Különösek és régről valók az emlékeim az idei BusinessWorld helyszínéről, a New York Palotáról. Három évtizede gyakorta jártam ebben az akkortájt a kornak megfelelően lepusztult épületben, ahol akkoriban a nagy Lapkiadó Vállalat és annak bizonyos szerkesztőségei tanyáztak.
Rendszeresen körbeszaladtam néhány fővárosi lap redakcióját, hogy kiszállítsak nekik valamit, ami nekik nagyon kellett, de csak nekünk volt meg. Nekünk, azaz a Mikrovilágnak, amelyhez egyszerű újságíróként csatlakoztam. Ami nekünk megvolt, és nekik nem, az a műholdas csatornák (Sky Channel, Super Channel, TV5 stb.) következő hetekre vonatkozó műsorai, amelyeket úgy szereztem meg, hogy felhívtam telefonon az ottani illetékeseket, és megkértem őket, hogy rendszeresen küldjék meg nekünk a programokat. Nem sok innováció volt ebben az ötletben, viszont pályám során nem először vehettem nagy hasznát annak, hogy beszélek angolul.
A műholdas csatornák megjelenésének és a kábeltelevíziós hálózatok gyors hazai terjedésének egybeesése előrevetítette a médiapiac egyik nagy változását, mégpedig azt, hogy a helyi közönségnek nem csupán a helyben készült tévés tartalmakhoz lesz lehetősége nagy mennyiségben hozzáférni, hanem olyan tartalmakhoz is, amelyekre a helyi politikai érdekcsoportoknak nem lehet közvetlen befolyása. Legfeljebb bizonyos szabályozásokkal korlátozhatják majd e műsorok terjesztését, elérését.
Jött aztán a világháló, amelynek megjelenése óta a média világát a folyamatos transzformáció jellemzi, és, ahogy én látom, még az is, hogy változásainak sebessége egyre gyorsul.
A mi szemszögünkből - a médiában dolgozó vezetők, munkatársak szemszögéből - nézve megmosolyogtató, ahogyan bizonyos üzleti vállalkozások viszonyulnak a digitalizáció kihívásaihoz. Ahogyan rettegnek a jövőtől, vagy éppen legyintenek egy nagyot, mondván, ha eddig el lehetett vezetni egy cégcsoportot papíron, akkor ezután sem lesz ez másképpen. A médiában a rádió megjelenése óta a technológia határozza meg a lehetséges fejlődési irányokat, és a fejlődés könyörtelen és mélyreható, struktúrákat pusztít el, és újakat épít fel, közben karriereket tör derékba, és új lehetőségeket nyit újféle talentumoknak.
Amikor, a nyolcvanas évek vége felé, megvásároltam Ausztria egyik nagy gonddal, előzetesen kiválasztott boltjában az első számítógépemet, egy Commodore 64-est, és elkezdtem cikkeimet szövegszerkesztővel írni, még nem tudtam, hogy meg fog változni, ahogyan dolgozataimat a világra hozom.
Ami engem illet, a javítás, módosítás végtelen szabadsága végképp átformálta az egykori újságírói processzust, amely szerint az ember fekve gondolkodik, ülve ír és állva veszi át a honoráriumot. Nálam legalábbis a gondolkodás (anyaggyűjtés, elmélkedés) és az írás folyamatosan keveredik, olykor írom, ahogy jön, gyorsan, improvizálva, és utána jöhet megint a fejtörés. Többnyire a bőség zavarával küzdök, a források és ötletek bőségével, mert itt, ezen a nyomtatott oldalon 4000 körüli karakternyi tartalmat enged a forma.
A média termékeit is másképpen fogadják be, mint mondjuk száz éve, nem csupán a közvetítő technológia folyamatos fejlődése miatt - vagy éppen emiatt. Másként összpontosítjuk figyelmünket, mint a régiek, egyre rövidebb szakaszokra töredezve fókuszálunk különféle dolgokra, attól tartva, hogy ha nem így teszünk, kimaradunk valamiből, és abból akár baj is lehet.
Valami nem tűnik változni. A tartalmak készítői akkor lehetnek hatással a befogadókra, írásban, élőszóban, a rádión keresztül, a televízióban vagy valamelyik videómegosztón, ha képesek átadni nekik magukból egy darabot. A tudásukból, a tehetségükből, a hitükből, a szívükből.