A virtualizáció negatívja?

Azt már réges-régen megszoktuk, hogy a szakmában mindent el lehet adni - legalábbis meg szokták próbálni - és annak az ellenkezőjét is. Az ARM döbbenetes módon pontosan az ellenkezőjét evangelizálja, mint amit az egész szakma az utóbbi pár évben. Az ARM a múlt héten bejelentette a Cortex A9 processzort, amivel nem csupán vissza akar vágni az Intel atomcsapására, hanem egyenesen azt állítja, hogy akár adatközpontok webszervereinek motorja is lehet.

Atomcsapás

Az Intel az Atom processzorok kezdetei óta arról beszél, hogy a legkisebb x86-os processzort a netbookok, MID-ek és nettopok mellett, a beágyazott alkalmazásokba, szórakoztató elektronikai berendezésekbe, mobiltelefonokba és vékonykliensekbe is szánja. Azaz mindenhová, ami hagyományosan ARM dominálta piac. A 32-bites ARM leginkább alacsony étvágya miatt domináns a mobil elektronikai eszközök piacán. 2007-ben a mobiltelefon-piacon egymilliárd darab készüléket értékesítettek, amiből körülbelül 98 százalékos volt az ARM processzorok részesedése. Ugyanakkor az összes beágyazott alkalmazásban - például PDA-k, hordozható digitális médialejátszók, merevlemezek vezérlőelektronikája, hálózatos átjárók és útválasztók, lézernyomtatók - dolgozó 32-bites RISC CPU 75 százaléka is ARM. Kínában még belső piacra szánt, szuperolcsó netbookot is kínálnak ARM-alapokon. Az Intel offenzívájához több ?csodafegyvert is hadrendben tart". Ezek a marketingre fordítható bankjegykészlet és a jelentős kutatási és fejlesztési háttér, melynek segítségével képes gyorsan és hatékonyan megoldani műszaki problémákat. A legfontosabb jelen esetben azonban az ARM-al szemben a több évtizedes múltra visszatekintő, x86-os architektúrával kompatibilis alkalmazások óriási tömege. Ezek ellenére az Intelnek egyáltalán nincs könnyű dolga a megcélzott piacokon, még úgy sem, hogyha a 32 nanométeres technológia bevezetésével új sebességfokozatba kapcsol. Hogy az ARM ezek után ott szeretne piacot nyerni, ahol mostanában az AMD-nek sem igazán sikerül, illetve az ARM-hoz hasonló ars poeticájú VIA-nak sem, arról egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy az bátor, vagy botor lépés.

Erő KAR
A brit ARM bejelentette a múlt hét szerdáján, hogy hozzáférhető a TSMC 40 nanométeres gyártástechnológiájával készülő Cortex A9, 2 gigahertzes, kétmagos változata. A cég szerint a soron kívüli végrehajtású (out-of-order) A9, messze nagyobb teljesítményt nyújt, mint a sorrendi végrehajtású (in-order) Atom és ezen kívül a fogyasztása is lényegesen jobb. Az ARM fegyvertárából azonban hiányzik a legfontosabb csapásmérő eszköz: az x86 kompatibilitás és így a Windows operációs rendszerek futtatásának képessége. Még az ARM alapú smartbookok és netbookok is csak olyan valamik, amiről mindenki csak beszél, de igazából senki sem látott még olyat. Ezek után több mint meglepő, hogy az ARM arról beszél, hogy nem csupán ezekben gondolkodik, hanem ARM alapú webszerverekben.

