot kértek el attól, aki hajlandó volt kifizetni a gép 179,95 fontos árán felül. Mikorra 1986-ban a gép megjelent Angliában, addigra a Sinclair Research feje felett kezdtek átcsapni a hullámok, a Sinclair C5 nevű, háromkerekű elektromos jármű kudarcának köszönhetően. Bár a Spectrum+-nál lényegesen többet tudó gép mindössze 50 fonttal volt drágább annál, nagyon rossz időszakban került a piacra. A karácsonyi csúcs helyett a csendes februárban. Ráadásul a megváltoztatott hardver szükségszerűen kompatibilitási problémákat hozott elő a már létező hardverbővítések és szoftverek egy részénél. Ez volt az utolsó Sinclair gép, melyet a Sinclair Research neve alatt dobtak piacra. Amikor az Amstrad átvette a Sinclair számítógép üzletágát, a gépet nem gyártották tovább, és mindössze hat hónap után lekerült a polcokról.
- 1987-ben és 1988-ban került az üzletekbe a ZX Spectrum 128K +2 és +2A/+2B. Amikor az Amstrad átvette Sinclair számítógép üzletágát 1986-ban, teljesen új irányba terelték a Spectrum sorsát. A +2 teljesen különbözött az elődmodellektől. Végre valódi billentyűzete volt és beépített magnója. Megjelenésében - nem véletlenül - nagyon hasonlított az Amstrad CPC464-re (a német piacon Schneider CPC464). Ami a gépen belül volt, alapvetően nagyon hasonlított a 128K-ra, de változtattak a ROM-on, így még több kompatibilitási problémát okozva a korábbi szoftverekkel. Az is bosszantó hiányosság volt, hogy ellentétben az Amstrad gépekkel, melyek ugyanezt a magnómechanikát kapták, a Spectrumoknak nem volt számlálója.
A +2 háza szürke színű volt, a másik kettőé fekete. A fekete modellek egyébként a valóságban megegyeztek a Spectrum +3-mal, leszámítva a flopimeghajtót. A +2-őt már Tajvanon gyártották, így az első Spectrum és az első, csak a legendás nevet viselő Sinclair termék volt, melyet nem az Egyesült Királyságban gyártottak. Az Amstrad teljesen más marketingstratégiát vetett be, mint Sir Clive. Nem tekintettek másként a Spectrumokra mint játékgépekre, és olyan csomagokat dobtak piacra, mint a "James Bond 007 Action Pack", amely játékokat és fénypisztolyokat is tartalmazott. A Spectrum +2 nagyon sikeres termék volt.
- 1988-ban jelent meg az utolsó Spectrum. A +3-ban 3 hüvelykes, az Amstrad saját szabványú floppymeghajtója dolgozott. Izgalmasan hangzik, főleg azok számára akik fél életüket azzal töltötték, hogy magnóról töltögették a programokat az akkori nyolcbites gépek előtt ülve - bár a Sinclair gépekre szakosodott háttéripar figyelemreméltó floppyvezérlőket kínált már jó ideje. De sajnos a +3 fájdalmasan későn érkezett és teljesen abszurd, 250 fontos áron kínálták. Akkoriban már a piacon voltak olyan lényegesen fejlettebb gépek, mint az Atari ST és a Commodore Amiga, és nagyjából csak kétszer kerültek többe, mint a módosított ROM-ja miatt inkompatibilis, mindössze 350 kilobájt kapacitású floppyval működő - amihez egy lemez ráadásul jó ötször volt drágább, mint az elterjedt 3,5 hüvelykes -, új ruhába bújtatott Öreg Harcos. Hiába vetették be a +2-nél még működő cselt, a speciális csomagokat, a +3 egyszerűen kiöregedett akkorra a piacról. Ha néhány évvel korábban érkezik és 3,5 vagy urambocsá 1,2 hüvelykes floppyval szerelik, nagy siker lehetett volna.
Az Amstrad nagyjából 1992-ig forgalmazta a Spectrumokat, mikor végleg kiszorították a gépet a piacról a sokkal fejlettebb 16 és 32 bites gépek. Viszont a gépek nagyon egyszerű felépítése azt is jelentette, hogy nagyon könnyű volt őket másolni. Mint már említettük, számtalan illegális másolat készült belőlük szerte a világon. Sőt! Oroszországban mind a mai napig készülnek olcsó koppintásai.
Az egyszerűsége azt is jelenti, hogy egyszerű őket emulálni napjaink számítógépein, mobiltelefonjain, tenyérgépein, de még hordozható játékkonzoljain is. A szoftverellátottság pedig bőséges, hiszen játékprogramok ezreit konvertálták át kvázi szabvány emulátor formátumokba. Ami talán ennél is izgalmasabb, hogy létezik egy apró, de annál aktívabb közösség, amely életben tartja a Spectrumot, gyűjti a régi gépeket, programokat, sőt fejlesztésekkel is foglalkozik. Érdemes ellátogatni a www.sinclair.hu weboldalra!
Kevesen tudják, hogy a Sinclair Research mind a mai napig létező cég, igaz ma már "csak" kutatással és üzleti tanácsadással foglalkozik.
