Egy olyan robotfogót alkottak meg, amely vékony csápok kollekciójából áll, hogy a tárgyakat behálózza, mint ahogyan egy medúza elkapja a zsákmányát. Köszönhetően annak, hogy képes ráfonódni a megragadni kívánt tárgyra, az ereje, valamint az alkalmazkodóképessége nagyon tág határoki között mozog. A csápok, valójában üreges, gumicsövek, amelyek mindegyike körülbelül 30 centi hosszú. Az egyik oldalukon vastagabb a csövek gumifala, mint a másikon, így amikor a cső nyomás alá kerül, hajtincsként göndörödik. A víz alatti megragadáshoz azonban egy nyolcujjú "oktakesztyűre" lesz szükség, polip ihlette szívókorongokkal.
A robotikus megragadás új megközelítése kiegészíti a meglévő megoldásokat azzal, hogy a hagyományos és bonyolult vezérlési stratégiákat igénylő markokat (megragadó eszközöket) rendkívül engedékeny és morfológiailag összetett szálakkal helyettesíti, amelyek nagyon egyszerű vezérléssel működnek. Ez a megközelítés kibővíti a robotmarkok által alkalmazható fogások körét" - mondta Robert Wood professzor, a tanulmány társszerzője.
A mai robotmarkok többsége beágyazott érzékelőkre, összetett visszacsatolási körökre vagy fejlett gépi tanulási algoritmusokra támaszkodik, a kezelő ügyességével kombinálva a törékeny vagy szabálytalan alakú tárgyak megragadásához. A Harvard kutatói azonban a természetből merítettek ihletet az újfajta puha, robotikus markoló tervezésekor.
"Ezzel a kutatással újra akartuk gondolni, hogy miként lépünk kapcsolatba a tárgyakkal. A lágyrobotok természetes rugalmasságát kihasználva olyan markolót terveztünk, amely nagyobb teljesítményre képes, mint részeinek összege, és olyan megfogó stratégiát dolgoztunk ki, amely minimális tervezéssel és érzékeléssel képes alkalmazkodni egy sor összetett tárgyhoz" - jelentette ki Kaitlyn Becker, a cikk első szerzője a Harvard híroldalán.