A fizikalizáció
Az olcsó, de ütőképes, ARM-ra épülő webszerverek ötletének apró, de annál lelkesebb tábora van. Például James Hamilton az Amazon Web Szolgáltatások alelnöke és mérnöke blogján lelkesen arról ír, hogy egy többmagos, cache-koherens, ARM alapú, SoC megoldás olcsó, alacsony-fogyasztású alapja lehet a webhostingnak. ?Az ARM nyilvánvalóan nyerő megoldás a dolláronként elvégzett munka és a jouleonként elvégzett munka összehasonlításban egyes feladatoknál. Ha egy négymagos, gyorsítótár koherens változata elérhető lenne az ARM-nak egy elfogadható memóriavezérlővel, akkor egy remek szerver processzort kapnánk, rekorddöntően takarékos fogyasztási számokkal." Hamilton álláspontját egy az ARM-tól származó, teljesítmény összehasonlítással támasztja alá, amiben a 2 gigahertzes ARM Cortex A9 kétszer gyorsabb, mint az 1,6 gigahertzes Atom.

Amit Hamilton evangelizál, az tulajdonképpen a virtualizáció ellentettje. Ahelyett, hogy egy nagy és valóban nem olcsó rendszer helyett, amin több virtuális gép fut, olyan szerver felépítést tart üdvösnek, mely több, olcsó, alacsony-fogyasztású rendszert sűrítene egyetlen rackszekrénybe - ez lett a virtualizációra rímelve a fizikalizáció. A végeredmény tulajdonképpen mindkettőnél ugyanaz: több operációs rendszer fut olyan rendszereken, melyek elférnek ugyanakkora helyen.

Minden relatív
Hamilton ötletével kapcsolatban számos kérdés merül fel. Az első és legfontosabb, hogy a szerverekkel kapcsolatos költségek terén nem feltétlenül a hardver ára a legfontosabb faktor. Az üzemeltetés költségei, a villanyszámla, a szerverterem fenntartása mellett még a rendszer működtetéséhez szükséges személyzet költsége is súlyosan nyom a latban. Készséggel elhisszük, hogy egy sok ARM processzorból felépülő rendszer kevesebbet fogyaszt, mint egy hasonló teljesítményt nyújtó Xeon konfiguráció. Akár azt is, hogy olcsóbb is lehet egy ilyen.

Hamilton nem véletlenül beszél feltételes módban az általa üdvösnek tartott rendszerről. Ilyen ugyanis nem létezik, a szervergyártók közül senki sem kínál ilyet - legalábbis most még. Az ARM alapú szerverek óriási hátránya az Intel, AMD, vagy akár VIA megoldásokkal szemben, hogy mivel nem x86 alapúak, a Windows nem fut rajtuk. Nem akarunk azon vitatkozni, hogy a Unix, Linux, vagy a Windows operációs rendszerek jobbak-e szerver fronton, de az vitathatatlan, hogy a Microsoft operációs rendszerek futtatásának képessége - vagy annak hiánya - valami olyasmi, amire nem lehet józan ésszel azt mondani a jelenlegi piacon, hogy ?nem számít" - remek példa erre az Oracle helyzete a Sunnal, pontosabban a Sparcal és a Solarissal. Arra pedig egyszerűen nem lehet számítani, hogy a Microsoft bármelyik Windows változatot is portolná ARM-ra. A cég nyilvánvalóvá tette, hogy nem lát fantáziát az ARM piacban.

Nem hiszünk abban, hogy bármelyik nagy, potens gyártó fantáziát látna sokmagos, ARM alapú rendszerekben. Még a Dell is, mely kínál VIA Nano alapú - tehát x86-os -, nagy CPU sűrűségű, webhosting környezetbe szánt megoldást is igen alacsonyra becsüli azon cégek számát, akik ilyen rendszerek iránt érdeklődnek.

Hamilton elképzelése figyelmen kívül hagyni tűnik azt a tényt, hogy a sokprocesszoros, sok gépből álló ARM alapú rendszeren olyan operációs rendszereknek és alkalmazásoknak kell futniuk, melyek képesek hatékonyan működni egy ilyen architektúrán. Ez a faktor pedig könnyen felfalhatja és okafogyottá teheti egy ilyen rendszer előnyeit.

Arról már nem is beszélve, hogy egy sok fizikai gépből álló rendszer üzemeltetése szükségszerűen nagyobb személyzetet követel meg annál, mint ami egy, vagy akár több, nagy teljesítményű gépen futó virtuális gép kiszolgálására elegendő.