Hej, daliás idők! Akkor még nem csak két gyártó osztozott az x86-os CPU-k piacán! A teljesítménypiramis csúcsán az Intel Pentium II-k trónoltak, és a konkurensek ezekhez mérték saját termékeik teljesítményét. A Cyrix M II-333 elnevezésében a 333 közel sem a valódi órajelre utal. Ez az úgynevezett "performance rate" - mások szerint "Pentium rate" -, vagyis arról szóló információ, hogy a gyártó szerint hány megahertzes Pentiumnak felel meg az adott darab. A Socket 7-be, azaz a 75 megahertzes és annál gyorsabb Pentium processzorok fogadására használt foglalatba illeszkedő Cyrix M II-333 valódi órajele 250 megahertz volt, külső órajele pedig 83 megahertz, amit háromszoroznia kellett az alaplapnak.
A processzor ennél a tulajdonságánál fogva igazi állatorvosi lónak számított, mert pokoli nehéz volt hozzá olyan alaplapot találni, amely támogatta. A zűr abból adódott, hogy a Socket 7 alaplapok túlnyomó többsége felezte a külső órajelet (60 vagy 66 MHz) a PCI busz számára, így hozva létre annak szabványos órajelét, a 30 vagy 33 megahertzet. A Cyrix M II processzorcsaládjának több tagja is (a 266 és a 333) a nem szabványos, 83 megahertzes buszon futott, így a PCI busz 41,5 MHz-en működött, amin a legtöbb PCI kártya instabillá vált, vagy egyáltalán nem is működött.
Némely alaplap támogatta a CPU külső órajelének harmadolását, ami viszont 27,7 megahertzes PCI busz órajelet eredményezett. Ezen stabilan működött is, természetesen a rendszer teljesítményének csökkenése árán. A Cyrix M II processzorai hírhedtek voltak arról, hogy mennyire melegedtek, és ezért testes hűtőbordát igényeltek. Ezt a CPU-t is az IBM gyártotta a Cyrix számára.